Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-19

1219 Az országgyűlés 19. ülése, 1983. március 24-én, csütörtökön 1220 miatti módosítás, a tevékenységi kör változása okoz sok gondot a bíróságnak. A gazdasági munkaközösségek és polgárjogi társaságok vonatkozásában megfontolandó kérdés: ki legyen, érdemes-e, hogy legyen érdekképviseleti szervük? A ki legyenre lehet a Kereskedelmi Kamara, illetve a KIOSZ. Az érdemes-e, hogy legyen-re válasz: hogy a piackutatás, az anyagellátás biztosítása s az adózási kérdések egyaránt feltételeznek valamiféle központi, az egész területet áttekintő szervezetet, amely e teendők elvégzésével a gazdasági munkaközösségek effektív termelését, szolgáltatását segítené elő. Jelentős társadalmi problémát érintett a beszámoló családjogi része. Ehhez szeretnék néhány gondolatot fűzni. 1982-ben mintegy százezer házasságot kötöttek, ugyanebben az évben 40 ezer házasság felbontására irányuló kérelem érkezett a bíróságokhoz, amelyből 27 ezer végződött bontással. Sok vagy kevés ez? Megegyezik, alatta vagy fölötte van a nemzetközi átlagnak? Még csak választ sem keresek rá, hiszen a válasz akár pozitív, akár negatív, nem oldja meg az alap problémát, nem tárja fel a házasság megromlásának okait, s követendő perspektívát sem ad. Egyetlen okot szeretnék kiemelni, amely döntő szerepet játszik ezen összetett társadalmi, gazdasági, jogprobléma kialakulásában, s hiszem, hogy a megoldásában is: ez a felelősség, illetve ennek ellentéte, a felelősség hiánya. Az 1974-ben újraalkotott családjogi törvény értelmében a házasságkötést az anyakönyvvezető csak a házasságkötési szándék bejelentését követő 30 nap utáni időpontra tűzheti ki. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy Budapest XI. kerületében a bejelentett házasulok 10 százaléka nem jelent meg a házasságkötésre kitűzött napon. (Derültség.) Polgári Törvénykönyvünk értelmében a 16. életévét betöltött személy csak korlátozottan cselekvőképes, ezért 100 ezer forint feletti jogügyletének érvényességéhez a szülői felügyeletet gyakorló szülők és a Gyámhatóság jóváhagyása is szükséges. Választójoga nincs, de ha nő, akkor szülői és gyámhatósági hozzájárulás nélkül maga dönthet arról, kíván-e házasságot kötni. Budapest XI. kerületében 1982-ben 200 16—18 év közötti nő kötött házasságot, vagyis a házasulok 13 százaléka. A bontóperek körülbelül 40 százaléka szűnik meg a békéltető tárgyalást követő kötelező várakozási idő eltelte után, kisebb részben a bíróságok békítő tevékenysége, nagyobb részt amiatt, hogy a 30 napos várakozási idő eleve alaposabb megfontolásra készteti a feleket. Felmerül a kérdés, milyen felelősséggel döntöttek ezek az emberek a házasságkötés, illetve a házasság felbontását illetően, ha 30 nap elég ahhoz, hogy ellenkezőjét cselekedjék annak, amit eredetileg elhatároztak. S vajon, milyen felelősséggel neveljük gyermekeinket? Az anya vagy az apa alkalmasabb a gyermek nevelésére? E kérdés körül heves vita van kibontakozóban az ÉS hasábjain. Hernádi Miklós „Felesleges apák" című cikkében megállapította, hogy mind több férfi lesz „anyaszívűvé", becsüli többre gyermekei jólétét, saját szűk értelemben vett jóléténél. A férfias szigor mind ritkább a gyermekkel kibővülő együttélésben, mivel lényegileg a nő kénye-kedvén múlik, hogy meddig marad együtt a család. H. Sas Judit e vitában azt a meggyőződését hangsúlyozta, hogy a férfiakkal és nőkkel kapcsolatos indulatos viták tényleges változást jeleznek. Olyant, amelyben a férfiak vesztettek évezredes presztízsükből, pozíciójukból, elhomályosodott a hagyományosan kikristályosodott apa szerepe. A gyermek elhelyezésével kapcsolatos általános szempontokról szóló 17. irányelvét a Legfelsőbb Bíróság a bírói gyakorlat alapján alakította ki, amely tükrözi a család belső életében, szerkezetében és feladatában bekövetkezett változásokat, azt, hogy tovább halad az a folyamat, amelynek során a házastársak egyenjogúságának követelménye általában elfogadottá válik. A gyermekes házasságok felbomlásának viszonylagos magas száma miatt indokolt a szülők felelősségének fokozása. Hiszek a szülői felelősség fokozásának lehetőségében, mindkét szülő nevelési alkalmasságában. Nem szeretném azonban, ha ezt bárki úgy értelmezné, hogy társadalmi szükséglet az anyaszívű apa, hiszen ez csak fokozná a gyermeknevelésben azt a hiányt, amely a társadalmi munkamegosztásban kialakult, s ki merem mondani egészségtelen gyakorlatot eredményezett. A családban általában az anya nevelői szerepe a meghatározó. A bölcsődében, óvodában, az általános és középiskolákban a nevelők is zömmel nők, s amióta Justicia, az igazság istenaszszonya már nemcsak az igazság jelképe, de az alsóbb fokú bíróságoknál a férfiaknál lényegesen magasabb számban, az igazság osztója is, úgy tűnik a nevelés döntő módon a nőkre hárul, s ez semmiképpen sem helyeselhető! A társadalmi munkamegosztás a nevelésben sem nélkülözheti a férfiakat, s ha már a bölcsődékben, óvodákban, s gazdasági okokból, fájdalom, az iskolákban is nélkülözzük a férfiakat, legalább a családban ne váljanak „anyaszívű apává", hiszen amúgy is minden második szülőt anyának hívnak! A családon, a társadalmon belüli egyenjogúság egyenlő jogokat és kötelességeket jelent, s nem azt, hogy e jogokat a másik nemre sajátos viselkedési normák alapján gyakoroljuk. Gondoljunk József Attila szép versére: „De mi, férfiak, férfiak maradjunk, és nők a nők — szabadok, kedvesek, s mind ember", s hadd tegyem hozzá: egyre felelősségteljesebb. A felelősség hiányát látom abban is, hogy nő az alkoholisták, a munkakerülő életmódot folytatók száma, ebből következően a veszélyeztetett gyermekeké is, egyre nagyobb terhet ró a társadalomra, mely általában elítéli az alkoholista, munkakerülő életmódot folytató embert egyfajta erkölcsi közmegegyezés alapján. Ez a közmegegyezés, melyet közvéleménynek is nevezhetünk, még nem elég erős ahhoz, hogy a vele szemben állóra visszatartó hatást gyakoroljon. Mert bár elítéljük az alkoholizmust általában,