Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-19

1211 Az országgyűlés 19. ülése, 1983. március 24-én, csütörtökön 1212 líthető a nem vagyoni kárért való felelősség kérdése, amelyre nézve egyébként a Legfelsőbb Bíróság 1981-ben ugyancsak irányelvet alkotott. Az életviszonyok fejlődésével, a szocialista építőmunka előrehaladásával az állampolgároknak ilyen irányú jogvédelme ma már nem tekinthető maximaiizmusnak. Az úgynevezett erkölcsi kár ugyanis sokszor súlyosabb lehet, érzékenyebben érintheti a károsultat, mint az anyagi természetű sérelem. Ugyanez vonatkozik megfelelően a szellemi alkotások körében a szabadalmi és újítási ügyekben érvényesülő érdekek védelmére is, amelyre a Legfelsőbb Bíróság szintén fokozott gondot fordít. A jogalkalmazás alaposságát, biztonságát és törvényességét, az ítélkezés színvonalának emelését jellemző örvendetes tény, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke, illetve a legfőbb ügyész által emelhető törvényességi óvások száma csökkenő irányzatot mutat. Megnyugtató az is, hogy a törvényesség, a jogbiztonság, a törvények egységes értelmezése és alkalmazása alapvető kérdéseiben elvi, gyakorlati síkon egyaránt megfelelő és következetes az együttműködés a Legfelsőbb Bíróság, a Legfőbb Ügyészség és az Igazságügyi Minisztérium között. Az ügyészi szervezet nem csupán a bíróságok eljárásában működik közre, hanem munkájával a Legfelsőbb Bíróságnak a büntető, a polgári, a gazdasági és a munkaügyi ítélkezés terén történő elvi irányítását is segíti a maga eszközeivel. A két beszámoló kapcsán megjegyezhető, hogy a Legfelsőbb Bíróság és az ügyészi szervezet munkaterhe a közölt statisztikai adatok alapján is megállapíthatóan igen jelentős, az ítélkező bírák és az ügyészek egyéni munkamegterhelését is ideértve talán valamivel magasabb is, mint ami az ítélkezést átfogó, elvi kérdésekkel foglalkozó legmagasabb bírói testületnél, illetve az ügyészi szervezetnél indokolt lenne. Az ügyészi szervezet munkájának jelentős része nem csupán igazságszolgáltatási kérdésekkel áll kapcsolatban. A legfőbb ügyész beszámolójában több olyan lefolytatott vizsgálatot ismertetett, amelyek az egész jogi élet alakulását érintették. A bizottság véleménye szerint az állami irányítás szempontjából is fokozottan figyelemre méltó az elmúlt évben lefolytatott átfogó vizsgálat, amely a tanácsi rendeletalkotás törvényességére irányult. A két beszámoló kapcsán a bizottság megállapítja, hogy az állampolgárok tájékoztatásának javítása, a megfelelő jogi kultúra kialakítása és a tudatformálás érdekében célszerű lenne a bírói és az ügyészi szervezet munkájának szélesebb körű, az eddigieknél szélesebb körű ismertetése. Bár jogszabályalkotó tevékenységünk ezen a területen is javult, teendőink még bőségesen vannak. Ez jogpolitikai feladatként is kezelhető. Ez a jogpolitikai feladat a jelen ülésszak, de különösen azt követő hétköznapi feladataink nem elhanyagolható területe lesz. Kérjük a tisztelt országgyűlést, hogy vitassa meg a két beszámolót, mondjon ítéletet a beszámolási időszakban végzett munkáról, jelölje meg a követendő helyes teendőket. Tegye ezt annál is inkább, mert véleményünk szerint is ezek a beszámolók a népszuverenitást képviselő legfelsőbb államhatalmi szerv részéről való kontrolijukként jelentkeznek és egyben e szervek tevékenységének sajátos alkotmányos biztosítékai is. Köszönöm szíves türelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a beszámolókhoz hét képviselőtársunk jelentkezett hozzászólásra. Elsőként dr. Mátay Pál képviselőtársunk felszólalása következik. DR. MÁTAY PÁL: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Elvtársak! Két héten belül kétszer hallottuk a rádió krónikájában idegenforgalmi szakemberek szájából, hogy hazánk idegenforgalmi vonzatának egyike a szilárd és jó közbiztonság. Elmondották, hogy egy nyugatnémet közvélemény-kutatás szerint hazánk közbiztonságát 23 idegenforgalmi vonzatú ország közül Svédország után a második legjobbnak találták, íme, egy darabka a nemzetközi megítélésből, amely aláhúzza azt az ismételt megállapítást, hogy hazánkban a közrend és a közbiztonság jó. Ezt az állapotot méltán sorolhatjuk féltett vívmányaink közé, amely állapot következménye konszolidált politikai viszonyainknak, egy elfogadható életszínvonalnak és egy viszonylag fejlett erkölcsi színvonalnak. A közrend és a közbiztonság hazánkban szilárd. Mégis azt halljuk az elhangzott beszámolókból és olvashatjuk a rendelkezésünkre bocsátott statisztikai adatokból, hogy több mint négy százalékkal nőtt a bűncselekmények száma, néhol még ennél is többel, néhány jelentős bűncselekmény pedig stresszel, felháborítja a közvéleményt. Vajon nem mond ez ellent az előbbi általános megállapításnak? Nyugodt lelkiismerettel kimondhatjuk, hogy nem. Egyrészt azért, mert olyan közbiztonsági állapot nincs, amelyben nincs bűnözés. A közbiztonság megítélésében pedig igaz, hogy jelentős szerepet játszik a bűnözés helyzete, számszerű alakulása. A bűnözés helyzetét azonban nem elsősorban az évenkénti számszerű alakulás néhány százalékos emelkedése vagy csökkenése határozza meg, hanem — ahogy Antalffy elvtárs is mondotta, csatlakozom hozzá —, a bűnözés minősége. Erre pedig nem az az ismert néhány nagy bűncselekmény jellemző, hanem a kis bűncselekmények tömege, amelyeknek nagy részét a közlekedési bűncselekmények és a gépjárművek ittas vezetése teszi ki. A másik jelentős részét pedig a viszonylag kisebb volumenű vagyon elleni bűncselekmények adják. Amikor tehát újra és újra megállapíthatjuk, hogy közbiztonságunk jó, mégsem vagyunk elégedettek, mert a meglevő bűnözés, amelyben megtalálható évente vagy kétszáz ember megölése, az állampolgárokat brutálisan zaklató személy elleni bűncselekmények, továbbá néhány, a társadalmi tulajdont sokszor elképesztő összegekkel megkárosító bűncselekmény, vagy az állampolgárok vagyonát sorozatosan dézsmáló bűncselekmény, súlyos sérelmet jelent a törvényességen és egyébként nyugodt életünkön. Emellett az is természetes, hogy nekem se a jó közbiztonság jutott eszembe, amikor egy reg-