Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-28

1861 Az Országgyűlés 28. ülése, 1984. június 20-án, szerdán 1862 kenységét nemzeti üggyé, amelyhez a társadalom minden rétege sokkal tud hozzájárulni. A miniszteri beszámoló elfogadását javaslom. (Taps.) ELNÖK: Radnóti László képviselőtársunk felszólalása következik. RADNÓTI LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, hogy az ország közvéleménye, de még a gazdasági szférában dolgozók tekintélyes része sem tudja, nem érzi eléggé, hogy a külkereskedelemnek mennyire meghatározó szerepe van hazánk gazdasági életében, menynyire alapvetően befolyásolja a lakosság mindennapi ellátási gondjait, életvitelét. Ezt a megállapítást mi sem bizonyítja jobban, mint amit a beszámolóban is hallottunk, olvashattunk és aminek egyik legfontosabb közölnivalója az volt, hogy exportunknak a nemzeti jövedelemhez viszonyított aránya már lassan megközelíti az 50 százalékot. A külkereskedelmi miniszter elvtárs beszámolója nagyon alapos, világos volt. A megfogalmazott célkitűzésekkel egyet lehet és kell érteni, méghozzá nem konformizmusból, hanem meggyőződéssel. Éppen ezért: hozzászólásomban csak néhány javaslatot szeretnék előterjeszteni. Ezek véleményem, és több évtizedes szakmai tapasztalataim alapján, ha szerény mértékben is, de elősegíthetik a beszámolóban megfogalmazott célkitűzések eredményes megvalósítását. Ezen kívül még szeretnék véleményt nyilvánítani néhány, szakmai berkekben vitatott témával kapcsolatban is. Először a külkereskedelmi jog kiterjesztése és a párhuzamos külkereskedelmi jogok területén szerzett tapasztalataimat említeném. Meggyőződésem, hogy belső piaci verseny nélkül sincs fejlődés, nem növekszik a hatékony gazdálkodás, nem lehet felszínen maradni a külpiacokon tapasztalható, öldöklő pankrációk tengerében sem. Általában a gazdasági élet komoly verseny nélkül nem létezik. A külkereskedelmi jogok kiterjesztése, párhuzamos külkereskedelmi tevékenységek engedélyezése feltétlenül egy lépés, és nem is jelentéktelen mozzanatként hat ebben az irányzatban. Tudom, hogy nehéz versenyről beszélni akkor, amikor még sok helyen minden versenyhelyzet és elegendő pénzeszközök sem állnak rendelkezésre. Mégis eredménynek tartom, hogy a külkereskedelmi jog gyakorlásának kiterjesztése máris kezdi kialakítani a túlzottan centralizált és emiatt nehézkesen funkcionáló vállalatok optimális nagyságrendjét. Bizonyos fajta türelmetlenség tapasztalható ezekkel az új vállalkozásokkal szemben. Nyilván bizonyos időt vesz igénybe — és ilyen nehéz gazdasági körülmények között nem is rövid időt — amíg megfelelő praxist, vevőkört, piaci tapasztalatot szereznek, többlet export árualapot tudnak termeltetni. Ez természetes is. A legtöbb kritika a régi szakkülkereskedelmi vállalatok részéről éri őket. Nyilván az így elkerülhetetlen volumencsökkenésnek senki sem örül. A megváltozott helyzet azonban ezeket a vállalatokat is ösztönözni fogja olyan cselekvésekre, hogy valamilyen módon behozzák az új vállalatok működése következtében kiesett forgalomcsökkenést. Az eltelt rövid idő ellenére van egy terület, ahol máris egyértelműen pozitív eredményt lehet elkönyvelni: a termelők és a külkereskedelmi vállalatok kapcsolatából, viszonyából máris eltűnt az annak előtte gyakran tapasztalt gyakorlat, érzés, az adott helyzetben való alkalmazkodás kényszere az erőfölénynyel rendelkező partnerrel szemben. Ezt a helyzetet úgy lehet röviden jellemezni — utalt erre a miniszter elvtárs is —, hogy egyes külkereskedelmi vállalatok összetévesztették a külkereskedelem állami monopóliumát a külkereskedelmi vállalatok monopóliumával. Ma már viszont általános megállapításként lehet leszögezni, hogy a kapcsolatok lényege, szelleme alapvetően megváltozott. Az érdemi ügyintézés időben és tartalmilag is javult. Sajnos e javulást számszakilag kimutatni nem lehet, de szerepe, hatása már észrevehetően megmutatkozik a kereskedelmi egyenlegünk utóbbi években tapasztalt javulásában is. A külkereskedelmi • jogú vállalatok között ezért még a mai napig sincs biztosítva az egyenlő feltételek közötti verseny lehetősége teljesen. Utalnék itt az áregyeztetési kötelezettségre. Ebben a helyzetben gyakorlatilag az indítványozó, üzletet kötni készülő gazdálkodó vállalat ki van szolgáltatva a profil külkereskedelmi vállalat döntésének, tartalmilag és időben is. Szerintem ez összeférhetetlenséget eredményező gyakorlat, mivel az egyik érdekelt fél a konkurrencia, ez játssza a döntőbíró szerepét. Tudom, hogy fontos népgazdasági érdek fűződik ahhoz, hogy a külső piacon ne rontsuk az ország gazdasági pozícióit. Ennek megakadályozására azonban a jelenleg követett módszert nem tartom megfelelőnek, egyébként is sok szubjektív elemet tartalmazhat egy ilyen áregyeztetésben való állásfoglalás. Például az ajánlati ár önmagában még nem lehet teljesen döntő. Emellett még határidők, minőség, korszerűség, perspektivikus célok, esetleg kapcsolódó egyéb üzletek, piacra való bejutás és mindezek komplex vizsgálata kell, hogy irányadó legyen. Erősen megkérdőjelezhető, hogy mindig reális döntés születik-e ilyen körülmények között. Egyéb szabályozókkal vagy semleges, érdektelen szervvel kellene ezt a munkát elvégeztetni, vagy szankciókat alkalmazni abban az esetben, ha valamelyik vállalat olyan üzletpolitikát folytat kifelé, amely sérti külkereskedelmi érdekeinket. Mostanában sok szó esik a kis volumenű export felkarolásának, ösztönzésének a kérdéseiről is. Véleményem szerint külkereskedelmi üzleti stratégiánk kialakításánál ezzel a témával az eddigieknél kiemeltebben kellene foglalkozni. A kis volumenű termékek export lehetőségei egy ilyen kis ország külkereskedelmében összességében jelentősen segíthetnék a kereskedelmi egyenleg vonatkozásában előirányzott célkitűzéseinket, abban az esetben, ha meg tudjuk oldani azokat a főleg gyors bonyolítást lehetővé tevő mechanizmusi, engedélyezési, technikai problémákat.