Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-28

1863 Az Országgyűlés 28. ülése, 1984. június 20-án, szerdán 1864 Egy parlamenti felszólalás kerete nem alkalmas arra, hogy ezeket részletesen taglaljam, de a szakemberek úgyis értik mondanivalóm lényegét. Ehhez a témához szorosan kapcsolódik, hogy a külkereskedelmi vállalatok bonyolítási jutalékát, árrés előírásait felül kellene vizsgálni. Ismereteim szerint ezek a hivatalos jutalékok, árrések távolról sem elegendőek ahhoz, hogy fedezzék e vállalatok munkájával összefüggő legszükségesebb költségeket. (A közös vállalkozásokat itt figyelmen kívül hagytam, mert nem lehet általánosítani.) Ezért fennmaradásuk érdekében különböző, sokszor megkérdőjelezhető manipulációkhoz kénytelenek folyamodni a külkereskedelmi vállalatok, például a kötési ár ismeretében utólag kikötött limitár osztozkodás, egyéb címeken kialakított többletnyereség biztosítása, stb. Nem lenne-e célravezetőbb, hasznosabb, egyenesebb módszer, ha a forgalmi jutalékokat, árréseket úgy állapítanák meg, hogy nyújtson lehetőséget a normális üzletmenet költségeinek fedezésére, és egy szolid nyereség elérésére is. Ebben az esetben is külön kellene szabályozni a kisvolumenű termékek bonyolításának érdekeltségi viszonyait, mivel a kis tételek intézésével éppen annyi munka van, mint a nagy volumenűekkel. Ezért természetes, hogy szívesebben foglalkoznak az utóbbival. Tehát e területen az előrehaladás kulcskérdése és előfeltétele a gyors bonyolítási mechanizmus, és ösztönzés módjának a megoldása. Tisztelt Országgyűlés! A kereskedelmi egyensúlyhelyzetünk szükségessé tette, hogy importgazdálkodásunkban szigorú takarékossági elveket érvényesítsünk. A kényszerintézkedésnek gyakorlatilag volt azért egy olyan jó oldala, haszna is, hogy megmozdított olyan meglévő készleteket, amikhez a vállalatok, talán kényelemszeretetből, egyébként e kényszerhelyzet nélkül nem nyúltak volna hozzá. Természetesen ez a gyakorlat nem mehet hosszú éveken keresztül, mert a jelenlegi szigorú importkorlátozás a termelés folyamatosságában komoly zavarokat okozhat, örülök, hogy ezt a helyzetet illetékes kormányzati szerveink is^ fölismerték. E témakörrel kapcsolatban néhány mondatot, az úgynevezett import referencia keretekkel összefüggő kérdésekről szeretnék mondani. A referencia keretek létesítése az adott kényszerhelyzetben indokoltnak ítélhető. Jó volt, szükséges volt, betöltötte hivatását, de most már, legalább is az én véleményem szerint elég belőle. A gazdálkodó egységek csupán egy része rendelkezik referencia kerettel. Ezek gazdálkodását, termelését, biztonságát jól szolgálta ez a garancia. A referencia kerettel nem rendelkező vállalatoknál azonban maradt a harc az engedélyekért, maradt a bizonytalanság, maradt a hosszadalmas procedúra. Ez a helyzet általában a kisebb volument gyártó, de nagyszámú vállalatot, szövetkezetet érintett, illetve érint jelenleg is. Az előbbi vállalati kategóriával szemben az importlehetőség tekintetében hátrányos helyzetbe kerültek. Különben az egész ügyről azért tartottam szükségesnek szólni, mivel úgy látom, hogy ezek a referencia keretek kezdenek átalakulni olyan gyakorlattá, amit általában bázis-szemléletnek hívunk, illetve hosszú évek óta kárhoztatunk. A kerettel rendelkező gazdasági egységek — saját szempontjukat tekintve —, érthető módon igyekeznek kihasználni, vagy valamilyen módon megtartani a kontingenseket, még akkor is, ha időnként úgy alakul a helyzetük, hogy prompt nincs is arra az importanyagra szükségük, de holnap lehet. Törvényszerűen felütik a fejüket azok a káros, nemkívánatos jelenségek, amiket általában a hiány gazdálkodás szokott szülni. Mit javasolhatnék tehát? Időben, folyamatosan kellene bekérni az igényeket, és a népgazdasági prioritásokat figyelembe véve a konkrét és igazolt rendelések alapján teljesíteni, illetve elutasítani. Vagy lehetőség szerint rugalmas árfolyam-politikát alkalmazni, ez ösztönzi, gazdaságosabba teszi az exportot és megdrágítja, tehát külön szabályozás nélkül is szelektálja az importot, illetve a vállalatokat arra készteti, hogy átgondoltabb importpolitikát folytassanak. Mivel azonban az árfolyampolitika alakításának más, egyéb korlátai is vannak, talán a két módszer kombinálása oldhatná meg jobban ezt a problémát. Kormányzatunk már néhányszor élt az árfolyammódosítás lehetőségével, és megítélésem szerint a külkereskedelmi egyensúlyhelyzetünkben bekövetkezett örvendetes változás az eddig jól alkalmazott árfolyam-politikának is köszönhető. Kedves Képviselőtársaim ! Választókerületem határmenti területen fekszik. Érdekelve vagyunk határmenti árucsere-forgalom funkcionálásában. A határmenti árucserével kapcsolatosan teljesen egységes a lakosság véleménye nemcsak a határ mentén, hanem az egész országban. Bővíti, színesíti az áruválasztékot, csökkenti a hiánycikkek számát, körét. Minél eredményesebb ez a tevékenység, annak arányában javul a lakosság közérzete, hangulata. Szavakban már szinte mindenki támogatja az árucserének ezt a formáját. Valóságban azonban az engedélyezési hatóságok gyakorlata közel sem ilyen egyértelmű és egységes. Sajnos, hasonló jelenségekkel a partnerországoknál is találkozunk, jól lehet hatályos államközi szerződésekben a magas szerződő felek mindig hangsúlyozzák ennek fontosságát és kifejezik egyetértésüket a határmenti árucsere fejlesztésében, sőt a gazdasági élet egyéb területére, kooperáció, bérmunka, stb. is kívánatosnak tartják kiterjesztését. A gyakorlatban mégis igen nagy huzavona tapasztalható az engedélyezési eljárásoknál. Az árulisták összeállításánál is nagyobb rugalmasság alkalmazása lenne kívánatos. Arra gondolok például, hogy a partnerország vállalataival folyik egy tárgyalás többféle áru cseréjéről, és előfordul, hogy ezek között szerepel olyan cikk is, amelyet úgynevezett kemény árunak minősítünk. Ebben az esetben az engedélyező hatóság komplex módon vizsgálja meg az ügyet és esetleg az egész