Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-26

1721 Az Országgyűlés 26. ülése, 1984. április 12-én, csütörtökön 1722 DR. CSENDES BÉLÁNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A közoktatásról és felsőoktatásról vitára bocsátott tézisek és a miniszteri expozé realitásokra figyelő, fokozatosság elvét érvényesítő és folyamatosságot ígérő fejlesztési programot tárt elénk. Az utóbbi évtizedek gazdasági, társadalmi változásai" átalakították az iskolával szembeni igényeket. Ennek az igénynek sajnos az iskola minden tekintetben nem tud mindig megfelelni. Ezért napjainkban egyre több kritika, elmarasztalás éri az intézményeket és egyre nyugtalanabbak az iskolában dolgozók is. Az elmúlt évi fővárosi pedagógiai tanácskozás résztvevői egyöntetűen állapították meg, hogy nem fejlődik megfelelően a tanulók olvasási készsége, nem kielégítő írásképük, gyenge a helyesírás készségük, kialakulatlan a technikai gondolkodásmódjuk. Nem eléggé hatékony az idegen nyelvek oktatása iskoláinkban, s egyre nő azoknak a tanulóknak a száma, akik időben nem fejezik be az általános iskolát. Ezért feszegetik oktatáskutatóink és pedagógus közíróink is azt a kérdést, mondhatnám úgy teszik fel a kérdést, hogy van-e esélyünk az iskola megújítására és milyen esélyünk van a megújítására? Ugyanis ma közoktatásunkban nagyon sok nyugtalanító jelenség, feszültség van jelen, amelynek megszüntetése, illetve enyhítése az egész társadalomnak érdeke. Az iskola nemcsak visszatükrözi azt, ami a társadalomban van, nemcsak erre képes, hanem befolyásolni is tudja azt. Ezért ehhez a munkájához az eddiginél jóval több segítséget kell kapnia. Tudjuk azt, hogy óriási erőfeszítések történnek országunkban az oktatás érdekében. A budapesti pártbizottság, az Építési és Városfejlesztési Miniszterim, a Fővárosi Tanács együttműködésével az építési kapacitások nagyszabású koncentrációja valósult meg itt Budapesten a tanteremépítés érdekében. A nehéz gazdasági helyzetben is a VI. ötéves tervben 1370 tanteremmel gazdagodnak általános iskoláink. Az intézményekben pedig a nevelők tesznek erőfeszítéseket azért, hogy javuljanak a nevelési, oktatási eredmények. Keresik-kutatják a jobb oktatási módszereket, a hatékonyabb nevelési eljárásokat. A főváros iskoláinak egyharmadában folytatnak kísérletet az oktatás-nevelés javítására. Mégis, melyek azok a nyugtalanító, s feszültséget kiváltó gondok ma a közoktatásban, de ezen belül elsősorban a mindenki számára kötelező általános iskolában? Hármat említenék. Egyik nagy gondunk az, hogy az iskolával szemben támasztott minőségi követelmények és az iskola lehetőségei nincsenek arányban egymással. A tanítók, tanárok többségét nyugtalanítja az, hogy nem tudnak minden gyermeket a képességének megfelelő szinten megtanítani. Jó az oktatási rendszerünk tartalmi, módszerbeli fejlesztését szolgáló új tanterv, de a jelenleginél alacsonyabb létszámú osztályokat, a tanulókkal több egyéni foglalkozást, jobb eszközellátottságot és jól képzett és elegendő pedagógus működését igényli. Mert csak így lehet hatékony. Amikor az új tantervek iskoláinkban bevezetésre kerültek, ezek a szükséges feltételek egyre nehezebbek lettek, ez a folyamat napjainkban is tart és feszültséget teremt a nevelőtestületekben. A második nagy gondunk abból fakad, hogy az utóbbi évtizedekben a családok szerkezetében, a családi élet tartalmában, a család által ellátott funkciókban bekövetkezett változások azt eredményezték, hogy a családok mind kevésbé képesek hagyományos módon ellátni gyermekeiket. Más intézmények hiányában ezt az iskolától várják, tudniillik azt, hogy a diákok egész napját szervezze meg, ellátásukat, felügyeletüket, illetve gondozásuk egyre több elemét vállalja. Az iskola jelenleg sem szakmai, sem tárgyi feltételeiben nincs felkészülve ezeknek a feladatoknak a megfelelő színvonalon történő ellátására. Ma a főváros iskoláiban a tanulók 55 százaléka egésznapos gondoskodásban részesül, a szervezett étkeztetésben résztvevők aránya 64 százalék. A következő tanévben az igények emelkedni fognak. A napközis gyerekek döntő többsége zsúfolt osztálytermekben, kényelmetlen iskolapadokban tölti a napot. Az étkezők rosszul felszereltek, az iskolák egy részében ebédlő sincs. A családok többségének otthoni körülményeinél, melyek az utóbbi két évtizedben lényegesen megjavultak, az iskolák napközi otthonai kényelmetlenebbek és sivárabbak. Az itt dolgozók között pedig az átlagosnál jóval több a képesítés nélküli és nyugdíjas nevelő. Ügy tűnik, hogy ma az iskolákban a gyermekek gondozására, ellátására, szabad idejének megszervezésére kiképzett és azt hivatásának tekintő személyzet a konyhai dolgozó kivételével nincs. Ez a hiányosság az iskola és a szülői ház között teremt feszültséget. A harmadik és egyben véleményem szerint a legnagyobb feszültség forrása iskoláinkban a pedagógushiány. A képzett pedagógusok hiánya a fővárosi közoktatás legtöbbet emlegetett és legsúlyosabb gondja. Budapesten 600 katedra üres 1483 fiatal képesítés nélkül tanít és 1300 nyugdíjas kollégánk vállalt munkát iskoláinkban. A nagyfokú pedagógushiány okai között szerepet játszott a tervezés hiányossága, a területi igények nem kellő figyelembevétele; hosszú ideig nem volt általános iskolai tanárképzés a fővárosban, és ma sem képeznek ének, rajz és technika szakos tanárokat, pedig igen nagy szükség lenne rájuk az iskolákban. De az okok között talán a legnagyobbnak azt érzem, hogy a pedagógus pálya elvesztette vonzerejét a fiatalok előtt. A pályakezdő diplomások egy része nem kíván tanítóként, tanárként elhelyezkedni. A pedagógusmunka alacsonyfokú társadalmi értékelése miatt nagyon nehéz a legjobb képességű fiatalokat erre a pályára irányítani. Ugyanis, ha a tanári pálya nemcsak anyagi, de erkölcsi és társadalmi megbecsülése is kisebb, mint a sokkal kevesebb erőfeszítést és szerényebb képességeket igénylő pályáké, akkor a fiatalok úgy látják, hogy nem érdemes pedagógusnak lenni. Csökkent a pálya megtartó képessége is. 1983-ban a főváros általános iskoláiból 542-en hagyták el a pályát, mert másutt jobb feltételek közé kerültek. Tisztelt képviselőtársaim ! Gazdasági-társadalmi előrehaladásunk az élet minden területén