Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-22

1397 Az Országgyűlés 22. ülése, 1983. október 20-án, csütörtökön 1398 Eltérnek a keresetek a szakképzettség szerint is. A szakmunkások keresete átlagosan másfélszerese a segédmunkásokénak és 20 százalékkal több a betanított munkásokénál. Ez a különbség, sajnos csökkenő és ma már sok szakmában nem elég arra, hogy vonzza a fiatalokat a szakma tanulására. így egyes szakmákban nagyon kevés az utánpótlás, ezen szintén segíteni kell. A fiatal értelmiségiek keresete igen alacsony. Sok évnek kell eltelnie, hogy utolérjék a szakmunkások keresetét. Ez számukra nagyon nehézzé teszi a pályakezdést, gyakran arra készteti őket, hogy más munkát is vállaljanak, s az éppen a legfontosabb éveikben akadályozza őket a saját szakmai fejlődésükben. S ezt nem ellensúlyozza, ha életük későbbi szakaszában majd gyorsabban emelkedhet a jövedelmük. Tehát erre is kell megoldást találnunk. Nagyon fontos kérdés, hogy a keresetkülönbségek mennyire függnek a teljesítményektől. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kimagaslóan jól dolgozó emberek keresete, ha kicsit magasabb is a többieknél, nem olyan kimagasló — tehát a kereset —, mint a teljesítményük. És ennek a másik oldala is igaz : a hanyag, a munkát éppen csak elvégző emberek, ha kevesebbet keresnek is mint társaik, jövedelmük nem olyan mértékben marad el a többiekétől, mint amilyen mértékben elmarad a teljesítményük. És ez nem serkent kimagasló munkára és nem riaszt vissza a hanyag munkától. Ez a fő oka annak, hogy a vállalatok egy része ma már nem tudja megtartani legjobb munkaerőit, mert amint alkalom adódik rá, azok elmennek jobban fizető helyekre dolgozni. Ezért őket nem szabad hibáztatni, — az elmenőket. Tudomásul kell venni, hogy az emberek dolgozni és keresni akarnak. Egyes vállalatoknál a bérszabályozást hibáztatják azért, hogy a kimagaslóan dolgozó emberek nincsenek kimagaslóan megfizetve. Ez, úgy vélem, nem jogos mentegetőzés. A bérszabályozás valóban mérsékli a vállalatok közötti jövedelemkülönbségeket és ennek a mai módját nem tartjuk kifogástalannak. Annak további fejlesztésén dolgoznunk kell. De az alapkülönbséget a nyereség és nem annak adóztatása határozza meg. És ami még fontosabb, a bérszabályozás az összes elosztható jövedelmet befolyásolja és nem az egyes embereknek kifizethető jövedelmeket. Úgy vélem, a vállalatoknak ma is nagyobb a lehetőségük arra, hogy a magas teljesítményeket jobban elismerjék a jövedelmekben, mint amennyire élnek ezzel. Igaz, hogy a teljesítményekre jobban ösztönző és a teljesítmények különbségét jobban kifejező bérezéshez a közhangulatnak, a társadalmi megítélésnek is meg kell változnia. Tervezzük a bértarifarendszer módosítását is. A bérhatárokat jelentősen differenciáltan megemeljük. Ez is növeli majd a vállalatok mozgásterét, a felelősség, a szakmai tudás, a jó teljesítmény, s a nehéz munkakörülmények elismeréséhez. De bármilyen hatásos központi intézkedések csak a gyárak kapujáig hatnak. Azon belül maguknak a vállalatoknak kell a mainál határozottabban és bátrabban intézkedniök. A vállalati szociálpolitika a megfelelő munkakörülmények kialakításáért tehet sokat. Az iparban dolgozók munkakörülményei az elmúlt években jelentősen változtak. Erre csak néhány jelzést