Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-22

1425 Az Országgyűlés 22. ülése, 1983. október 20-án, csütörtökön 1426 és alapanyag importjával összehasonlítva értékelhető. Hazai ásványkincseink tartós előnye, hogy magunk rendelkezünk velük, hogy itthon vannak. Ennek az előnynek a túlértékelése, a kitermelő iparágak kiemelt prioritásának követelése a termelés biztonságát a hatékonyság elé helyezi — és ezért egyoldalú. Ugyanakkor ennek az előnynek a semmibevétele a hatékonyságra hivatkozással azért hiba, mert az ellátás biztonságát kockáztatja. Iparpolitikai koncepciónk kerüli e szélsőségeket, nem egymással szembeállítva vizsgálja a kitermelő és a feldolgozó iparágak fejlesztési lehetőségeit, hanem egymással összhangban. Ez a helyes szemléleti alapállás azonban nem szabad, hogy elfedje, figyelmen kívül hagyja egyes ágazatok objektív sajátosságait, a többi iparágakhoz képest mutatkozó eltéréseket. A bányászati termékek minősége, használati értéke természeti adottság, a kitermelés technológiáját termelékenységi színvonalát döntően geológiai tényezők határozzák meg. Nemzetközi összehasonlításban versenyképes bányászokat nem lehet minden lelőhelyen megteremteni, ezért az irreális követelmény lenne. A hazai ásványkincseink túlnyomó többsége jóval kedvezőtlenebb természeti adottságokkal rendelkező előfordulásokban található, mint a nemzetközi átlag. Ez a körülmény az átlagosnál nagyobb fajlagos ráfordítást igényel a beruházott tőkéből és a munkaerőből egyaránt. Ez azonban nem növeli a termék használati értékét, és a" többletköltség sem realizálható a termék árában. A bányászat hatékonyságának megítéléséhez tehát ilyen szempontból is differenciált értékelési rendszert indokolt alkalmazni, mert az ipar átlagos hatékonysági követelményeinek az érvényesítése a jövő szempontjából hibás állásfoglaláshoz vezethet. A hazai szénbányászat termelési kapacitásának szintentartása egy tízéves visszaesési időszak után a 70-es évek közepén került elhatározásra. Megvalósításához nélkülözhetetlen volt a bányász munkaerő-bázis stabilizálása és fiatalítása, akimerült régi bányák pótlására újak létesítése, a kitermelési technológiák korszerűsítése és gépesítése, a fokozottan jelentkező bányaveszélyek megelőzése, leküzdése, a bányabiztonság fokozása. A Komárom megyei új eocénbányák létesítése mellett a VI. ötéves terv időszakában megkezdődött a mecseki szénmedence bányáinak rekonstrukciója és fejlesztését célzó úgynevezett Liasz-program végrehajtása is. A hazai kokszszóntermelés növelésére elhatározott és az 1982. évi állami költségvetés országgyűlési előterjesztésekor bejelentett és jóváhagyott, folyamatban lévő .állami beruházás célja évi 900 ezer tonna kokszolható szén előállításához szükséges termelési kapacitás kiépítése 1992-re. A kokszolható szén a Dunai Vasmű épülő új kokszolóművét látja majd el és importot helyettesít. A kitermelt nyersszén kétharmada energetikai célra hasznosítható, elsősorban hőerőművekben. Nincs azonban a köztudatban az, hogy a maximális kokszszénkihozatalt megvalósító gazdaságos termékszerkezeten belül már ez évben is jelentősen csökken és néhány év múlva pedig megszűnik a kínálatunk a lakosság felé azon jó minőségű darabos szeneinkből, amelyekből ugyanakkor a kereslet folyamatosan nő. A gazdaságosság és az ellátási felelősség konfliktusát nap mint nap személyesen is átélem, hiszen a környék lakossága bányáink fejlesztésétől elsősorban javuló ellátást vár a megszokott, jó minőségű háztartási szénből, s a mennyiségében bőséges tüzelőanyag-kínálat választékának szűkülését rajtunk kéri számon. Tisztelt Országgyűlés! Meglévő bányáink rekonstrukciójával, bővítésével arra törekszünk, hogy a korszerű, gépesített technológiák hatékony alkalmazásának a feltételeit megteremtsük és a távlatokban is életképes bányaművelést megalapozzuk. A végrehajtás feltételrendszerében előálló, korábbi prognózisainkhoz képest rendre kedvezőtlen változások arra szorítanak, hogy a fejlesztési programokat újra és újra felülvizsgáljuk, az új helyzethez való igazodás igényével. Önmagában nem ez a baj, hisz ennek a szükségességét belátjuk, és el is fogadjuk. A nagy gondot az okozza, hogy ezzel párhuzamos folyamatban vállalati mozgásterünk egyre szűkebb, alkalmazkodóképességünk emiatt korlátozott. A technológiai fejlesztést a csökkenő beruházási források, az importszigorítások lassítják, egyidejűleg a szigorú bérszínvonal-szabályozás következményeként pedig a tervezettnél lényegesen nagyobb mértékben csökken a bányászlétszám. Arra törekszünk, hogy a bányaművelés technológiai megújítása áltál olyan munkafeltételeket teremtsünk, s a bányamunka olyan megbecsülését garantálhassuk, hogy megnyerjük a vonzáskörzetünkben felnövő fiatalokat. A vállalati intézkedéseink önmagukban azonban ehhez nem elegendőek. Továbbra is szükség van a bányamunka kiemelt anyagi elismerésének, az elérhető kereset magasabb szintjének a tartására, a kedvezményes bányászlakás-építési akció folytatására, a lakáshoz jutás korábbi, jól bevált gyakorlatának a visszaállítására, a katonai szolgálat alóli részleges felmentés megengedésére. A munkakörülmények javítása, a megerőltető fizikai igénybevételnek és az egészségromlás kockázatának jelentős csökkentése csak az említett kedvezményekkel együtt gyakorol olyan vonzóerőt a fiatalokra, hogy a bányászszakmát hivatásként vállalják. A szakismeretek, a kifejlesztett, begyakorolt képességek, a vezetési és szervezési kultúra termelékenységi és bányabiztonsági szintet meghatározó jelentőségét nap mint nap tapasztaljuk, sajnos többnyire negatív oldalról. Erről szólt Méhes elvtárs is. A hazai bányászat fejlődése a 60-as évek végén és a 70-es évek elején olyannyira megtört, hogy a bányászszakmák presztízsét azóta sem sikerült helyreállítani. A szakmai képzés az 50-es években kialakult struktúrában megmerevedett, a tanulói létszám mélyen a vállalati igények alá süllyedt. A mennyiségi hiány gátolta a szelekciót, és a minőségi jellemzők gyors ütemű romlását idézte elő, hisz csak azokat lehet felvenni bányamunkára, akik jelentkeznek. Nem lehet kétséges, hogy az új iparfejlesztési elképzelés megvalósításához új oktatási és szakképzési koncepció kell. Ez az egyik alapfeltétele! Az ipari termelés hatékonyságát meghatározó ember-, gép-, munkahelyi kapcsolatrendszer nem tervezhető és nem fejleszthető úgy, hogy a legfontosabb té-