Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-29

1921 Az Országgyűlés 29. ülése, 1984. október 18-án, csütörtökön 1922 dalát és A farkasok dalát. így szól A kutyák dalának két strófája: Az ostor, az igaz, hogy pattog némelykor, és pattogása fáj, no de ebcsont beforr. És harag múltán urunk ismét magához int s mi nyaljuk boldogan kegyelmes lábait. A farkasok dalának utolsó három strófája pedig így hangzik : ; Itt kívül a hideg, az éhség ott belül, e kettős üldözőnk kínoz kegyetlenül. És itt a harmadik, a töltött fegyverek, a fehér hóra le, piros vérünk csepeg. Fázunk és éhezünk, átlőve oldalunk, részünk minden nyomor, de szabadok vagyunk! Petőfi Sándor nem akarta megsérteni a kutyákat, sem dicsőíteni a farkasokat. A kutyák dala a megalkuvóknak, A farkasok dala a bátraknak szól. Ez a két vers 1847 januárjában, a forradalom, a szabadságharc előtt több mint egy esztendővel íródott, és a költő egy nép sérelmeit fejezte ki nagyerejű verseivel. Tisztelt Országgyűlés! Mi amellett vagyunk, hogy szűnjön meg a fegyverkezési verseny, és szolgálják a békét, a fejlődést, a harmadik világ országainak megsegítését azok a százmilliárdok, amelyeket az emberiség ma baljós célokra kény telén elfecsérelni. Valóban nem visszafordíthatatlanok az enyhülés éveihez képest bekövetkezett kedvezőtlen változások, de csak akkor visszafordíthatok, ha visszatérünk a tárgyalások, az okos kompromisszumok útjára, ha visszatérünk azokhoz az alapelvekhez, amelyeket a különböző társadalmi rendszerű országok a hidegháború évei után végre magukévá tettek, a békés egymás mellett élés, az egyenlő biztonság, a nemzeti függetlenség és a be nem avatkozás elveihez. E gondolatok jegyében javaslom, a külügyi bizottság nevében, hog3^ a tisztelt országgyűlés vegye tudomásul a külügyminiszter expozéját. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a beszámolóhoz két képviselő jelentkezett hozzászólásra. Dr. Káldy Zoltán képviselőtársunkat illeti a szó. DR. KÁLDY ZOLTÁN: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Fokozott figyelemmel hallgattam dr. Várkonyi Péter külügyminiszter úr beszámolóját a nemzetközi helyzetről és a magyar kormány külpolitikai tevékenységéről. A nemzetközi helyzet elemzését reálisnak, kormányunk külpolitikai munkáját pedig következetesnek és reményteljesnek tartom. Űgy is, mint Budapest XVII. kerületének egyik képviselője, úgy is, mint egyházi ember, megköszönöm kormányunk előremutató, közérdekű és az egész emberiség békéjét építő külpolitikai szolgálatát. Meggyőződésem szerint a külpolitikai tevékenység legfőbb célja ma alig lehet más, mint az élet megmentése. Mert egy nukleáris háború fenyeget. Lehet, hogy túlságosan leegyszerűsítem a külpolitika célját, mégsem tudok mást mondani. Az élet a legnagyobb ajándék a Földön. Mi, egyháziak azt mondjuk szent. Ez a szent élet egy nagy alkalom arra, hogy egyik ember fáradozzék a másikért, de alkalom arra is, hogy szellemi, fizikai, tudományos, kulturális, gazdasági és politikai tevékenységünkkel ebben az életben tegyük széppé az emberiség otthonát, a Földet. Ez az élet annyira szent, hogy a régi-régi bibliai történet szerint a kiomlott vér kiált éspedig az égre kiáltott Ábel vére is. Ezért a sokat emlegetett emberi jogok legelsője az élethez való jog, és az ember legelső kötelessége ennek az életnek megőrzése, megvédése. Ez az élet azonban-fenyegetett élet. Az utolsó fél évtizedben a világban megháromszorozódott a fegyverkezés, elsősorban a nukleáris fegyverkezés. A fegyverkezési verseny exkalációja, új fegyverek kifejlesztése, rakéták telepítése, a fegyverkezési hajsza világűrben való folytatása, a vegyifegyverek sokasodása olyan világot teremtett, amelyben már nem az élet szépségeinek élvezése, a munka öröme és az alkotás nagyszerűsége honol, hanem sokfelé a félelem és nem kis mértékben a reménytelenség. Ha a további fegyverkezési versenynek a megakadályozása nem történik meg ebben az évtizedben, drámai módon fog megnövekedni a világ nukleáris fegyverkészlete, és ez a készlet olyan nagj?hatalommá válik, amely szinte az embertől függetlenül diktálja az eseményeket, és tör az élet megsemmisítésére. De éppen ezt kell megakadályoznia az emberiségnek. Erre kell irányulnia minden ország külpolitikai tevékenységének, minden élni akaró és az életet szerető embernek. Ebből az erőfeszítésből nem maradhat ki egyetlen ország, sem nyugaton, sem keleten, sem északon és délen. Nem maradhatnak ki a különböző fajú és világnézetű, vallásos és nem vallásos emberek. Ez az emberiség közös felelőssége. Felelőssége az életért. Azok a kormányok és emberek, akik felelősséget éreznek az életért és Világunkért, csak egyet nem tehetnek. Azt, hogy megszokják azt a fenyegetettséget, beletörődjenek a változhatatlanba, tehát abba, hogy feltartóztathatatlanul rohanunk a szakadék felé, és nincs többé visszaút. Űgy, ahogy nyugaton sokszor lehet hallani: No future — nincs jövő. Ez olyan, mint amikor egy kis állat a kígyó igéző bűvöletében mozdulatlanná válik, és feladja az életért való harcot. Az embernek van lehetősége és hatalma sorsának irányítására, és nem kell megadnia magát a végzet hatalmának. Személyes meggyőződésem: az emberiségnek van jövője, ha minden szellemi, lelki és fizikai képességét összpontosítja ennek a jövőnek a megmentésére és építésére. Ahhoz azonban az is szükséges, hogy néhány — véleményem szerint hamis — elképzelést merjünk