említek. Munkavédelemre és a munkakörülmények javítására a VI. ötéves terv eddig eltelt közel három éve alatt 23 milliárd forintot, szociális kiadásokra, — lakásépítésre, üzemi étkeztetésre, óvodák és bölcsődék fenntartására, orvosi ellátásra — ez év végéig az elmúlt három évben mintegy 30 milliárd forintot használtunk fel. A veszélyes és ártalmas munkahelyek száma több mint 20 százalékkal csökkent, bár sajnos még mindig magas, mert közel 150 ezer ilyen munkahelyet tartunk ma is nyilván. A zaj- és vibrációártalomtól 20 ezer dolgozót tudtunk megszabadítani e három esztendő alatt, de sajnos további 78 ezer ember még mindig ki van téve ezeknek az ártalmaknak. Nem könnyű szólni a balesetekről. Ezek száma csökkenő ugyan, de köztük több a halálos baleset. Ez év nyarán súlyos drámát éltünk át. Szinte egyszerre 46 bányász testvérünktől kellett örök búcsút venni. Az asszonyok és a gyermekek zokogását még fájdalmasabbá tette a tudat, hogy mindez talán -elkerülhető lett volna. A balesetek nagyobb részt technikailag korszerű körülmények között történtek. De hiába minden technika, ha hiányzik a munkafegyelem és a hozzáértés, ami az életmentő eszközök használatához szükséges. Ezért több figyelmet kell fordítanunk a jövőben az életbiztonság technikai és emberi feltételeire. 1981—82-ben áttértünk az ötnapos munkahétre, termeléscsökkenés nélkül, mert ezt a vállalatok munkaszervezési intézkedésekkel ellensúlyozták. A jó tapasztalatokra építve a Központi Bizottság úgy határozott, hogy készítsük elő és 1984-ben elsőként kezdjük el az iparban a 40 órás munkahétre való átállást, ismét úgy, hogy az ne okozzon fennakadást és termeléscsökkenést. Természetesen keresetcsökkenést sem. Kedves Elvtársak! Az iparirányítás átszervezéséről már 1981 nyarán beszámoltam az országgyűlésnek. Azóta a minisztérium és a vállalatok viszonya tovább módosult. A gazdálkodási feladatokat igyekeztünk átadni a vattaiatoknak. Magunknak elsősorban a műszaki fejlesztés központi támogatását, a felügyeleti ellenőrzést, a vezetők kinevezését és a munkáltatói jogok gyakorlását, valamint a vállalatok alapítását és átszervezését tartottuk fenn és e területeken is a gyakorlatot folyamatosan felülvizsgáljuk. Néhány vállalatnál új típusú felügyelő bizottságokat és igazgató tanácsokat hoztunk létre, ezek a felügyeleti ellenőrzést reálisabbá tehetik. A vezetők kinevezésében is sok változás történt. Az elmúlt közel három évben 63 nagyvállalat élére került új vezető. A régi vezetők többsége tiszteletre méltó életút után, életkor és egészségi állapot miatt vált meg az aktív munkától. Az új vezetőket újabban pályázat útján nevezzük ki, általában meghatározott időre. Az igazgatóhelyettesek kinevezését pedig a vállalatvezetők hatáskörébe adtuk, ós mint minisztérium, erről lemondtunk. Jelentős lépéseket tettünk a vállalati szervezeti rendszer korszerűsítésében. Megszűnt a Szénbányászati Tröszt, ahol nyolc önálló vállalat, majd a Csepel Tröszt, ahol 13 önálló vállalat jött létre. Több nagy vállalatról leváltak egyes gyáregységek, ezáltal 22 új önálló vállalat alakult ki. A GELKA felosztásakor 82 önálló szolgáltató kisvállalatot hoztunk létre, mert azt reméljük, hogy így a lakossági ellátás jobb, és a szolgáltatás gazdaságosabb lesz. Folytatni fogjuk ezt a munkát ott, ahol bebizonyo-