Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-29

1923 Az Országgyűlés 29. ülése, 1984. október 18-án, csütörtökön 1924 felülvizsgálni, és azoktól megszabadulni. Az egyik a nukleáris elrettentés koncepciója, miszerint a nukleáris fegyverek lehetséges használata elrettent a háború kezdeményezésétől. Ezt azonban erkölcsileg lehetetlen elfogadni. Az elrettentés nem tudja biztosítani a békét és biztonságot hosszú távon, sőt, növeli a fegyverkezési versenyt, hiszen mindegyik oldalnak mindig növelni kell nukleáris erejét, hogy a másikat még jobban elrettentse. A másik a nemzeti biztonság hamisan értelmezett koncepciója. Bármennyire tiszteletreméltó és kötelező, hogy a nemzetek gondoskodjanak saját biztonságukról, ez még nem oldja meg világunk biztonságát. A nemzetek a globális biztonság létrehozásával nyerhetik el nemzeti biztonságukat is. A biztonság csak a nemzetek közös vállalkozása lehet. A nemzetek közös biztonságát pedig a népek biztonsága, tehát az emberiség biztonsága erősítheti meg. Ehhez viszont már az is szükséges, hogy a nemzeteken belül is biztosíttassák a társadalmi és gazdasági igazságosság. Ugyanakkor meg kell szabadulni attól az elképzeléstől vagy inkább képzelgéstől, hogy az atomháborút meg lehet nyerni. Az atomháborút senki sem nyerheti meg, csak a halál. Az első csapás vagy a korlátozott nukleáris háború koncepciója ördögi naivitás. Nincs korlátozott atomháború, hanem csak világégés. Mi az amiért nyugaton és keleten, északon és délen teljes erőfeszítéssel fáradozniuk kell a kormányoknak és az életért küzdő emberiségnek? Elsősorban azért, hogy mindenütt a világon tiltsák meg az atomfegyverkísérleteket, a nukleáris fegyverek gyártását és alkalmazását és állandó csökkentés után semmisítsék meg a nukleáris fegyvereket. Ne engedjék a kozmoszt militarizálni. A vegyi fegyvereket semmisítsék meg. A rakétákat mind nyugaton, mind keleten szereljék le és pusztítsák el. Általában szűnjék meg a fegyverkezési hajsza. Kezdjék el a leszerelést és a globális biztonság létrehozásán belül a legalacsonyabb fokon valósítsák meg az egyes nemzetek biztonságát. Tegyenek a népek óriási erőfeszítést igazságos nemzetközi gazdasági rend kiépítéséért, az éhség felszámolásáért, mert igazságosság nélkül nincs béke. Mindennek megvalósításához igen sok emberi jóakaratra, a kormányok összefogására, politikai szándékra és elhatározásra, felelősségre van szükség. Főleg annak tudatosítására, hogy az életről, a szent életről, annak megmentéséről van szó. De mindezeken túlmenően a mai feszült nemzetközi helyzetben államférfiak, kormányok, a külpolitikát irányító személyek részéről fantáziadús tevékenységre van szükség. A képzelőerő teljes aktivitására, leleményességre. Arra, hogy amikor bezáródik egy ajtó, keressenek másik ajtót, amelyen be lehet menni. Amikor kudarcba fullad egy tárgyalás, akarjanak és merjenek újat kezdeni és még a reménytelennek látszó helyzetben is reménykedve cselekedni. Bocsánatot kérek, itt eszembe jut Péter Jánosnak egy mondása, amelyet nagyon lényegesnek tartok. Péter János egyszer azt mondta, hogy a nagyköveteknek csak akkor szabad megharagudniuk, ha erre parancsot kapnak. Nekem az a javaslatom, hogy minél kevesebb nagykövet, kapjon parancsot a harag vasra, inkább a kitartásra, a türelemre és a szívós helytállásra. Magam részéről csak igenelni tudom a Varsói Szerződés tagállamainak azt a javaslatát, hogy szerződést kellene kötni a katonai erőszakról való lemondásról és hogy fenn kell tartani a tárgyalásos kapcsolatokat. Igen, csak a nyílt és felelősségtől áthatott tárgyalások vihetik előre a népeket. A mozdulatlanság a halál jellemzője. Jó, hogy a Szovjetunió nem fárad bele újabu és újabb leszerelési javaslatok előterjesztésébe. Nagy kár, hogy az Egyesült Államok részéről ezek eddig nem találtak megértésre. Pedig most a kormányoknak nagyon kellene figyelniük egymás javaslataira, mint ahogyan mi is felfigyeltünk Ronald Reagan elnöknek az ENSZ közgyűlésén elmondott beszédére, különösen arra a kijelentésére, hogy „nincs ésszerű alternatívája a fegyverkorlátozásról és más kérdésekről a két ország között folytatandó tárgyalásoknak, hiszen jól tudjuk, a két ország képes a civilizáció megsemmisítésére". Gromikónak, a Szovjetunió külügyminiszterének, ugyancsak az ENSZ-ben elmondott beszédéből aláhúzom ezt a mondatot: „Nem a nukleáris fegyverzet felhalmozásának útján kell haladnunk. Más —ezzel ellentétes — útirányra van szükség: a fegyverzet eltávolítására és azután megsemmisítésére Európában és az egész világon." Igen, ez az út vezet az élet megmentéséhez. Szólni szeretnék még a kormány külpolitikai tevékenységéről is. Napjainkban többfelé a világban említik a közép és kis országok nem jelentéktelen szerepét és szolgálatát a két nagyhatalom mellett. Magam részéről meg vagyok győződve, hogy ha a közép és kis országok felismerik felelősségüket, nagyon fontos szolgálatot végezhetnek a bizalmi légkör megteremtésében, a feszültségek feloldásában, a népek közötti kapcsolatok építésében, az előítéletek legyőzésében, a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fenntartásában. Jelentős szolgálatot végezhet ilyen irányban véleménj^em szerint Finnország, Svédország, Ausztria, Dánia, Hollandia, Görögország és még sok más európai és nem európai állam. Szívből örülök annak, hogy Magyarország tudatosan és bátran vállalta ezt a szolgálatot. Valóban kezdeményezőén és leleményesen végzi küldetését. A magyar külpolitikának becsülete van. A szocialista országokhoz való hűségben jó kapcsolatokat épített és épít ki a nyugati országokkal és a fejlődő országokkal. Jó, hogy látogatásra hívta meg a brit, a nyugatnémet és az olasz kormányfőket, s ezzel fenntartja a tárgyalásos kapcsolatokat és elősegíti Európa népeinek jobb megértését.örülök, hogy Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára látogatást tett Párizsban Francois Mitterrand köztársasági elnök meghívására. Minden jel azt mutatja, hogy látogatás gyümölcsöző szolgálat volt mind a keleten, mind nyugaton élő népek számára. Ez az a vonal, amit a jövőben is jó követnünk. Itthon Magyarországon örömmel készülünk a X. magyar békekonferenciára. Hisszük, hogy ezzel is jót teszünk a béke ügyének. Végül szeretnék még néhány szót szólni az egyházak, köztük a magyarországi evangélikus egyház békeszolgálatáról. Március 29-én itt a parlament épületében olyan eseményre került sor, amelyre még nem volt példa eg}^házaink történetében. Minden magyarországi egyház és felekezet képviselői