Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-23

1485 Az Országgyűlés 23. ülése, 1983. október 21-én, pénteken 1486 Résekkel, és feltárjuk azokat a lehetőségeket, amelyek igazán ösztönzők lehetnek jobb minőségű termékek termelése, előállítása terén. Ha meg akarjuk tartani, sőt fokozni akarjuk exporttevékenységünket, akkor mindenképpen azt a célt kell magunk elé tűzni, hogy gyártmányaink minőségi mutatói terén felfejlődjünk a világ élvonalához. Melyek azok a hibák, amelyek véleményem szerint gátolják ezt ? Ha e témakör hoz nyúlunk, akkor igen komoly szemléleti hibákkal találkozunk. Iparfejlesztésünk extenzív időszakára egyértelműen a mennyiség növelése volt a jellemző, és ez akkor talán nem is volt baj. De éppen ezért nemzetgazdaságunk iparfejlesztési stratégiájába nem épült be szervesen a^minőség állandó és konkrét javításának kérdése. így a jelenlegi intenzív fejlődési szakaszban is sokhelyütt még mindig a régi mennyiségi szemlélet a meghatározó. Komoly szemléletbeli hiba az is, ahol azt tartják, hogy a jó minőségű termék előállítása szükségszerűen költségesebb a korábbinál. Ez azonban nem feltétlenül így van, és azért nem, mert a gyártási hibák, a selejt kijavítása a termelőkapacitások sokkal nagyobb hányadát köti le, mintha eleve megakadályoznák a selejt keletkezését. Pedig csak így lehetne feltárni és a termelésbe bevonni a komoly költségráfordítással dolgozó rejtett kapacitások nagy részét. Tehát a minőség javítására szánt eszközök döntő hányadát nem az utólagos javításra, hanem eleve a hibák megelőzésére kellene fordítani. Ezzel a vállalatok presztízsvesztesége is nagymértékben csökkenne, amit igen fontosnak tartok. Egyes nyugati országok felmérései szerint, amit adaptálni lehet a magyar iparra is, a minőséggel kapcsolatos fogyatékosságok döntő hányada a vezetők hibájából történik. Ez érthető is, hiszen döntéseik meghatározók a termékféleségek gyártásának milyensége és minősége, tekintetében. De a végrehajtás során keletkező hibák nagy része is visszavezethető a nem mindig kellően átgondolt döntésekre. Miről is van szó ? Egy gépkezelő, ha vét, közel sem okoz a vállalatnak olyan veszteséget, mint egy vezető, aki megengedi, hogy például a gépkezelő megfelelő képesítés nélkül dolgozzon. A munkások hamar megérzik, ha a vezetőik házatáján nincs minden rendben. A helytelen döntéseknek az a vonzata, hogy ezeken a helyeken a jobb minőségi munkára való ösztönzés is hatástalan marad. A jobb minőségű munkavégzés és végeztetés terén tehát a vezetés színvonala meghatározó és döntő fontosságú. A minőségellenőrzés területén végzett vizsgálódásaim, kapcsán vegyes kép alakult ki bennem. Találkoztam jó és igen rossz példákkal is. Általánosítani nem áll szándékomban, mert tudom, hogy nem ez a jellemző, de okulásul szeretném elmondani rossz tapasztalataimat. Azt megállapítottam, hogy nálunk sok helyen három helytelen minőségi értékrend alakult ki. Ez a három pedig az úgynevezett tőkés, a szocialista és a belföldi minőség. Ez annyit jelent, mintha így rangsorolnánk: első-, másod- és harmadosztály. A baj és a legszomorúbb az, hogy ezekben az üzemekben ennek szellemében szervezik és tervezik is a munkát. En magam is minőségellenőr vagyok, így az e területen eltöltött tízéves tapasztalatból tudom és állítom, hogy bárkinek és bárhova is készüljön egy adott termék, az ilyenfajta megkülönböztetés csak káros lehet, és ez a szemlélet nem a minőség javítására ösztönöz, inkább lazaságot eredményez. Találkoztam olyan esetekkel is, ahol az adott hó 20-ig jó minőségű munka folyt, de 20—25-e után a hóvégi kapkodásban a minőségi munkavégzésre anyagellátási, de főleg szervezési hiányosságok folytán már nem értek rá. Köztudott, hogy a „hórukkmunka" örök velejárója a selejt. Ilyenkor nincs idő és ember az anyagok minőségi átvételére, s ha lenne is, az ellenőrzéssel együtt járó selejteződés és utánmunkálás olyan idő- és termeléskiesést okozna, ami veszélyeztetné a vezetők és sajnos gyakran a minőségi átvevők prémiumát is. Az is probléma, hogy csak kevés árucsoportnál tart ott a magyar kereskedelem, hogy a rendszeresen gyengébb minőségű árut szállító gyárak a javulás siettetése érdekében kizárhassa a piacról. Még mindig az a gyakoribb, hogy a túl sokat kellemetlenkedő kereskedelmi egységet a gyár zárja ki vevői sorából, ahol nagyon aprólékosan vizsgálják a minőséget, oda ritkán jut áru. így tehát a belföldi felhasználásra, értékesítésre gyártott termékek tekintetében nagyon nehéz az üzemeket, gyárakat a jobb minőségű áru gyártására rábírni, mivel érzik konkurrencia híján monopolhelyzetüket. Ahol az említett problémák léteznek, ott a minőségellenőrök helyzete is mostoha. Az tény, hogy a minőséget nem lehet utólag ellenőrzéssel bevinni a gyártmányba. Azt eleve be kell építeni. Ennek ellenére a minőségellenőrzés és a minőségellenőrök munkája rendkívül fontos, mondhatni meghatározó. Az ismét egy rendkívül kritikus kérdés, hogy ezt a tényt mennyire veszik komolyan üzemeinkben. Erről is csak rossz tapasztalataimat szeretném elmondani, bár ezek elsősorban a kisebb üzemekre jellemzők. Találkoztam olyan szemlélettel, ahol a minőségellenőrző osztályt, röviden a meó-t szükséges rossznak, a termelés gátjának tartották és ennek megfelelően kezelték. Jártam olyan helyen, ahol csak az lehetett minőségellenőr, aki más munkaterületen gyenge képessége miatt már nem állta meg a helyét. „Meós-nak még jó lesz, legalább kevesebb gondunk lesz vele, hisz úgy sem ért semmihez." Körülbelül ez volt a szemlélet. Beszéltem olyan minőségellenőrökkel, akik elmondták, hogy a vállalat vezetői nem becsülik meg őket, így a munkások előtt sincs tekintélyük. Nagy baj, hogy a minőségellenőrző osztályok nálunk általában nem közvetlenül a gyár vagy gyáregység-igazgató alá vannak rendelve, hanem valamely termelésirányító alá, például főmérnök, aki leginkább a határidő és a mennyiség vonatkozásában érdekelt. Ez is az előbb vázolt szemléletet erősíti. Sokhelyütt pedig a minőségellenőrzés területén tapasztalható bürokratikus vonások és szokások is éppen a feladat lényegétől vonják el az e területen dolgozókat. Gondoljunk csak bele: a minőségellenőrző osztályoknak kellene rendelkezni mindenütt a legképzettebb, legjobb, sok esetben az emberekkel is bánni tudó szakemberekkel. Ez is ösztönzőleg hatna egy adott vállalat dolgozóira, és eleve a minőségi munkavégzést segítené elő. Ez azonban sokhelyütt nem így van, már csak azért sem, mert az e területen dolgozók erkölcsi