Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-26

1707 Az Országgyűlés 26. ülése, 1984. április 12-én, csütörtökön 1708 pálya elnőiesedéséről. Ezért megkockáztatnám azt az észrevételt, hogy az iskolai fegyelem és a színvonal megkövetelése érdekében, célszerű lenne a női és férfi tanerőarány jobb befolyásolása és szabályozása. Ezt elsősorban az általános iskolai oktatás terén tartom szükségesnek, ahol a kamaszodó gyermekek tanulási és magatartási készségét a férfi tanár kedvezőbb irányba befolyásolhatja. Ehhez viszont az szükséges, hogy a férfiak számára is vonzóvá tegyük a pedagógusi pályát úgy, hogy olyan jövedelmet biztosítson, mint az iparban dolgozó értelmiségi vagy szakmunkás esetében. Egy problémáról szeretnék még itt beszélni, amely Komárom megyében feszítő gondként jelentkezik, ez a demográfiai hullám okozta iskolai leterheltség. A gyermeklétszám emelkedése miatt nagyon sok helyen magas a kétműszakos tanítás aránya. Emellett még igénybe vették az iskola oktatásra alkalmas valamennyi helyiségét. így oktatás folyik az iskolai könyvtárban, szakköri és úttörőszobákban, sok esetben még az ebédlőkben is, továbbá a napközire kijelölt helyiségekben. Sajnos, ennek az a következménye, hogy mivel a napközis helyiségekben is oktatás folyik, a napközis ellátást csak részben tudjuk biztosítani, ami a több műszakban dolgozó szülőknek problémát okoz. Ilyen esetben a szülőknek vagy részmunkaidőt kell vállalniuk, vagy tudomásul kell venniük, hogy gyermekük nevelését nem tudják ellenőrizni. Tudjuk, hogy a népgazdaság jelenlegi helyzete nem tesz lehetővé azonnali intézkedéseket, de tudomásul kell venni, hogy ez is az oktatás minőségét negatív irányba befolyásoló tényező. Komárom megyében a tanteremfejlesztés a VII. ötéves tervben kiemelt figyelmet érdemel. Végezetül talán nem is a témához tartozó, de egy több fórumon megforduló és a pedagógusok által felvetett kérésem lenne. A 13—14 éves korú gyermekek nyári szünidei munkavállalását tiltó rendelkezésről szeretnék beszélni. E rendelet kimondja, hogy csak a 14. életévét betöltött, nyolc általános bizonyítványt megszerzett gyerekeknek adhat ki az iskola munkavállalói engedélyt. Ez az akkori Munkaügyi Minisztérium és az Oktatási Minisztérium 119/1975. számú rendelete, amely nem ad lehetőséget, hogy azok a gyerekek is munkát végezhessenek a szünidőben, akiknek a szociális helyzete ezt megkívánná, vagy gondolok itt a 13—14 éves ellátatlan gyerekekre, akik egyáltalában nem vesznek részt szervezett programban és szabad idejüket csavargással töltik. Kérésünk, hogy adjanak egyrészt a rászoruló és más igényből munkára jelentkező gyerekeknek napi 4—5 órás és körülbelül 2—3 heti elfoglaltságot, hasznos időtöltést és némi pénzkeresetet. Itt nem arra gondolok, hogy veszélyes üzemekben kell elkezdeni a gyerekek dolgoztatását. De célszerű volna kijelölni olyan tevékenységi köröket — például gyümölcsszedés, parkgondozás, termelőszövetkezeti és más, könnyebb ipari tevékenység —, amivel hasznosan elfoglalnák magukat, hiszen képviselőtársaim között is sokan vagyunk, akiknek szinte minden szünidőben dolgoznunk kellett, de a munka nem ártott meg. Tisztelt Országgyűlés! A Művelődési Minisztérium írásos anyaga és a miniszteri expozé egy olyan hosszú távú oktatásfejlesztési tervet vázolt fel, amely megnyugtatja a magyar közvéleményt és biztosítékot nyújt a töretlen fejlődésre. Akik ma itt igennel fogunk szavazni, azt kívánjuk a kormánynak, hogy a terv megvalósításához legyen elég ereje, de főleg pénze. Az oktatásfejlesztési javaslatot a Komárom megyei képviselőink nevében elfogadom. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik dr. Petri Gábor képviselőtársunk. DR. PETRI GÁBOR: Tisztelt Országgyűlés! A Művelődési Minisztérium előterjesztése küllemében, stílusában és tartalmában — akár csak a miniszter elvtárs megragadó őszintesége —, méltó ahhoz a nagy ügyhöz, amelyet — Széchenyi szavait idézve —, úgy emlegetünk, mint a „kiművelt emberfők sokaságát". Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ennek a célnak az elérése egyik meghatározója az ország és a szocialista társadalom közelebbi és távolabbi jövendőjének. Két olyan dolog van, a közügyek szerteágazó területén, amelyben mindenki illetékesnek érzi magát: az egyik az egészségügy, a másik a közoktatás — nyilván abból eredően, hogy mindenki volt már beteg és mindenki járt már iskolába. Alighanem ebből táplálkozik a vélemények tarkasága és sokszor ellentmondó jellege. Szeretném előrebocsátani, hogy a felsőoktatásban és a tudományos életben betöltött hivatalos tisztségeim ellenére, nem valami testületi véleményt igyekszem nyilvánítani, hiszen erre nem is kaptam felhatalmazást, csupán személyes véleményemnek szeretnék kifejezést adni annak a tapasztalatnak az alapján, amely pár hónap híján 33 évi egyetemi tanszékvezetői működés és a fiatalok tízezreivel való folyamatos érintkezés során halmozódott fel. Csupán az idő rövidsége okán nem szólok azokról a történelmi jelentőségű eredményekről, amelyeket a szocialista közoktatás és művelődés elért: a művelődési monopólium megszüntetéséről, az iskoláztatás kiterjesztéséről, a' legkülönbözőbb oktatási intézmények számának tetemes gyarapításáról, a magyar könyvkiadás imponáló sikereiről, az iskolán kívüli művelődés kapuinak tágra nyitásáról, a tudományban és a művészetekben elért nemzetközi sikerekről és arról a sok egyébről, ami a mai Magyarországnak és népének szerte a világon elismerést szerzett, és amire elbizakodottság nélkül is büszkék lehetünk. A kiszabott néhány percben csupán az előterjesztéshez kapcsolódó általános megjegyzésekre szorítkozom; elsőként arra, hogy rámutatok bizonyos aránytalanságra, egyfelől a nagyszabású, átfogó koncepcióban kifejtett számos fontos és nagyon is szükséges változtatás, másrészről a végleges döntésekre és ezek végrehajtására előirányzott időtartam és az erőforrások között. A tapasztalat azt mutatja, hogy minden változtatás jelentős energia befektetését teszi szükségessé, mert a megszokottól való eltérés mindig