Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.
Ülésnapok - 1980-26
1673 Az Országgyűlés 26. ülése, 1984. április 12-én, csütörtökön 1674 jogszabályok, .sőt a jogszabályok szintje alatt elhelyezkedő, úgynevezett jogi iránymutatások is jelentős mértékben irányítják vagy befolyásolják. E többrétű szabályozással kapcsolatban talán nem túlzás megállapítani, hogy minél alacsonyabb szintű rendezésről van szó, potenciálisan annál nagyobb esély kínálkozik a társadalmi érdektől való eltérésre egy annál szűkebb, ágazati réteg vagy egyszerűen csak adminisztratív érdek érvényesítésére. A szűkebb, speciális érdek érvényre juttatása természetesen eleve nem tekinthető társadalmilag negatív jelenségnek. Negatívvá akkor lesz, ha a társadalmi érdekkel ellentétes, ha nem találkozik társadalmi rendünk alapelveivel, ha a szocialista demokrácia ellenében halad, ha jogpolitikánknak a visszája, lényegében egyszóval, ha alkotmányellenes. Alkotmányosságunk tehát kulcskérdés. Szocializmust építő országunkban mindeddig az volt, és az is marad. Az alkotmány ugyanis, nem egyszerűen olyan alaptörvény, amelynek szabályait más törvények és jogszabályok részletezik, hanem valóban egész társadalmi rendünknek mondhatnánk lényege, amely teljes mechanizmusával a szocialista demokrácia megvalósítását szolgálja. Ehhez képest a társadalom, a gazdaság, az állami élet továbbfejlesztésére vonatkozó politikai, kormányzati döntések előkészítése során és a megvalósítás eszközeinek meghatározásakor annak érdekében, hogy a jog a lehető legmagasabb hatásfokon szolgálhassa a társadalmat, minden esetben kiindulási alapként kell számításba venni alkotmányunkat. Az alkotmányosság előtérbe helyezése számunkra nem új dolog. Eddigi gyakorlatunknak is egyik általános meghatározója. Úgy is mondhatjuk, hogy az alkotmányosság megtartásának és megtartatásának politikai, állami mechanizmusa folyamatosan működik. Tény azonban, hogy gyakorlatilag ez a tevékenység nem közvetlenül összpontosult az Országgyűlésnél. Az Országgyűlés figyelemmel kísérte a folyamatot; az alkotmányosság ellenőrzése azonban nemcsak közvetett, hanem közvetlen is lehet. A közvetlen ellenőrzésnek eddig adva volt a jogi lehetősége, valójában a tényleges gyakorlata nem öltött határozott formát. Az alkotmányosság közvetlen ellenőrzésének ugyanis, hiányzott a működési mechanizmusa: az erre specializált szervezeti forma és a működési-eljárási módszer. Amikor az Országgyűlés 1983. évi decemberi ülésszakán az alkotmánymódosításról döntött és ennek során az Alkotmányjogi Tanács jogintézményéről, akkor lényegében Országgyűlésünk közvetlen alkotmányosság-ellenőrző szervezeti és működési módszerének fő elveiről hozott döntést. Az Alkotmányjogi Tanácsról most előterjesztett törvényjavaslat ezeket a ma már alkotmányi elveket realizálja, ugyanabban a szellemben, amely a tavalyi alkotmánymódosítást is vezérelte, s megoldáshoz vezettette. Bizottságunk úgy látja, hogy ezzel kapcsolatban egy másik lényeges kérdés érdemel ki• emelést, s ez maga a hatályos jog. Egész jogéletünkre, állami életünkre egyaránt lényeges hatással van, irányítja jogalkalmazásunkat és a jogkövetést egyaránt a hatályos jog, illetőleg a jogalkotás, amely bizonyos szempontból meghatározó jellegű. Ennek megfelelően a jogalkotás törvényessége, alkotmányossága nagymértékben záloga, sarkpontja a jogalkalmazás törvényességének is. Az alkotmányosság jogi biztosítékai között tehát kiemelkedő szerepük van azoknak, amelyek a jogalkotás folyamatában hivatottak biztosítani az alkotmány realizálását. Természetesen az alkotmány elsősorban a törvényekben realizálódik, másodsorban pedig a törvénynél alacsonyabb szintű jogszabályokban. Ez utóbbiak esetében — ebbe a körbe számítva a jogi iránymutatásokat is —, a viszonyítás alapja közvetlenül a törvény, a törvények esetében pedig a viszonyítás alapja közvetlenül maga az alkotmány. Ebből következik az, hogy az alkotmányosság ellenőrzésének magas szintű, speciális szerve csakis az Országgyűlés szerve lehet. Itt a jogi és a politikai megfontolások szilárd egységben jelentkeznek; a jogalkotás hierarchiájának jogi tétele, s a demokratizmus elmélyítése az Országgyűlés szerepének növelése útján is, elméletileg is kifogástalanul találkoznak. Ez ölt formát az Országgyűlés sajátos szervében, az Alkotmányjogi Tanácsban. A törvényjavaslat tehát, helyesen rögzíti, hogy az Alkotmányjogi Tanács feladatkörében közreműködik az alkotmány rendelkezéseinek értelmezésében. Hozzátehetjük azonban, hogy ugyanez a jogkör megilleti a törvények értelmezésében is. Az alkotmányosság ugyanis, elválaszthatatlan a törvényességtől. A törvény akkor alkotmányellenes, ha nem felel meg az alkotmány előírásainak, egy rendelet azonban akkor is alkotmányellenes lehet, ha közvetlenül egy törvénynek nem felel meg. Belátható tehát, hogy a jogszabályok alkotmányosságának vizsgálata nagy jelentőségű, rendkívül felelősségteljes, sok irányú, sok oldalú társadalompolitikai, jogpolitikai és jogászi-szakmai felelősséggel telített tevékenység, amelynek részletes szabályai csakis a legmagasabb szabályozási szinten állapíthatók meg. Bizottságunk úgy véli, hogy ezeket a tartalmi szabályokat a törvényjavaslat megfelelően rögzíti. Meghatározza azt, hogy az Országgyűlésnek ez a sajátos szerve milyen feladatkörben milyen hatáskörrel járhat el; alapvető jogosultságait és kötelességeit, s azokat a feltételeket, amelyek a zökkenőmentes működést biztosítják. A szétosztott módosító javaslataink elsődlegesen pontosító, de úgy is mondhatjuk, hogy jogtechnikai jellegűek. . Tisztelt Országgyűlés ! A működés szabályait, annak részletesen megjelölt módját az országgyűlési ügyrendet kiegészítő — ugyancsak szétosztott — javaslatunk rögzíti. Ez a rendezési mód — úgy véljük —, helyeselhető. Az Alkotmányjogi Tanács nem „alkotmánybíróság"; egyáltalán nem bírói szerv, hanem az Országgyűlésnek a jogalkotás alkotmányosságát közvetlenül ellenőrző szerve. Tisztségviselőit és tagjait is az Országgyűlés választja, s tevékenységéért csakis az Országgyűlésnek felelős. Ez indokolja azt, hogy \