Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.
Ülésnapok - 1980-27
1781 Az Országgyűlés 27. ülése, 1984. április 13-án, pénteken 1782 nek a hangsúlyozása, a frázisszerűen hirdetett „új ember" igény. Ez a tapasztalat sem indokolja azonban véleményem szerint a dezideológizálás ideológiájának a térhódítását; azt, hogy ne igyekezzünk megszüntetni, mennyire lehet azt a sokban nagyon is érthető félelmet, aggályt, amely érdekirányultság és értékirányultság törvényszerűen létező, és feloldásra váró konfliktusait látva azoktól megriadva hajlik rá, hogy szembeállítsa egymással a reális gazdasági törvényszerűségek érvényre juttatására való törekvést, a reform gondolatát és az eszmei, erkölcsi igényesség fokozásának kívánalmát, az ideológiai munkát. Hajlik rá, hogy ne valós és lényegi problémát, de lemosolyogni való, felvilágosító attitűdöt, reformellenes, paternalista beállítottságot véljen sejleni csupán, ha oly szavakat hall, mint tudatformálás, erkölcsi ösztönzés, szocialista ember. Tisztelt Országgyűlés! Az ifjúság nevelésének problémái nyomatékosan figyelmeztetnek rá, fontos annak a pártállásfoglalásoktól mindig hangsúlyozott követelménynek a szem előtt tartása, amely elválaszthatatlan egységbe látja a szocializmus külső gazdasági intézményszerű felépítését, és ennek belső mását, az önnevelést, az ideológiai tevékenységet, a morális igényt, a példamutatást. Kötelezővé teszi véleményem szerint a kormányzat számára nem utolsósorban az oktatás ügyéért, a jövő nemzedékért érzett felelősség is, az állami igazgatási és tájékoztatási munka minden szintjén és minden területén az ideológiai igényességet, az etikai kontroll, önkontroll még fokozottabb érvényesítését, az erkölcsi szigort, a presztízst adó társadalmi értékekre még következetesebb szocialista irányú befolyásolását. Az itt tárgyalt, gondosan kimunkált művelődési minisztériumi előterjesztés így érheti el csak a maga kitűzött nevelési célját. Az előterjesztést elfogadom, és képviselőtársaimnak elfogadásra javaslom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Gyuricza László képviselőtársunk. GYURICZA LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! A közoktatás és felsőoktatás fejlesztésének tézisei ezzel a mondattal kezdődnek: „A hazai társadalmi-gazdasági fejlődés új módon veti fel az oktatási rendszer feladatait." A kérdés most már az, hogy mikortól veti fel új módon, mivel eddig is történt a közoktatás és felsőoktatás területén sok minden, amiről az előttem szólók már beszéltek, és hogyan kell értékelni az eddig megtett lépéseket, hogy azokból levezethető legyen a továbbhaladás útja — mert ez a célunk. Arról van szó, hogy társadalmi gyakorlatunkban „az élet új módon veti fel" stílusú feladatbevezető jelző szinte állandóan jelen van, ennek következtében kicsit talán el is értéktelenedett, devalválódott. Bízzunk abban, hogy a tárgyalt közoktatási és felsőoktatási fejlesztési program teljesítése a felértékelődést segíti elő, és az elmaradásokat nem kell egy újabb, „az élet új módon veti fel'" közelítéssel lefednünk később. Van egy másik jelenség is. A továbblépésre törekedve korábbi magunkat gyakran úgy vizsgáljuk felül, hogy a nem egészen jó, vagy a ma még problematikus jelenségeket új elképzeléseinek alátámasztására erősen túlhangsúlyozzuk, így azokból vagy súlyos elmaradások, vagy elkövetett hibák lesznek, és elhalványulnak az eredmények. Ebből azután 'kialakul egyesekben olyan káros szemlélet, mely szerint minden cselekvésünk bizonytalan hasznú, és ennek bebizonyosodása csak idő kérdése. A közérdeklődés így válik azután kisebbnagyobb mértékben szkeptikussá az új törekvésekkel szemben, ami bizony a jelen témában is érezhető, főleg az anyagi alátámasztottságot illetően, mint arról Borsos János képviselőtársam is említést tett. Mindezek után a tézisek egy-két megállapítására szeretnék kitérni, a társadalmi folyamatok oldaláról vizsgálva a közoktatás egyes kérdéseit. A hetvenes évek elejéig tekintek vissza, a jelentős számú társadalmi folyamat közül kettőt is szemügyre véve, ezek pedig a következők: az urbanizáció, helyesebben a városba áramlás, és az oktatási-nevelési előrelépést célul kitűző falusi iskolakörzetesítés. A vizsgált időszakban az egész országban igen jelentős a városba áramlás. Nézzük, hogyan alakult ez Veszprém megyében. 1970-ben a községekben élt a lakónépesség 63,5 százaléka, itt tanult az általános iskolások 67 százaléka. 1983-ban a falusi lakosság aránya már csak 54 százalék, az általános iskolai tanulóké pedig 47 százalék. Tehát miközben a falusi lakosság a megyében tíz százalékkal csökkent, az általános iskolai tanulók száma falun húsz százalékkal. A városba áramlási folyamat tehát kis létszámúvá tett korábban más besorolású iskolákat, ezek fenntartása pedig sem pedagógiai, sem pedig működtetési szempontból nem látszott célszerűnek; kézenfekvő volt a következtetés: az iskolákat körzetesíteni kell, így mind a pedagógia, mind pedig a fenntartás célszerűbben szervezhető. Megindult tehát a körzetesítés. Ennek következtében jelentősen csökkent az iskolaszám. A megyében 1970-ben 291, az 1982—83-as tanévben 167 iskola működött. Nézzük most már, számuk csökkenését mi el- . lensúlyozta, mi volt ebből a haszon, mert volt és van. Az oktatás térségi koncentrálásával a faluban is fokozatosan felszámoltuk az osztatlan oktatást, a szakrendszerű oktatást teljes körűvé tettük, a szakos ellátottság pedig megközelítette a városi szintet, javítva ezzel a falusi gyermekek esélyegyenlőségét, emelve az oktatás színvonalát. Akkor hát hol a gond? Itt megint az urbanizációs folyamatot kell szemügyre venni. A tézisek is hangsúlyozzák, hogy az oktatás korszerűsítését össze kell hangolni a településfejlesztési politikával is. A vizsgált időszakon ebben a politikában a város egyértelműen elsőséget élvezett. A népesség városba áramlása iskolákat is követelt. Veszprém megyében 1970 és 1983 között 328 új tanterem épült, ezek kétharmada városokban,
