Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.
Ülésnapok - 1980-28
1813 Az Országgyűlés 28. ülése, 1984. június 20-án, szerdán • 1814 szerény mértékben növekedett és meghaladta a tervezett színvonalat is. Az egy főre jutó reáljövedelem 1 százalékkal, a névleges jövedelem 8 százalékkal növekedett. A fogyasztói árszínvonal kisebb mértékben nőtt, mint ahogyan ezt terveztük. A tervezetthez képest mutatkozó tavalyi többletfogyasztást a családok, egyének nem érzik, mert nem olyan jelentős. Nem is érzékelhetik, de a népgazdaság szempontjából mégis bizonyos gondok forrása volt. Erőteljesebben kellett beavatkozni a beruházási folyamatokba is azért, hogy az igen nagyarányú túlteljesítést elkerüljük. Tisztelt Országgyűlés! 1983-ban a költségvetés összes bevétele 543,7 milliárd forint, kiadása pedig 549,8 milliárd forint volt, a hiány így 6.1 milliárd forint. Ez 4.1 milliárd forinttal kevesebb, mint amennyit terveztünk. A költségvetési egyensúly javulásában szerepet játszottak a többletbevételek, a magasabb bérek után járó társadalombiztosítási többletbevétel, a vállalati beruházások túlzott elfutását egyébként csak részben meggátló pótlólagos elvonás. Terven felül nőtt a kisvállalkozásból származó adóbefizetés és az ingatlanforgalom után járó illeték. A költségvetési hiányt úgy sikerült csökkenteni, hogy az életkörülményekre ható kiadásokat nem kellett menetközben korlátozni. Az egészségügy, a szociálpolitika, az oktatás és a művelődés terén a legfőbb gazda, a tanácsok intézményi kiadásai a szerény lehetőségek ellenére tavaly 7.2 százalékkal növekedtek, ami meghaladja a nemzeti jövedelem növekedését és a tervezett színvonalat is. A társadalmi programokhoz igazodva az általános iskolai oktatás, az egészségügy és a lakásépítés szerepelt mindenütt kiemelt helyen. Az életkörülményekre ható kiadások alakulásából engedjék meg, hogy csak néhányat emeljek ki. Az állami költségvetés az intézményi és társadalombiztosítási feladatokra összesen 280 milliárd forintot fordított. Tehát az összes kiadásoknak mintegy a felét. A lakosságnak nyújtott pénzbeli társadalmi juttatások 10 százalékkal nőttek. A nyugdíj-kiadás 75 milliárd forint volt, elérte a nemzeti jövedelem 10 százalékát. Szeptembertől emelkedett a régebben megállapított igen alacsony nyugdíjak összege. Kiterjesztettük a családipőtlék-rendszerét az egy gyermekes családokra, a gyermek 6 éves koráig. Fejlődött az alapfokú egészségügyi ellátás, a körzeti orvosi és ügyeleti szolgálat. Közel 500 ággyal bővült a kórházi hálózat. A társadalmi összefogásnak is köszönhetően közel 2000 új bölcsődei hely létesült, és az óvodaépítés lehetővé tette, hogy a tavaly előtti 84 százalékkal szemben, tavaly már az óvodás korú gyermekek 87 százaléka járhatott óvodába. Kiemelt társadalmi feladatunk a közoktatás fejlesztése, amint erről az országgyűlés legutóbbi ülésén szó esett. Az oktatás, nevelés tartalmi korszerűsítésének halaszthatatlanságán túl a népesedési folyamatokból adódó kötelezettségek is indokolják e terület erőteljes fejlesztését. Az általános iskolákra tavaly 14 milliárd Ft-ot fordítottunk az állami költségvetésből. A tantermek száma közel 1300-zal gyarapodott, ebből 770 tanterem új iskolában létesült, így sikerült elérni, hogy a növekvő gyermeklétszám ellenére nem rosszabbodtak az oktatás körülményei, bár egyes helyeken nem sikerült a feszültségeket elkerülni. A lakáskérdés továbbra is társadalmi gondunk. A lakásgazdálkodás új rendszere nyomán érzékelhetően nőtt a lakosság érdeklődése a saját lakásépítés iránt. Ezt a folyamatot fokozott állami segítségnyújtással támogatjuk. Szociálpolitikai kedvezményként 1.8 milliárd forinttal, kedvezményes állami és bankkölcsön útján 8.2 milliárd forinttal folyósítottunk többet tavaly, mint az ezt megelőző évben. A tanácsok igen elismerésreméltó munkát végeztek a magánlakás-építés segítésében, mindenekelőtt a telekellátás biztosításával. A vállalatok növelték lakásépítési alapjukat, és az 1982. évi 17 ezerrel szemben tavaly már 27 ezer lakás építéséhez adtak munkáltatói támogatást. Mindezek ellenére épp a lakáskérdés súlya miatt, — további következetes intézkedésekre, jelentős erőfeszítésekre van szükség és a kormány ezt a kérdést továbbra is napirenden tartja. Abban, hogy az életkörülmények javításában értünk el eredményeket, kiemelkedő jelentősége van a lakosság társadalmi munkájának. A tanácsok a lakosság, a Hazafias Népfront javaslataira támaszkodva, az igények és lehetőségek jó mérlegelése alapján jelölik ki a társadalmi munka céljait, és így megfelelő támogatást is kapnak a lakosságtól. Ez a támogatás többféle. Tavaly már széles körben alkalmazták a kötvény-kibocsátást, ami elősegítette az útés csatornahálózat, gázvezetékek és szociális létesítmények megépítését. Az életkörülmények alakulásában elért eredményeinkre büszkék vagyunk még akkor is, ha ezek kétségtelenül elmaradnak számos jogos igénytől. Látni kell azonban, hogy mindaz, amit e téren tettünk, nagy terhet ró a gazdaságra, és azzal a hatással jár, hogy mérsékli a munkából származó jövedelmek arányát az összjövedelmen belül, és így fékezi a teljesítmények ösztönzését. Ennek alapján indokolt a juttatási rendszer folyamatos korszerűsítése, hogy az jobban biztosítsa az összhangot a gazdasági lehetőségek és a társadalom igazságérzete között. Tisztelt Országgyűlés! Már a tavalyi terv is számolt a költségvetés erősödő szerepével a jövedelmek alakításában. A költségvetés jövedelem-átcsoportosító szerepe az év folyamán tovább növekedett. A külső piaci feltételek keményedésének, egyes helyeken a tervezett teljesítmények elmaradásának hatására a szabályozórendszer néhány vonatkozásban évközben szigorodott és ez kihatott a vállalatok gazdálkodására is. Tavaly is kitűnt, amit már régebb óta hangsúlyozunk, hogy a vállalatok gazdálkodási színvonala különböző; az átlagot tartósan meghaladó jövedelmezőségű, vagy a szépen javuló eredményeket felmutató vállalatok sokasága mellett hosszabb ideje nem kevés gyenge teljesítményű vállalat is akad. A jól dolgozók kö-