Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-22

1401 Az Országgyűlés 22. ülése, 1983. október 20-án, csütörtökön 1402 tatója egészítette ki, majd ezt követően 13 hozzászólás, vélemény hangzott el. A szóbeli tájékoztató részletesebben taglalta az Ipari Minisztérium létrehozása óta az irányításban végbement változásokat, amelyek elsősorban a minisztérium és a vállalatok közötti munkamegosztás és a vállalati szervezeti rendszer korszerűsítése terén valósultak meg. Hangsúlyozta, hogy az irányító munka továbbfejlesztése változatlanul szükséges, a szelektív fejlesztés követelményeivel összefüggésben a termelőeszközök és a munkaerő szervezett átcsoportosítása különösen nagy feladat. Mivel azonban a szabályozó rendszer továbbfejlesztése bár folyamatban van, hosszabb időt igényel, a szervezeti és intézményi rendszer megkezdett módosítása sem befejezett. így olyan irányítási módszerek alkalmazása sem kerülhető el, amelyek nem esnek össze egészen a reformfolyamat elveivel, és valójában nem ezek segítik elő alapvetően sem a hatékonyság javulását, sem a piacképességet javító műszaki haladást és fejlesztéseket. A jelenlegi helyzetben azonban élni kell minden olyan lehetőséggel, mely az ipar feladatainak megvalósítását elősegítheti. Noha átmeneti jellegű kompromisszumoknak tekintjük ezeket általában, azonban a gyakorlat igazolja majd, meddig lesz szükség alkalmazásukra vagy esetleg továbbélésükre, megfelelő módon és szabályozottan beépítve az irányítás folyamatába. A beszámoló az ipar teljesítményét elsősorban azoknak a minőségi változásoknak az alapján értékeli, amelyek az 1980—83-as évek folyamán bontakoztak ki. Az eredmények mellett rámutat ezek további kibontakoztatását, javulását elősegítő vagy éppen akadályozó tényezőkre, és hangsúlyozza, hogy ezek együttes elemzése alapján szükséges és lehetséges a további fejlődés feltételeinek kialakítása. Ennek keretét az ipar megújulásának programja adja. Az ipari bizottság nagy várakozással tekint e program elé, és reméli, hogy az abban meghatározott célok, eszközök és módszerek megfelelő összhangjának biztosítása alapján valóban alkalmas lesz a társadalom egészének aktivizálására, a tartalék energiák mozgásba hozatalára. Mindez feltételezi azt is, hogy ez a program egyben a közvélemény megfelelő, a valós helyzet realitásain alapuló tájékoztatását is biztosítja: az ipar helyzetéről, szerepéről, feladatainak bonyolultságáról. Szükséges ez annál is inkább, mert mint ahogy erre a beszámoló is utal, de az ipari bizottság ülésén is csaknem minden felszólaló kitért rá valamilyen vonatkozásában : az utóbbi időben téves nézetek szaporodtak a közvéleményben az ipar tevékenységének megítélés ável kapcsolatosan. Ezeknek a valóban létező hibák, hiányosságok eltúlzásától, felnagyításától, eseti jellegűek általánosításától a fennálló problémák túlhangsúlyozásáig vagy éppen szimplífikálásig, a vezetés módszereinek indokolt bírálatától annak jogos kritikai alapot nélkülöző, bizalmat és önbizalmat egyaránt aláásó minősítésig terjedő, széles skálájú, változatos megnyilvánulásai léteznek. Űgy gondolom, ezen a fórumon nem szükséges külön hangsúlyozni : hogy az általános közhangulat úgy is, mint annak a közegnek állapotát jelző egyik tényező, amelyben e beszámolóban is ismertetett feladatokat meg kell valósítani, mindenképpen befolyásolja az iparban dolgozók hangulatát, munkakedvét egyaránt. Tapasztalható, hogy lazább lett a munkafegyelem, elnézőbbek lettünk a fegyelemsértőkkel szemben, ami nem független nyilván attól a ténytől, hogy a munkaerő összetételében, stabilitásában egyaránt kedvezőtlenebb irányú változás tapasztalható, a vállalati kollektívák összetartozását, az emberi-közösségi kapcsolatok fejlesztését, a vállalatok eredményes munkáját segítő sok, korábban hasznos módszer elhalványult. Például a munka verseny, a törzsgárda rendszer a „Dolgozz hibátlanul" munkamódszer és a többi. Még a szocialista brigádmozgalom sem mentes ez alól. Vagy árnyaltabban fogalmazva: ott is kisebb a lelkesedés. Juhász elvtárs, ipari minisztériumi államtitkár is utalt erre a május 6-án a Szervezési és Vezetéstudományi Társaság által szervezett „Korszerűen vezetett és szervezett vállalat" témájú konferencián. Nem állítom, hogy ezek a problémák — nevezzük jelenségnek, tünetnek — minden vállalatnál egyforma súllyal jelentkeznek. Az sem vitatható, hogy megszüntetésük felszámolásuk a vállalatok feladata elsősorban, függetlenül attól, hogy keletkezésükhöz egyéb tényezők mellett a vállalatoknál fennálló szervezési, vezetési és egyéb hiányosságok milyen mértékben járultak hozzá. Tisztelet a kivételnek természetesen. A közvélemény téves értékítélete azonban gátolja vagy akadályozhatja a vállalatok pozitív irányú jobbító szándékú törekvéseit, fékezi, fékezheti a dolgozók aktivitását, az üzemi demokrácia fejlesztését. Ebben a vonatkozásban különösen fontos a pártszervezetek, szakszervezetek, a KISZ és a társadalmi szervezetek aktivistáinak hatékony közreműködése. Kissé túlozva úgy tűnik, hogy a magyar ipar presztízsének honi helyreállítása szinte nagyobb erőfeszítést igényel, mint tekintélyének, eredményeinek külföldön történő elismertetése, öregbítése. Bíró Miklós képviselőtársam az ipari bizottsági ülésen a munkaerő helyzetével kapcsolatosan egyebek között azt a kérdést vetette fel, hogy hogyan menjenek az iparba vagy maradjanak ott az emberek, amikor mindenki csak rosszat szól róla. Kangyalka Antal és Kovács László elvtársak a szakmunkás-utánpótlás gondjait hozták ezzel összefüggésbe. Az is ismeretes a képviselő elvtársak előtt, hogy az oktatási és továbbképzési rendszer fogyatékosságai is akadályozzák a társadalom, benne az ipar fejlődéséhez, átalakulásához szükséges munkaerő-szerkezet kialakítását. Túl ezen a társadalmi szemlélet, értékítélet bizonyos torzulásait ezzel a jelenséggel is okkal hozhatjuk összefüggésbe. Pedagógusok véleménye szerint az általános iskolákból kikerülő leggyengébb gyerekek jelentkeznek manapság ipari tanulónak. Még a legvonzóbb, legdivatosabb szakmákra sem tolonganak a jelentkezők. Az ipari bizottság tagjai az ipar munkaerőszükségletének és -ellátottságának problémáját sokoldalúan közelítették meg. A létszámcsökkenés tendenciája, a munkaerő szakmai szerkezete, a termelés és fejlesztés fejlődésirányának megfelelő minőségi változások feltételeinek alakulása, és az ezt segítő módszerek, eszközök hatékonysága, az egyéni, csoport, -vállalati és társadalmi érdekek érvényesülésének egybeesését elősegítő bér- és jövedelempolitika alakítása szinte minden felszólalásban szerepelt akár a belső újratermelési arányok, akár a nem-