Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-27

1785 Az Országgyűlés 27. ülése, 1984. április 13-án, pénteken 1786 ban a gazda. A jó és szervezett munkához a tiszta hierarchia elengedhetetlen követelmény. A Művelődési Minisztérium a tézisekben saját feladatát az elvi irányító munka erősítésében, az oktatás korszerűsítési munka központi vezérlési feltételeinek javításában fogalmazza meg. Ezt a munkát a felvállalni szándékolt operatív feladatok csak körülményesebbé tennék. Egy kis bizalom hiányát érezzük itt. Pedig mi meg vagyunk győződve arról, hogy a megyei tanácsok művelődési szakigazgatási szervei a központi vezérlésnek megfelelően képesek megjeleníteni magukon a helyi fenntartói és szakmai irányítói feladatokat és mindezeket tisztességgel el is tudják látni, intézményeik segítségével, -amelyek közül kiemelkedő jelentőségű lesz a megyei pedagógia intézet. Befejezésül biztosítani szeretném a miniszter elvtársat, hogy a közoktatás és a felsőoktatás fejlesztési programjának megvalósításán szívesen, aktívan, talán szabad legyen azt mondanom, a siker reményében lelkesen és főleg elkötelezetten fogunk dolgozni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Bata János képviselőtársunk felszólalása következik. BATA JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Nem vagyok pedagógus, mégcsak képesítés nélküli sem. Ipari szövetkezeti vezetőként dolgozom, így találkozom naponta azzal a közel 80 szakmunkástanulóval, akik üzemünkben végzik a szakmai gyakorlati tanulmányaikat. A velük való sokirányú foglalkozás, a gondok és örömök évtizedek óta magasra halmozódtak bennem. Kíváncsian vettem tehát kézbe a jelen téma vitaalapját tartalmazó téziseket, amelyekből az oktatás szép távlatai olvashatók ki. A tézisekben megfogalmazott számtalan kérdés közül érthető módon, főképpen a szakmunkásképzés foglalkoztat, ezért csupán ezzel kapcsolatban szólnék. Buzdítóan hatott rám a tézisek közül az a megállapítás, hogy erősíteni kell az együttműködést a felnövekvő nemzedék nevelésében résztvevő intézményekkel, különösen a családdal, a gyermek és ifjúsági szervezetekkel, valamint a fiatalok képzésében közreműködő munkahelyekkel. A család szerepét elsősorban a becsületes munkára nevelésben, majd a pályaválasztás segítésénél, a gyermek képességei, kézügyessége, egyéni adottságai és a reális lehetőségek mérlegelésekor tartom különösen fontosnak. Az általam ismert szakmunkástanulók jelentős része másmilyen, könnyű pénzszerzési lehetőséggel járó, vagy úgynevezett divatos szakmát képzelt el és sajnos elég sokan a helytelen szülői tanácsok alapján. Valóban még jobb kapcsolat lenne kívánatos az általános iskolák és a munkahelyek között, a fizikai munka időbeni megismertetése, megszerettetése és .megbecsülése érdekében. _ A szakképzett munkaerő általános hiánya Pest megyében is több éve ismeretes. Az is köztudott, hogy Pest megyéből naponta majd 200 ezer dolgozó ingázik budapesti munkahelyekre. Ez a főváros szakembergondjaival is sajátosan összefügg. A most felnövekvő fiatalok soraiból jelentős mód nyílhat a szakemberállomány feltöltődésére, ha a képzés feltételeit biztosítani tudjuk. A képezhető fiatalok kedvező számszerű mennyisége adott. Megyénk az ország legnagyobb szakmunkás bázisa a megyék közül. Az általános iskolát végző tanulók száma a következő évben ugrásszerűen megnő. Ha az iskolák és a tantermek számát bővíteni tudjuk, lehetőségünk lesz a megyében az évi 2900 szakmunkástanuló helyett minden szeptemberben négy és fél ezer fiatalt beiskolázni. Jelenleg a Pest megyei szakmunkásképző iskolák közül hat intézményben részben vagy teljesen kétműszakos. oktatás folyik. Ez a körülmény- megnehezíti az oktató munkát, de sok területen a nevelést is nagymértékben akadályozza. Sokat tettünk azért, hogy megyénk ifjúsága az általános iskola tanulmányait elfogadhatóan elvégezze. Az oktatónevelő munkában dolgozók képességeik legjavát adva, sokszor mostoha körülmények között is tiszteletet parancsoló helytállással végzik az emberré formálást. Természetes dolog, hogy a legjobb képességű fiatalok a főiskolák irányában haladnak tovább. Ebből is adódik, hogy a szakmunkásképző iskolákba csak a közepes vagy a közepesnél gyengébb képességű tanulók kérnek felvételt. Nem foglalkozom itt azon kérdésekkel, amelyek a munkásosztálynak, a társadalom vezető szerepére, azon belül a szakmunkások helyére vonatkoznak. Azt itt már többen megtették. Az esetenként képesítés nélküli pedagógussal működő kétműszakos iskolák nagy létszámú tanulócsoportjaiból kikerülő szakmunkástanulók sokszor alapvető gondokkal küzdenek. Nem csoda, hogy a kevés számú, jó tanulmányi eredményt elérő szakmunkástanuló mellett a gyengébbeknek gondjaik vannak az egyszerű számtani alapműveletekkel, a magyar helyesírással, a fogalmazással és a beszédkészséggel. Ezen gondok megszüntetésére — úgy érzem — sajnos, az elismerést érdemlő legjobb pedagógiai törekvések mellett sincsenek meg a megfelelő feltételek. A szakmunkásképző iskolákban is fennáll a pedagógus- és tanteremhiány, a tanműhelyek, eszközök hiánya. Diákotthonokra, étkeztetésre, tornatermekre, klubszobákra, élénkebb közösségi tevékenységet elősegítő lehetőségekre lenne szükség. Több helyen a meglevő intézmények bővítése is sokat segíthetne. Társadalmunknak mind korszerűbb termékekre van igénye. A különböző termékek előállítása mind magasabb színvonalon kell, hogy történjék. A jó minőségű, belföldi fogyasztásra szánt termékek mellett még fokozottabb minőségi követelmények jelentkeznek az exportcikkek termelésénél. Minden piacon értékesíthető áruk kellenek. Ezen termékek előállí-tása széles körű szaktudást igényel. Sajnos, a tanműhelyek többsége, bár a jövő számára képez szakembert, nem a legkorszerűbb gépekkel és berendezésekkel van felszerelve, így nem lehet képes a fejlett technológiák oktatására. A szakkönyvek sem elég gyorsan jelennek meg, de úgy érzem, hogy nem anyagi jellegű, hanem szemléletbeli tényezőkön, a szakmához való hozzáálláson, a szakmaszereteten, vagy a közömbösségen is sok múlik. A méglevő körülmények között is jobb eredményt ér el az tanuló, aki komolyan igyekszik