Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-27

1777 Az Országgyűlés 27. ülése, 1984. április 13-án, pénteken 1778 egy, Békés megyét közvetlenül érintő vonatkozásáról. Megyénk súlyos gazdasági és művelődési örökséget vett át a felszabadulás után, és fejlődésünk az első évtizedben lassúbb volt az országos ütemnél. A lemaradást az utóbbi évtized fejlődése sem tudta behozni. A szakemberképzés minden szinten szűk keresztmeszetű volt. Felsőoktatási intézményünk egyáltalán nem volt. Ennek eredménye, hogy megyénkben az értelmiség aránya igen alacsony. Az országos átlagnak csaknem fele. Ezen a,helyzeten változtatni szeretnénk. Sajnos, a szellemi fejlődés elmaradásának káros következménye ma már olyan élenjáró ágazatokban is jelentkezik, mint a mezőgazdaság, ahol más megyékhez képest, jóval kevesebb a felsőfokú végzettségűek aránya, főleg a pénzügyi-közgazdasági szakemberek tekintetében. Ügy gondoljuk, hogy megyén belüli képzéssel gondjainkon enyhíteni lehetne. Ennek megvalósításához megyénk lehetőségének megfelelő anyagi áldozatokat is vállalna. A helyzet sürgető megoldásának érdekében feltétlenül szükség van a művelődési kormányzat támogatására is, hiszen a szellemi felzárkóztatásnak meghatározó tényezője lehet olyan felsőfokú oktatási intézmények létrehozása, amelyek megyénk és a szomszédos megyék gazdasági-társadalmi fejlődésében integrálódhatnak. A megye erőfeszítéseinek ellenére rövid és hoszszú távon nem megnyugtató a pedagógus-ellátottság helyzete sem, mivel a lakosság arányához képest a leendő pedagógusok képzéséből megyénk utolsóként részesedik. A közoktatás fejlesztésének fontos letéteményesei a képzett pedagógusok, akikre megyénkben nagyobb számban lesz és van szükség. Tapasztalataink alapján ezt a pályát mind anyagilag, mind erkölcsileg vonzóbbá kell tenni. Különösen nagy jelentősége van ennek akkor, amikor a pálya elnőiesedéséről beszélve, egy fontos dologról is kellene szólni, a nők munkájának fokozottabb megbecsüléséről. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezekkel a megjegyzésekkel és felvetésekkel együtt az előterjesztést elfogadom, azt elfogadásra javaslom. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést 20 percre felfüggesztem. (Szünet: 11.15—11.35. Elnök: Péter János.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. Dr. Király István képviselőtársunk felszólalása következik. DR. KIRÁLY ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! A művelődési minisztertől benyújtott, magas színvonalú koncepciózus tézissorozat a jelen kihívásaira válaszolva, a világba való helytállnitudás, azaz: a minél fokozottabb társadalmi hatékonyság szemszögéből tekinti át az oktatásügyet. Innen ered egyik legértékesebb vonása: realizmusa. Hiszen társadalmilag igazán hatékony mindig csak az lehet, mi egyben reális is. S kiváltképp így van ez kulturális vonatkozásban. Alaptörvénynek tekinthető itt az „inkább keveset, de jobban" lenini elve. Mert könnyen felvázolhatok ezen a területen eszményi reformtervek. Megfelelő előfeltételek nélkül azonban ezek csak zűrzavarhoz, az iskolai élet szétzilálásához, s ami a legfőbb: színvonal-süllyedéshez, a minőség romlásához vezetnek. Reformutópizmus és konzervativizmus, mindenáron újítani-akarás s a megszokotthoz tapadó fantáziátlanság végletei közt az arisztotelészi közép megtalálása, az egyoldalúságoktól óvakodó, gondolkodó, felelős tartás kiküzdése itt mindennél fontosabb. S az előterjesztés eleget tesz ennek. A folyamatos fejlesztés elvét vallja, de nem újít ott, ahol ehhez a helyzet nem érett. Elég idézni erre példaként a középfokú oktatás kiegyensúlyozott, átgondolt megoldásmódját. Emellett a realizmus mellett a pedagógusközpontúság a tervezetnek egy másik, általam kiváltképp fontosnak tartott, értékes vonása. Hisz a nevelés minőségi munka. S mint minden minőségi munka esetében a szubjektív tényezőnek, egy egyéniségnek felfokozottan nagy itt a szerepe. S a tervezet ezt tudva: a pedagógus alakját, állítja középpontba, az ő élet- és munkakörülményeit. Távlatot ad ezzel az oktatásügynek. Fel kívánja szabadítani annak legfőbb tartalékát: a pedagógusok legjobbjaiban ott rejlő minőségi erőt, alkotókedvet. Tovább lehetne sorolni az előterjesztésben ott ható, ilyen típusú, helyes elképzeléseket. Mégis csak két kérdéssel kívánok foglalkozni részletesebben. Két olyan problémával, amelynél — az alapkérdéseken: a pedagógusok anyagi-erkölcsi megbecsülésén s a tárgyi-dologi feltételek biztosításán túl — leginkább szükséges, véleményem szerint, a társadalom megértése és segítsége. S ez egyfelől a teljesítményelv, másfelől pedig a nevelés kérdése. Tisztelt Országgyűlés! A magyar oktatásügy egyik nagy vívmánya, hogy következetesen érvényesíteni igyekszik a szociális elvet, az esélyegyenlőség kívánalmát, azt a követelményt, hogy a^^gyéni életindulást minél kevésbé nehezítsék nre^^ környezeti-családi háttérből adódó, s olykor még ma is nagyon jelentős társadalmi, műveltségbeli szintkülönbségek. Az általános iskola nem utolsósorban ezért áll következetesen a fejlesztés középpontjában. Visszatükrözi ez a kultúrpolitika legfőbb vonását : demokratizmusát. Azt a lényegi koncepciót, hogy csak egy olyan művelődésügy teherbíró, sziiárd, mely lentről, az alapok felől építkezik, s egy kulturálisan-emberileg mind homogénabbá váló társadalmat tekint eszménynek. Hasonlóképpen nagy vívmánya oktatásügyünknek a személyiségelv hangsúlyozása. Annak a tudása, hogy senki sem él hiába, mindenki hordoz magában valamiféle kibontásra, kilicitálásra váró, sajátos értéket, külön tehetséget. Kinél az intellektuális, kinél a manuális-gyakorlati, kinél a szervező-kommunikáló, kinél a művészi, kinél az etikai s így tovább sorolható készség, képesség fejlettebb. Az individualizáció, az egyéni differenciálás szellemében történő nevelés lehet tehát csak igazán eredményes; az, amely nem pusztán a hagyományos oktatásban leginkább számító intellektuális tehetséget nézi, de a teljes emberséget. Oktatásügyünk humanizmusát nem utolsósorban épp ez adja meg. Ezt a két elvet — az esélyegyenlőség és a