Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-23

1475 Az Országgyűlés 23. ülése, 1983. október 21-én, pénteken 1476 (Elnök: Cservenka Ferencné. — 10.02) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést megnyitom. Napirend szerint folytatjuk az ipari miniszter beszámolójának vitáját. Ruisz József képviselőtársunk felszólalása következik. RUISZ JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! Az ipar kérdései, gondjai szinte mindenkit érintenek és foglalkoztatnak hazánkban. Ehhez nagymértékben hozzájárul, hogy nyíltan, kendőzés nélkül tárgyalják a legmagasabb fórumok is az ipar problémáit, és ezekről nagyon jó a tájékoztatás. Az MSZMP Központi Bizottságának 1983. július 6-i határozata, a miniszteri beszámoló, de a sajtó, rádió és tv által rendszeresen ismertetett közlemények, cikkek is feltárják az —eredmények kihangsúlyozása mellett — az ipar tevékenységének gyengeségeit, az ezt nehezítő körülményeket, valamint azokat a feladatokat, amelyeket az iparban kell megoldani. Ezekről a problémákról vetnék fel néhány gondolatot, amelyek nem újak, de foglalkoztatják a lakosságot és az iparban dolgozókat. Az első kérdés a munkaerő mobilitása. Alapvető érdekünk, hogy ott foglalkoztassuk a dolgozókat, ahol a leghatékonyabban tudnak dolgozni. Mindnyájunk előtt köztudomású, hogy ez a követelmény nem teljesül. Ezt húzza alá a KB-határozat és a miniszteri beszámoló is. Megítélésem szerint a munkaerő mobilitása csak kis térségen belül, reális határokig valósítható meg, feltételezve, hogy a szabályozórendszer a jelenleginél jobban ösztönzi erre a munkaerőt. A munkaerő mobilitásának különböző korlátai vannak. Néhányat megemlítek. Az egyik a lakáskérdés, a szociális és kommunális ellátottság. Sok esetben az ipar területi elhelyezkedése nem biztosítja ezeket a feltételeket a munkaerő mozgásához, annak ellenére, hogy jelentős eredményeket értünk el a lakásépítés terén. Hiszen ha a munkaerő az ipari centrumokba áramlik, lakásra és sok mindenre van szüksége, aminek kielégítése a jelenlegi helyzetben nem lehet reális célkitűzés. A másik a területfejlesztési politikánk, amely a települések lakosságmegtartó képességének növelésére irányul. Ennek következményeként jelentősen emelkedett a magánerős építkezések száma falvakban és városokban egyaránt. Ezt a folyamatot elősegítik olyan intézkedések, amelyek biztosítják a falvakban a jó telekellátást és egyéb letelepedési feltételeket. A felépülő házak sokszor több generáció együttélését is képesek biztosítani. Ebben a helyzetben azzal is számolni kell, hogy a felnövekvő generációnak is szükséges a településükön vagy környezetében munkafeltételeket biztosítani, mivel a szülők a ház megépítésekor arra számítanak, hogy gyermekeiket lakóhelyükön le tudják telepíteni. \ Ez a tényező a mobilitás ellen szól, hiszen a munkaerőnek sokszor még jelentős többletjövedelemért sem lesz érdeke, hogy elhagyja lakóterületét. Ha mégis elszánja magát arra, hogy ingázással jár el dolgozni, akkor a közelmúlt intézkedése, a közlekedési tarifák jelentős emelése működik szándékára negatív erőként. így az ingázás azon túl, hogy fárasztó, nem olcsó, sem a vállalatoknak, sem a munkavállalóknak. A munkaerő mobilitását másképpen kell értelmezni Budapesten, Szombathelyen, általában a nagy ipartelepüléseken, ahol, ha egy nem hatékonyan működő üzem megszűnik, a munkaerőnek lehetősége van más, hatékony területen elhelyezkedni, anélkül, hogy lakóhelyét meg kellene változtatnia. Ugyanakkor más a helyzet Szentgotthárdon vjagy Répcelakon vagy általában ott, ahol egy vagy két ipari üzem garantálja a foglalkoztatást a beutazható térségben. Állami szinten a teljes foglalkoztatást, vállalati szinten a hatékony foglalkoztatást kell biztosítanunk. Ehhez meg kell valósítani a munkaerő mobilitását a nagy ipari településeken, ahol a lakás és közlekedés és még sok egyéb nem változik a niunkahely- változtatással. Ugyanakkor a terület- és településpolitikai érdekeket figyelembe véve nem mondhatunk le arról, hogy folytatódjék egyes területek fejlesztése. Olyan, célszerűen háttéripari, vállalatokat kell létrehozni, amelyek működése egybeesik a lakosság munkafeltételeinek és hatékony foglalkoztatásának megvalósításával . Ezeknél a kis vállalatoknál a mobilitás helyett a rugalmasság lépjen be, biztosítsa a hatékony foglalkoztatást. Erre már sok gyakorlati példa is van. Űgy ítélem meg, hogy nemcsak az a baj, hogy nincs fejlesztési alap. Nincs olyan mechanizmus, amely a fejlesztési alapokat igazán hatékony területre irányítaná, hogy ott kerüljön felhasználásra. Tegnap erre utalt Tollár képviselőtársam is. A hatékony vállalatoknál dolgozókat az is bántja, hogy beruházások ott is folynak, ahol rossz a hatékonyság. A rendelkezésre álló fejlesztési alapokkal való gazdálkodás úgy gondolom, ma már talán sehol sem pazarló. Lehet, hogy ezt optimistán látom. , Tapasztalatom szerint nem lehet ezt elmondani a másfajta forintokról. Fenntartási költség, s a többi forintokkal való gazdálkodás ma még korántsem takarékos mindenütt. Jó lehet-e az a szabályozás, amely arra ösztönöz, hogy pazaroljunk ? Sok vállalatnál, ahol jó az eredmény, az év vége előtt szinte pazarolnak, hogy növeljék a költségeket. Felmerül az emberben az a naiv gondolat, hogy vajon miért van szükség annyiféle forintra, különböző alapokra. Az emberek saját háztartásukban nem különböző forintokkal gazdálkodnak, annak ellenére, hogy itt is sokféle célt kell kielégítenie a jövedelemnek. Talán nem lenne rossz a vállalati szférában olyan pénzügyi rendszert — eltúlozva —, mint a háztartásokban, kialakítani, amely minden területen egyértelműen takarókosságra ösztönözne. Ebben az esetben lehet, talán kevesebb gondot okozna a fejlesztési alapok hiánya. A következő probléma összefügg az előzőkkel. Ez a beruházások lemaradása. Tudom, hogy sokszor szervezetlenség, hanyagság vagy hozzá nem értés következménye a lemaradás. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy az elmondottakon kívül jelentős szerepet játszanak az anyaghiányok. Ez a gondolat már át is visz a készletgazdálkodási problémakörbe. Ismeretes, hogy a vállalatok birtokában jelentős készletek vannak, és ez egyaránt nagy gondot jelent a vállalatnak, a népgazdaságnak.