Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-22

1415 Az Országgyűlés 22. ülése, 1983. október 20-án, csütörtökön 1416 tét ennek megfelelően a megyei és helyi párt- és állami szervek rendszeresen egy-egy részfeladaton keresztül vagy egy vállalat munkájának teljes keresztmetszetű áttekintésével értékelik. Képviselőcsoportunk is felelősségteljesen tárgyalta meg e napirend írásos anyagát. Űgy foglalt állást, hogy azt elfogadja és elfogadásra ajánlja. Ami a fejet illeti, abban állapodtunk meg nem kell lehorgasztani a fejünket, emelt fővel járhatunk a megyében és az országban is. Magam is a vita alapján és választókörzetemben szerzett tapasztalatokból szeretnék néhány mozaikot elmondani, s ha netán egy-egy gondolatmenet folytatása, Takács elvtársnak az előző ülésszakon hozzászólásában felvetett kérdéseinek, akkor vegyék úgy, hogy nem véletlen. Tisztelt Országgyűlés! Ami a magyar vaskohászat helyzetét illeti az írásos anyag a valós képet adja az eredményekről, a gondokról, az okokat, melyeknek következtében az egyik válságágazattá vált, véleményem szerint helyesen elemzi. Itt szeretném tisztelettel elmondani és kérni, jó lenne, ha ez a kép rólunk mindenütt ilyen objektív szélsőségektől mentes lenne. Miért? Azért kérem ezt, mert nekünk és nekem is a vállalat jelenlegi helyzetét így vetik fel. Valóban ilyen rosszul dolgoztunk, hogy 1980-ban egymilliárd 80 millió, 1981ben 315 millió volt a nyereség, 1982-ben 180 millió veszteség és 1983-ra pedig már tervezni kellett 550 millió forint veszteséget. A dolgozók jövedelme nemhogy nem növekedett, vagy stagnált volna, hanem ebben az évben csökkent nem is kis mértékben. Hogy már a vállalat jóléti alapjának egy jó része is megnyirbálásra van ítélve. En bízom benne, hogy erre nem kerül sor. Mások pedig azt kérdezik, hogy akkor miért kellett ennyi összeget beruházni ebbe a válságágazatba — és itt van az én problémám. Méhes elvtárs — amikor a felszólalásra is készültem — én nem kívánok a vaskohászat helyzetével foglalkozni, ez az iparág, a kormányzati szervek feladata, én saját vállalatom — volt vállalatom, mert már úgy vagyok kiírva, hogy nyugdíjas főolvasztár, de még aktív nyugdíjasnak érzem magam — mégis bizonyos kérdéseket ébreszt bennem és ezt szeretném elmondani. Lehet, hogy amit most elmondtam e két példát is vadnak, esetleg szélsőségesnek is lehet nevezni. De ez is van, mintahogy az is, az itt dolgozó emberek és vezetők ítéltetnek meg, így vagy úgy esetenként ugyancsak szélsőségesen. Beruházni, fejleszteni kellett és kell is, hisz ezen beruházások korszerű szinten valósultak meg, és minőségi változást jelentenek. Ezek is hozájárultak ezen ágazatban dolgozók munkakörülményeinek javításához, e téren levő műszaki elmaradottságunk mérsékléséhez, hozzájárulnak a termékek minőségének javulásához. Az intézkedések, melyek már eddig is voltak és ezután is történnek, hogy három alapvertikummal rendelkező vállalat működőképessége megmaradjon, a hosszú távú koncepció a fejlesztésre bizalom is egyben az ezen ágazatban dolgozók felé. Jó lenne azért ezt is egy kicsit szélesebb körben tudatosítani. Engedjék meg Tisztelt Képviselőtársaim, hogy nem a Károly-bibliát nyitom fel vagy a Vizsolyit, hanem az országgyűlés