Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-22

1443 Az Országgyűlés 22. ülése, 1983. október 20-án, csütörtökön 1444 erősítésére, hogy azt a technológiát árusítja, amely legkevésbé jelent számára konkurrenciaveszélyt. Különösen nem kívánatos az el járás vásárlás azon esetekben, amikor remény sincs arra, hogy a vásárolt technológia továbbfejlesztésével saját erőből tudományosan és technikailag felzárkózunk legalább a nemzetközi középmezőnyhöz. Hadd ismertessek most néhány példát, amelyek érthetőbbé teszik azt a gyógyszeripari magatartást, amely már az 1950-es évek közepén több óvatosságra, megfontoltságra és méginkább számszerű vizsgálatok elvégzésére intett. Ugyanis addig tekint vissza egyes fejlesztések elhatározása, melyek napjainkban bizonyos csalódást és gondot okoznak. Akkor még, az ismert gazdasági felfogás idején az ilyen, s ehhez hasonló gondolatok felvetése egyenlő volt az ideológiai fejletlenséggel. íme a példák. Egy dollár értékű 34 százalékos ammonitrát termeléséhez az 1981-es adatok alapján 250 megajoul, egy dollár alumíniuméhoz körülbelül 200—-300 megajoul szükséges, a változó világpiaci áraktól függően. Ez utóbbi a teljes vertikum energiaigényét tartalmazza. Az egyik nagy budapesti gyógyszergyárunk a belföldre szállított gyógyszerei értékét dollárban is kiszámította. A számítás alapjául egy fejlett gyógyszeriparral rendelkező országban kiadott kézikönyv adatai szolgáltak. Ez a kézikönyv az ott érvényes árakat tartalmazza. Ezek szerint egy dollár értéket 3,4 megajoullal termel. A számokat értékeíve az állapítható meg, hogy az említett műtrágya termelése esetén körülbelül 75-ször, az alumínium tömb esetén 60—90szer több energiára van szükség a kiválasztott gyógyszergyárhoz mérten. A világpiaci árak kedvezőtlen alakulása mellett a két nehézipari termék devizabevétele és energiaköltsége azonos nagyságrendű is lehet. A felszólaló nem kívánt e csupán tájékoztatásul szolgáló nagyságrendi különbséget bemutató számokkal semmit bizonyítani, csak rádöbbenteni arra, hogy milyen nagy lehetőségeket rejt magában az ésszerűtlen szelektív gazdálkodás. Nem kívánom fokozni az előbbi adatokkal bemutatott kontrasztot, de nem hallgathatom el, hogy legalább ilyenek a különbségek a beruházás és tőkeigényességben is. Kiragadott számok ezek, de annak érzékeltetésére talán elégségesek, hogy a Központi Bizottság a szabályozással kapcsolatban közölt határozatainak megvalósítása mennyire elemi feltétele a megalapozott döntéseknek. „A szabályozás segítse a termelő erők gazdaságosabb hasznosítását, a munkaerők és az eszközök áramlását a hatékonyabb területekre. A bérszabályozás tegye lehetővé a teljesítményekkel arányos jövedelemdifferenciálást." A számok azt is mutatják, hogy reális számokon nyugvó megalapozott döntések kevesebb beruházás esetén is lényegesen hatékonyabb termelést biztosíthatnak, mint amennyit a nagyobb beruházási összegek, ha az utóbbiakat indokolt számításokat mellőző döntések alapján határozzák el. Az ilyen gazdálkodás egyik következménye az, hogy például a gyógyszeripar, főleg egy nagyvállalata önmagához viszonyítva relatíve beruházásigényesebb gyártások sorát állította le. A leállított készítmények között nagy jelentőségű, ma is használatos antibiotikumok, vitaminok is vannak. Ezek a gyártmányok más preferált vállalatok termékeihez képest lényegesen kedvezőbb gazdasági lehetőségeket mutattak, s azokkal évente külön-külön 10 millió dolláros nagyságrendű export lenne biztosítható. Ez csak egy kiragadott példa a többiek közül. önök most, tisztelt képviselőtársak nyilván türelmetlenül várják javaslataimat. Nagyon egyszerű az előterjesztendő javaslatom, s ez a következő. Állítsuk rangsorba a tényszámok alapján a legfontosabb vállalatokat és iparágakat anyag, energia- és beruházásigényesség szempontjából. E rangsor felhasználásával készüljön el a Központi Bizottság által megkövetelt program, a gazdaságos exportban általában, de elsősorban a konvertibilis exportban érdekelt vállalatok és iparágak szelektív és gyors ütemű fejlesztésére, továbbá az energiaigényes gyártmányok fokozatos, de azonnal elkezdendő visszaszorítására, valamint az anyagigényes, főleg a dollárért drágán vásárolt anyagokat felhasználó és kis értéknövekedést eredményező gyártmányok korlátozására vagy helyettesítésére, akár leállítására. Nem javasolnám a fentieket, ha személyes tapasztalatokból nem tudnám, hogy a rangsor rövid időn belül elkészíthető. Ilyen konkrét munkában, amelyben nem az ismert közhelyek leírása a cél, a szakemberek örömmel vesznek részt. Az joggal feltételezhető, hogy az Országos Tervhivatalban, valamint a Statisztikai Hivatalban az alapadatok rendelkezésre állnak. A rangsor biztos alapul szolgálhat azonnali gazdasági döntésekhez, közép és hoszszú távú tervek elkészítéséhez egyaránt. Hatása szerencsés esetben már az 1984. évi teljesítményekben is lemérhető lenne. Ilyen felmérésre akkor is szükség lenne, ha a szabályozó rendszer olyan tökéletes volna, hogy ezek az irányítás és a szervezés számára oly elemi adatok automatikusan adódnának. De hogy még nem ez a helyzet, nemcsak és nem elsősorban a felszólaló véleménye, de a Központi Bizottságé, amit az imént idézett határozat bizonyít. Megalapozott döntések helytálló, konkrét számok nélkül nem hozhatók. Rátérve a budapesti pártbizottságtól származó egypár fontos információra, mindenekelőtt nagyon elgondolkodtató, hogy a kereken 130 milliárd forint értékű gép és berendezés átlagban mindössze 1,2 műszakban van kihasználva, vagyis alig tovább, mint a nap egy harmadában. Ez azt jelenti, hogy ha gépiesen számolunk, ezt a termelést 50—60 milliárd forint értékű géppel és berendezéssel el lehetne érni. Tapasztalatból tudjuk, hogy a jól szervezett, folyamatos üzemben nem lineáris a termelésnövekedés, de annál lényegesen kedvezőbb. Ezért a fenti adatok még sürgetőbbé teszik a szükséges intézkedéseket. A gépek nagyfokú kihasználatlansága nemcsak a beruházott vagyonnal való pazarló gazdálkodásához vezet, hanem tapasztalataink szerint a termékek nem jelentéktelen mértékű költségnövekedését is eredményezi. Az alacsony műszakszám további jelentős kárral jár azáltal, hogy a gépek állva is elavulnak. Az ilyen gazdálkodás a gyors technikai fejlődés és változás korában különösen nem kívánatos. Nincs adatom arra vonatkozóan, hogy országosan hogyan alakul a gépek kihasználása. Ügy gondolom azonban, hogy ebben a vonatkozásban sem