Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.
Ülésnapok - 1980-26
1695 Az Országgyűlés 26. ülése, 1984. április 12-én } csütörtökön 1696 ban a nappali tagozaton — szakmák szerint persze nem egyenlő megosztásban —, a hallgatók közel 40 százaléka fizikai dolgozók gyermeke. Az oktatás forradalmi átalakulásának eredményeképpen emelkedett egész népünk kulturális színvonala. Huszonöt évvel ezelőtt a 35 évesnél fiatalabbaknak csak 54,6 százaléka végezte el az általános iskola nyolc osztályát, ma 94,7 százaléka, 13,5 százaléka a középiskolát, ma 36,7 százaléka, 4,1 százaléka szerzett felsőfokú diplomát, ma 10,2 százaléka. Ez nem egyszerűen mennyiségi eredmény, hanem minőségi is, hiszen az iskolai végzettség szintje alapvetően meghatározza a közösség minden irányú kulturális érdeklődését. A társadalom átalakulásának és ezenbelül az oktatás és főleg a felsőoktatás fejlődésének köszönhetjük, hogy kialakult egy új, mintegy félmillió diplomásból, és más, az irányításban részt vevő értelmiségiből álló réteg, amelynek többsége a fizikai dolgozókkal és alkalmazottakkal együtt sikeresen oldja meg az ország előtt álló gazdasági, társadalmi, tudományos és kulturális feladatokat. Gazdaságunk fejlődése intenzív szakaszba lépett. A külgazdasági kapcsolatok jelentősége megnőtt, és a nemzetközi verseny új feladatok elé állít bennünket. A társadalom struktúrája, és ezzel együtt a társadalmi osztályok és rétegek helyzete megváltozott. A demokrácia továbbfejlesztése sürgető igényként jelentkezik. Megszűntek régi közösségek, újak kezdenek kialakulni. Módosultak az emberi kapcsolatok és az életvitel formái. A korszerűsítés feladatainak meghatározásánál mindezt tekintetbe kell vennünk, mint ahogy azt is, hogy az oktatás és a nevelés ma mennyire tudja szolgálni vagy éppen befolyásolni a nagy gazdasági, társadalmi szükségleteket és az aspirációkat. Azt tapasztaljuk, hogy az iskolákból kilépő fiatalok jelentős részének gyenge az anyanyelvi kultúrája, szóbeli és írásbeli kifejezőkészsége, kevesen ismernek alaposabban idegen nyelveket, sok tárgyban alacsony a tudásszint és nem kielégítő az önálló ismeretszerzés igénye és készsége. A szakképzés nem nyújt elég széles ismeretalapot ahhoz, hogy a munkába lépő fiatalok megfelelően tudjanak alkalmazkodni a változó feladatokhoz. A nevelés nem kielégítő hatékonyságát bizonyítja, hogy a fiatalok egy része nem tud eligazodni a kor bonyolult társadalmi, politikai viszonyaiban, személyiségük fejlesztésében nem érvényesülnek kellőképpen a tudatosság, a világnézetük, magatartásuk, életmódjuk alakításában háttérbe szorulnak olyan humanista értékek, mint a munka, az önként vállalt fegyelem, a felelősséggel párosuló szabadság, a közösség megbecsülése és az érte való szolgálat. Helytelen volna mindezért egyedül az iskolát felelőssé tenni, hiszen felelős a család, a felnőtt közösség és felelősek azok a tömegkommunikációs és közművelődési intézmények, amelyek maguk is részt vesznek a fiatalok művelésében, közösségi életük alakításában, az emberi példák felmutatásában. Csak a különböző társadalmi és kulturális tényezők együttes tevékenységének eredményeképpen számíthatunk arra, hogy a felnövekvő nemzedék meg tud felelni a jelen és a jövő várakozásainak műveltség, szakmai tudás, emberi, erkölcsi magatartás szempontjából. Természetesen nem tagadhatjuk, hogy az iskolának a felkészítésben mindezek között kitüntetett szerepe van. Az iskolai munka gyengeségeit magyarázzák azok az elégtelen anyagi feltételek is, amelyek között az oktatás folyik : az állandósuló tanteremhiány, a zsúfoltság, a felszerelés elmaradottsága gátolja a minőségi fejlesztést. Akadályozzák a feladatok megfelelő teljesítését a kedvezőtlen személyi feltételek is. Ma hazánkban 165 ezer pedagógus működik a közoktatásban, ezenbelül több mint 10 ezer képesítés nélküli. Tegyük hozzá : pedagógusaink 80 százaléka nő, akik közül sokan családanyák, s külön gondot okoz megfelelő szintű és gyakori helyettesítésük. Az alacsony jövedelem, az adminisztratív túlterhelés, a nem megfelelő társadalmi megbecsülés sokakat arra indít, hogy elhagyják a pályát. Az oktatás irányításában sok az esetlegesség és az ellentmondás. Későn kezdtük a demográfiai hullám fogadásának anyagi és személyi feltételeit megteremteni. Noha 1978-tól kezdve új, korszerű tanterveket és tankönyveket vezettünk be, egy részüknél nem érvényesült a megfelelő pedagógiai kontroll. Jelentős vívmány volt ugyan az ötnapos tanítási hét bevezetése, de az új tantervek kidolgozásánál ezt a tényezőt nem vettük tekintetbe, és ezért egyes iskolatípusokban nagy a túlterhelés. A bürokratikus kötöttségek miatt nem érvényesül a pedagógus, a nevelőtestületek önállósága és felelőssége, a vezetők kiválasztásánál háttérbe szorulnak a minőségi szempontok. Az iskolák, a közművelődési intézmények és a társadalmi szervezetek között nem alakult ki megfelelő együttműködés és munkamegosztás. Itt kell megemlítenem, hogy a közoktatás e gondjainak feltárásában és ezzel a közoktatás fejlesztésének koncepcionális előkészítésében nagy segítséget kaptunk a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság által végzett felmérésekből és ajánlásokból. A felsőoktatásban az elhatározott tartalmi és szervezeti változások nehezen törnek utat maguknak. Szembe találják magukat a konzervativizmussal vagy olyan radikalizmussal, amely nem veszi tekintetbe a reális feltételeket. Egyetemeink belső életében nem érvényesülnek kellően az értékszempontok, háttérbe szorulnak a nevelési követelmények, nem eléggé szorosak a kapcsolatok a külső világgal, a gyakorlattal. Nem történt meg időben egyes egyetemek rekonstrukciója, nem épültek fel a szükséges diák szociális létesítmények, mostoha a könyv-, gépes műszerellátás. A közoktatás és a felsőoktatás további korszerűsítését tehát részben az új társadalmi feladatok, s részben az iskolarendszeren belüli ellentmondások és gyengeségek teszik szükségessé. Irányait a politikai fórumok 1981-ben és 1982ben határozták meg, és ezen útmutatások alapján indult meg a fejlesztési programok kidolgozása, amelyeket széles körű szakmai, társadalmi vitára bocsátottunk, és amelyeknek téziseit a Tisztelt Országgyűlés megismerhette. Nem szándékom ezek megismétlése, mindössze néhány, az Országgyűlés és a közvélemény érdeklődésére külön is számot tartó kérdést szeretnék kiemelni.