jegyzőkönyveit, munkatársaim a nyomdában össze szokták kötni, és amikor készültem szemembe ötlött az 1971. június 23-án, szerdán Méhes Lajos elvtársnak, a vasasszakszervezet akkori főtitkárának a hozzászólása, amelyben Méhes elvtárs e kérdésnél azt mondja. A másik, amit fontosnak tartunk a jövőbeni munkánkkal kapcsolatban hangsúlyozni, hogy a megérett megoldásra váró kérdésekben az intézkedésekkel ne késlekedjünk. Értjük annak jelentőségét, hogy kor* manyzati szinten jobb kétszer mérni és egyszer szabni, mint fordítva egyszer mérni, utána már szabni is és aztán öltögeni és foltozgatni. Utána gyorsítást Sürgetni a döntéseknél. Én egyetértek a Méhes elvtárssal, és talán engedje meg, hogy elmondjam Méhes elvtárs örülök, hogy szakszervezeti főtitkárként is, de mint miniszterként is e törekvésnek eleget tesz, és munkásságával hatott oda, hogy a kohászatban meglevő gondok és problémák enyhítésére máris szülessenek nagyon konkrét miniszteri döntések. Én azt kérem, hogy a kormányzati szervek is ilyen szellemben végezzék tevékenységüket. Mert véleményem és mások véleménye is az, hogy dönteni is, de késve dönteni is felelősség. Tisztelt Országgyűlés! A kohászatban is a fejlett technika minőségi feltételt teremtett és teremt meg a jövőben a munkához. Ehhez minőségi emberek kellenek. Éppen ezért gond a munkaerő-elvándorlás. A melegüzemi és folyamatos munkarendben üzemelő termelőberendezéseink létszámhelyzete néhol már kritikus. Van hely, ahol a fele létszám szolgálja ki a berendezést, vagy csak két műszakra van létszám. Legfrissebb adat, hogy már 12 ezer alatt van a vállalat dolgozóinak létszáma, és hogy nemcsak a fizikai, hanem a műszakiak egy része is mozdult. A „mozduT'-t ne úgy tessék érteni, hogy eddig ültek. Dolgoztak. Csak „elmozdul" a vállalat létszámának keretéből. Ha nem lennének lengyel és kubai munkások, a helyzet még rosszabb lenne. Markója elvtárs is, mint igazságügy-miniszter is besegít itt nekünk ; mert az egyik ilyen, úgynevezett kihelyezett gyárrészlegünk — a vasszerkezeti gyárunk egy része—Pálhalmán, a rabgazdaság terüruletén van, ott végzi a munkáját. Megmondom őszintén: nem is rosszul. Nagy megelégedésre. Talán meglepő az elvtársak számára az, hogy ebben az üzemegységben, ahol egy kicsit jobb a munkafegyelem is, mint kint, meg sajnos csak átmenetileg — az amnesztia után egy pár hétig vagy hónapig — van munkaerőhiány, mert sajnos feltöltődnek, de itt készültek el a vinnyica—albertirsai távvezetéknek a magyarországi szakaszán látható oszlopai. Tehát hasznosan nemcsak utógondozást végzünk ezeknél az embereknél, hanem a tényleges foglalkoztatást is biztosítjuk. No, a létszámhelyzettel kapcsolatban: a polémia, ami folyik a vasasszakszervezet és más szervek között, ha még sokáig tart — ezt szeretném nagyon aláhúzni —, akkor nem lesz kit agitálni, nem lesz kit serkenteni, és nem lesz kit megtartani ott, azokban a kohászati üzemekben, ahol a kritikus létszámgondok vannak. Egyet szeretnék mondani: összeterelni, közgazdasági nyelven ahogyan mondják visszaáramoltatni sokkal nehezebb lesz és többe fog kerülni; ezért hívnám fel a figyelmet az előző idézetre, és azt kérném e vonatkozásban, Méhes elvtárs, hogy utódjának, Herczeg elvtársnak,