Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-22

/ 1403 Az Országgyűlés 22. ülése, 1983. október 20-án, csütörtökön 140 4 Zetközi munkamegosztásban való részvételünk problémaköréhez kapcsolódóan. A felszólalásokból a segíteni, a tenni akarás csendült ki. Csapó Jánosnó elvtársnő ezt azzal is kiegészítette, hogy aggódunk és féltjük a magyar ipart. Az ipari bizottság ülésén a felszólalók mindegyike a gazdálkodás bármely tényezőjével kapcsolatosan merült is fel probléma — a vállalati gyakorlatban a szabályozó rendszer továbbfejlesztését sürgette. Az e téren jelenleg kialakult helyzetre leginkább az a fajta túlméretezett szabályozás jellemző, amely "miatt a vállalatok állandó szabályozó bizonytalanságban szenvednek. Ezt a kifejezést Nyers Rezső elvtárs alkalmazta találóan a XXII. közgazdász vándorgyűlés június 20—21-i, a népgazdaság kormányzati és intézményi rendszerével foglalkozó szekcióülésén. Ahhoz, hogy ez a bizonytalanság megszűnjön, és az önállóság talaján tevékenységüket, szervezetüket a versenyképesség és hatékonyság követelményével összhangban fejleszthessék a vállalatok, az állami gazdaságirányító szervek között a hatósági és tulajdonosi funkciók elkülönítését is folytatni szükséges és erősíteni kell az érdekképviseleti funkciókat is, hogy kialakíthatók legyenek az érdekegyeztetésének leginkább megfelelő formái és módozatai. Mindez együtt meggyorsíthatja az ipar, de az egész népgazdaság fejlődésének intenzifikálását is. Az intenzív gazdaságfejlődés .időszakában szükségszerűen növekszik az emberi tényezők szerepe. Ezek elhanyagolása vagy nem kellő mértékű figyelembevétele, különösen a szocialista társadalomban nemcsak politikai hiba, de gazdasági veszteségforrás is. Eddigi eredményeink aligha valósulhattak volna meg a magyar dolgozó nép szorgalma, tehetsége nélkül, ami azt is jelenti, hogy azonosultak mindenkori feladatainkkal, tudatosan vállalták a részvételt azok végrehajtásában. Az utóbbi időben mintha kissé túlhangsúlyozódott volna az érdek, érdekeltség egyik oldala az egyéni anyagi, mintha jobban előtérbe került volna, megbontva a társadalmi és egyéni, a jelen és jövőbeni, az anyagi és nem anyagi jellegű érdekek sokrétű, komplex egységét. Félreértés ne essék nem az anyagi ösztönzés ellen ágálok. Különösen akkor nem, ha az megfelelően célirányosan, szabályozott módon a teljesítmények növekedését, eredményességét fokozza. Messze egyetértek a teljesítmények alapján történő differenciált bérezéssel. Azt is megkockáztatom, hogy talán az anyagi érdekeltség túlhangsúlyozottságát az is előidézhette : hogy mind mostanáig nem sikerült megoldani a bérek, keresetek megfelelő differenciálásának a problémáját. Csupán azért utaltam az anyagi érdekeltség túlhangsúlyozottságára, mert osztom azoknak a véleményét, akik szerint az anyagi ösztönzés szükséges és jó. Azonban csupán eszköz az emberek tudatos tevékenységének a befolyásolásához, de azonosulásukat feladataikkal, vállalatukkal semmi sem tudja pótolni vagy helyettesíteni, legfeljebb elő tudja segíteni. Tisztelt Országgyűlés! Feladataink nagyok. Vállalati, de kormányzati és politikai szinten egyaránt van tennivaló. Ezeknek a tennivalóknak az együttes, összehangolt, következetes végrehajtása erősítheti nleg az emberek bizalmát és hitét abban, hogy amit tesznek, cselekszenek, az közös érdek gazdasági, társadalmi, politikai értelemben egyaránt a jelen realitásai, a jövő céljai, kilátásai alapján. Minden olyan tényezőt, hatást, jelenséget, amely ezt az együttes törekvést, egységes akarást zavarni látszik, ott és akkor kell megfelelő irányba terelni, ahol és amikor az jelentkezik. A magam és az ipari bizottság nevében javaslom a Tisztelt Országgyűlésnek, hogy az iparról szóló beszámolót fogadja el. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a beszámolóhoz 24 képviselőtársunk jelentkezett szólásra. Csapó Jánosné képviselőtársunk felszólalása következik. CSAPÓ JÁNOSNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Miniszter Elvtárs! Mint az egyik iparban dolgozó vezető ember, úgy érzékelem, hogy az előzetesen kiadott írásos beszámolóra, valamint a most elhangzott tájékoztatóra leginkább és legjobban mi, akik az iparban dolgozunk, figyeltünk oda és mi keressük leginkább a megújhodás, a tovább tenni akarás és annak lehetőségeiről szóló fejtegetéseket. Én a magam részéről az írásos anyagban, főleg a könnyűipar területén elért eredményeket, illetve elképzeléseket kerestem és találtam meg, hiszen én is egy könnyűipari vállalatnál, a Simontornyai Bőrgyárban dolgozom. Harminc éve dolgozom ebben a bőripari vállalatban és meg kell mondjam, hogy azóta is foglalkoztat az a gondolat, hogy vajon a bőripar miért tartozik a könnyűiparhoz, hiszen rendkívül nehéz munka folyt, különösen abban az időben, de folyik ma is. Ma is nehéz a munka annak ellenére, hogy rendkívüli nagy fejlődésen ment át a magyar bőripar, óriási beruházások, komoly gépesítés, az anyagmozgatás jelentős részének gépesítés útján való megoldása rengeteget könnyített, de még ma is nehéz ez a munka és ma is általános a három műszak, ami bizony nem előny egy iparágazat vagy alágazat részére. Az is igaz, hogyha más könnyűipari vállalatot megnézek, mert jártam egy párban, hasonló nehéz a helyzet és engedje meg miniszter elvtárs, hogy azt mondjam, hogy ma már talán csak egy gyártó csoport megnevezése az, hogy könnyűipar, mert hiszen a technikai fejlődós a régen nevezett nehézipart könnyebbé tette és a könnyűipart a mai feltételeinkhez és mai igényeinkhez képest pedig talán nehezítette. Azt is meg kell mondjam, hogy mi, simontornyaiak viszont, legalábbis nagyobb része, el sem tudjuk képzelni összes nehézségével együtt a bőripari gyártás nélkül az életünket és azt hiszem, hogy ez nekünk egy olyan előny, amelyről Gorjanc elvtárs előttem már szólt. Joggal felvetődik a kérdés, hogy a bőripar nagyon kis pontja a magyar iparnak, mit akarok én itt a bőriparról beszélni. De amikor arról szólok, hogy a bőripar egyik alapanyag-ellátója a cipőiparnak, azt hiszem abban a pillanatban óriásivá nő jelentősége. Mi magunk alapanyagot gyártunk, mint ahogy mondtam, és a mi vállalatunknak is a magyar cipőipar a felhasználója, termelésünk mintegy 90 százalékát a magyar cipőiparnak szállítjuk, így tehát minden harmadik bőrcipőhöz a mi kollektívánk szállítja az alapanyagot. A mi alapanyagunk végeredményben^ húsipar mellékterméke és a húsipari termelés, az állat-