Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-24

1593 ^ Az Országgyűlés 24. ülése, 1983, a kormányzat, a hatalom akarata a társadalmon, de egy nehéz helyzetben a társadalom elfordult ettől a hatalomtól. Ezeket a tanulságokat is fölemlegették, méghozzá nagyon eleven módon emlegették föl ebben a társadalmi vitában, amely a választási törvény körül zajlott. Ha pedig már erről van szó és a demokráciáról, persze hogy voltak ellenvetések is. Miért ne lettek volna és miért is hagynánk számításon kívül azokat? Voltak, akik azt mondták, hogy túl nehézkes a demokrácia és a demokratikus döntés, pláne egy olyan világban, amikor a szakszerűség igénye oly erőteljesen és határozottan nyilvánul meg. Itt valószínű még sok mindenben újabb, meg újabb orientációs eszközöket kell teremtenünk, hogy tisztán lássunk ebben a kérdésben. Csak az előbbi tanulságot visszaidézve, azt mondom, hogy legyen körülményes, nehéz, izzadságos a döntés, hogy annál nagyobb legyen a végrehajtásban a támogatás. S ez is a társadalmi vitának egyik tanulsága volt. Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy egyáltalán, a nép alkalmas-e arra, hogy most a demokráciát tovább építsük, mert ilyen kérdések is szóba kerültek, történelmi előzményekre, mimindenre hivatkozva, azt kell mondanom, hogy intézményeinket kell továbbtisztítani, világossá tenni, a döntéseinkhez vezető utat áttetszővé, s az emberek számára átláthatóvá tenni, hogy a szükséges politikai támogatás ott legyen a döntéseinknél. S ami a szakszerűség és demokrácia egymáshoz való viszonyát illeti, van egy nagyon bonyolult és elvontan gondolkodó német filozófus, Hegel, aki ebben a kérdésben olyan egyszerű, pofonegyszerű, földhöz ragadt módon fogalmazott, mondván, nem kell suszternak lennünk ahhoz, hogy tudjuk, hol szorít a cipő. A szerepeket kell ebben az egész helyzetben úgy alakítani, hogy a végrehajtás is kaphassa meg az értő támogatást ezen a demokrácián keresztül, köztük a korrnányzati hatalom és a kormányzati eszköz, s akkor elháríthatjuk azt a megvetést, ami némelyekben, főleg bürokratákban él a demokráciával meg a néppel szemben. Nem tudja az ember, hogy egy népi hatalom berendezkedése mellett, hogyan tenyészik ki ez a csoport, de ilyen is van, akiben mély megvetés él minden demokratikus ügykörrel szemben, talán azért, mert bürokratikus eljárásai során néha keserű tanasztalatokba ütközött és fejre állt egyik-másik elképzelésével. Ez némelyiknek elég ahhoz, hogy a demokráciáról vonjon le általános következtetéseket, méghozzá rossz következtetéseket. Ebből is ki kell lábalnunk, ebből a helyzetből, és ha már itt a képviseletről van szó, a képviseletet érintő magatartásról, akkor nekünk, akik élvezzük választópolgáraink bizalmát, és betol tjük azt a nagyon nagyszerű tisztet, amit tanácstagnak lenni, képviselőnek lenni jelent, akkor érdemes újra meg újra elgondolkodni azon, hogy mire szól a mandátum. Egyrészt ez a mandátum nem arra a napra és arra az egyetlen pillanatra szól, annak hangulatára, amikor megválasztottak bennünket. Vagyis, úgy is mondhatnám, választópolgárainkkal, a társadalommal, a néDpel való együttműködésre — arra szól a mandátum, vagyis megismétlem: nem arra a pilla- I december 22-én, csütörtökön 1594 natra, amikor elnyertük a bizalmat és a szavazatot, hanem arra a folyamatra, amit egy ciklus jelent a tevékenységben, és ebben a ciklusban a vállalkozásunkra. Nem szól a mandátum arra, hogy a népről bizonyítványt állítsunk ki, ilyen vagy olyan szintűnek ítéljük meg jelenlétét és hozzáértését a. társadalom dolgaihoz. Mélyen megkapó volt számomra, és egy munkás igazi érzékenységéről tanúskodott az, amit Simon Ernőné képviselőtársam mondott ebédszünet előtti felszólalásában, ahogy azt mondta, hogy a kétjelöltes párharcban indulván, ő úgy érezte, hogy a nép állít ki róla bizonyítványt akkor, amikor a bizalmat megszavazza neki. Mindezt egy olyan aspektusból és megfontolásokkal mondtam el az egyébként sokirányúan kiterjedt vitában, hogy itt a törvény passzusait, paragrafusait nem kell újra lajstromba szedni. Ügy érzékeltem én is, mint képviselőtársaim, hogy a törvényjavaslat — megérlelve egy ilyen előkészítési szakaszon —, itt már nem váltott ki vitát, de méltatást és támogatást igen. Ügy érzem, hogy ez a társadalmi kívánság, hogy javuljanak a testületek működési feltételei — és ebből megint csak a párt kezdeményezésére vár a közvélemény —, ez itt oly módon nyilvánult meg, hogy egy politizáló parlament áll előttünk, amelyik ezekben a kérdésekben is véleményt nyilvánított, és véleményével támogatja azt az irányzatot, amelyben bizonyos törvényes feladatok elvégzése után a választási rendszert tovább fejlesztjük. Nem kívánok újabb meg újabb szempontokat a vitába most már bevonni, illetve a testület munkájában fölvetni. Egyet most már: ahhoz, hogy a választási törvény —- amennyiben ez a testület most megszavazza — eredményesen működjön, abban a Hazafias Népfrontnak is eredményesebbnek kell lennie. De itt is a szemléletünket valami módon át kellene alakítani. Az a vitában is — már nem a parlamenti vitában, mert itt nagyon is nagy hangsúlyt kapott a népfront jellege, a népfront programja és a népfront szerepe —, de a vitában itt-ott tettek megjegyzéseket, amelyek lekicsinylően nyilatkoztak à népfront szerepéről. Ezeknek el kell mondanunk, hogy aki ebben az ügyben fölesküdött a népfrontprograrhra, és ezt nem mimikrinek, nem álcának tekinti ahhoz, hogy képviselethez juthasson, annak tudnia kell, hogy önmagát alacsonyítja le, ha azt a mozgalmat és testületet, amelyben ez a széles körű összefogás van, nem becsüli megfelelően. Nem egy külsődleges, idegen és a választásokat kiszerelő szervezetről és intézményről van szó, hanem arról a szervezetről és mozgalomról, amelyik a párt programját nemzeti programmá emeli. Én így tudom, minden eddigi döntésünkből, elhatározásunkból, hogy erről van szó. És ilyesmikről kell itt törvényhozás közben, a kormány beszámolóinak vitái közben és sok minden más parlamenti aktusban a jövőben vitatkoznunk, mert erre kíváncsiak a választópolgárok, és erre adják a szavazatukat. Mindezt azzal a feltételezéssel mondtam el, hogy a jelenlevő képviselőtársaim kivétel nélkül tiszteséges képviselői munkát végezte, a népfront programja alapján joggal és reménnyel in-