Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-22

1395 ,Az Országgyűlés 22. ülése, 1983. október 20-án, csütörtökön 1396 nem is mindig sikerül — megtalálni az új anyagés alkatrészforrásokat. Sok problémát okozott — jól tudom — ez a vállalati termelésben ebben az esztendőben is, és az értékesítés szervezésében is. Ezért, ahol lehet, ott a KGST-országokból növekvő importtal, ahol lehet, ott gazdaságos hazai termeléssel igyekszünk pótolni a hiányokat. Emellett minél hamarabb rugalmasabb importpolitikára szeretnénk áttérni. Ehhez azonban elsősorban az szükséges, hogy az exportképességünk gyorsabban növekedjék. Ez teremtheti meg hozzá a szükséges feltételeket. A megindult minőségi átalakulás eredményessége abban is kifejezésre jut, hogy — a lassúbb termelésnövekedés és a jelentős külgazdasági veszteségek ellenére — az iparban megtermelt nemzeti jövedelem összehasonlító áron 1981-ben 8 milliárd forinttal, 1982-ben csaknem 10 milliárd forinttal gyarapodott. Ez nem kevés, hiszen egyik évben több mint fele, másik évben több mint kétharmada a népgazdaságban elért összes nemzeti jövedelemnövekménynek. Azon leszünk, hogy a következő években is jelentős mértékben járuljon hozzá az ipar a nemzeti jövedelem termeléséhez, és segítse elő a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítását is. Tisztelt Képviselőtársak ! Az iparban dolgozók száma a felszabadulás után megkétszereződött, 1970-ben már megközelítette a másfél milliót. Akkor kimerültek a munkaerő-tartalékok. Az évtized közepétől a létszám eleinte lassan, később — és ma is — egyre gyorsuló ütemben csökkent. 1980-ig öt év alatt — csaknem 130 ezerrel, az utóbbi két és fél évben pedig már további, több mint 100 ezer fővel csökkent az iparban dolgozók száma. Egyre kevesebb ember állítja elő tehát az egyre nagyobb termékmennyiséget, így a termelékenység növekedése jelentős. A létszámcsökkenés különösen nagy a fővárosi iparban, ahol 1975-höz képest egynegyedével kevesebben dolgoznak. Egyes szakmák szinte elnéptelenednek. Állandó hiány van: szerszámkészítőkből, esztergályosokból, öntőkből, kovácsokból, hegesztőkből, nyomdászokból. Nehéz a helyzet a könnyűiparban, ahol az 1980-as létszámból 42 ezer fő hiányzik, ami több mint 10 százalékos csökkenést jelent. Egyes szakmákban — mint például fonó, szövő, cérnázó, csévélő — a csökkenés két és fél év alatt 15—16 százalékos. A tartós létszámcsökkenés jó néhány vállalatnál már a termelés folyamatosságát veszélyezteti. A gépipar létszáma 1980 óta szintén 40 ezer fővel csökkent, ami megközelíti a 10 százalékot. Különösen a három műszakot, a folyamatos munkarendet és az ártalmas munkakörülményeket — természetesen — egyre kevesebben vállalják. f A munkaerőgondokat enyhítették a létrejött vállalati gazdasági munkaközösségek, amelyek többletteljesítményt nyújtanak, és a külön kereseti lehetőségekkel a munkaerő megtartását segítették. A külföldi munkaerő foglalkoztatása is mérsékelte a létszámhiányt. Van, ahol központi bérintézkedésre is sor került, ilyet is tettünk. De ezek együttvéve is csak egyes helyeken, és nem általában tudtak segíteni. Tudnunk kell, hogy az ipar létszáma — és ezzel számolnunk kell — a jövőben is csökkenni fog.Ez egyedül a termelékenység növelésével ellensúlyozható. Annál is inkább, mert termelékenységünk lényegesen alacsonyabb ma is az iparilag fejlett országokénál. A termelékenységet a vállalatoknak sokféle intézkedéssel kell növelniük : a munkafolyamatok ésszerűbb szervezésével, a munkafegyelem javításával, a munkaidő jobb kihasználásával, általában a munkakultúra színvonalának növelésével, de ezeken túl a munkaigényes tevékenységek gépesítésével és automatizálással is. Míg sok helyen hiány másutt felesleg van munkaerőben ; ezt jól tudjuk. A hiány azonnali termelési gondot jelent ós már-már társadalmi méretű problémává nő, de a felesleges létszám hosszú ideig észrevétlen marad a vállalatok kerítésein belül. Ennek megoldására a mainál nagyobb munkaerőmobilitásra van szükség. Ezt kívánta elősegíteni a kormányzat a tanácsok munkaerőgazdálkodásának átszervezésével és az átképzési segély bevezetésével. Még további intézkedéseket kívánunk tenni azért, hogy az egyes vállalatok ne ragaszkodjanak a feleslegessé váló munkaerőhöz, a felszabaduló emberek pedig könynyen megtalálják azokat a munkahelyeket, ahol szükség van rájuk, ahol hasznos munkát végezhetnek. A területi foglalkoztatottsági gondok és aránytalanságok az utóbbi években csökkentek, mert éppen ennek érdekében az elmúlt időszakban az ország egyes területeire jelentős ipar települt. Míg például Budapesten az ipari állóeszközök értéke 1970-től alig kétszeresére nőtt, addig Szabolcsban, Tolnában, Hajdú-Biharban és Bács-Kiskun megyében több mint háromszorosára. Zalában, Nógrádban és Vas megyében is kötet háromszorosára. Ennek ellenére szükségszerűen magas az ingázók száma. Az iparban foglalkoztatottak mintegy negyede lakóhelyétől eltérő településen dolgozik. Az iparban dolgozók négyötöde fizikai munkás, több mint a fele szakmunkás. Jelenleg minden tizenkettedik munkás két, vagy több szakmával is rendelkezik. A nem fizikai munkakörben dolgozók, mintegy 270 ezer ember közel fele műszaki munkát végez és dolgozik sok közgazdász, jogász, matematikus, fizikus, iparművész, orvos, gyógyszerész, bölcsész is az iparban. Az ipari értelmiség munkája meghatározó a műszaki fejlődésben, a munka tervezésében és szervezésében, a döntésekben; összefoglalóan: abban, hogy az ember és a gép munkája hogyan fog hasznosulni. Nagyon fontos, hogy az ipari értelmiség kezdeményezőbb, aktívabb és alkotóbb legyen mint ma. Ehhez a mainál a vezetésnek jobb feltételeket kell teremteni. Az iparban foglalkoztatottak átlagkeresete az utolsó tíz évben csaknem kétszeresére növekedett. és 1982 végén meghaladta a 4700 forintot. Az árváltozásokat is" figyelembe véve a reálbérek 1978ig erőteljesen emelkedtek, az utóbbi években valamelyest csökkentek. Az életszínvonal társadalmi méretekben így volt megőrizhető a társadalmi juttatások szükségszerű növekedése mellett. Szinte mindenütt hangoztatják, hogy több pénz kellene ahhoz, hogy ösztönözni lehessen a nagyobb teljesítményekre. Először is azt le kell szögezni, hogy a keresetek általános színvonala csak a teljesítményekkel arányosan emelhető, annál gyorsabban semmiképp nem lehet. Az összkereset azonban nem egyenletesen oszlik meg. Jelentősek az ágazatok közti eltérések: legmagasabb a bányászok és kohászok jövedelme, az igen nehéz fizikai munka indokolja ezt. Legalacsonyabb egyes könnyűipari ágazatokban az átlagjövedelem.