Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-4

187 Az Országgyűlés 4. ülése, 1 olyan időszakban, amidőn a munkaerő már teljesen foglalkoztatva van, és a tőke már maximálisan hasznosítva van vagy nem áll rendelkezésre. Az új technológia nemcsak abban az esetben progresszív, ha új terméket vezetnek be, hanem akkor is, ha a termék egy egységének előállítására kevesebb eszközt fordítunk. Az eszköz alatt ebben az esetben munkát, tőkét, közbenső terméket, anyagot, energiát és importot egyaránt érthetünk. Ebben a vonatkozásban arra is utalnom kell, hogy a gazdaságos termelés legfőbb kritériuma a jövőben inkább a legkisebb ráfordítás, mint az eredmények maximalizálása lesz. A technikai fejlődés során az innováció révén új, komplex technológiai rendszereket vezethetünk be. amelyek ma már nemcsak az ipart, hanem a mezőgazdaságot, az infrastruktúrát és a vezetési, irányítási módszereket is megjavíthatják. Az innováció elsősorban a munkaerő magasabb színvonalát tételezi fel, ami az oktatás és képzés számára jelent új feladatokat. Természetesen az új technológiák viszonylag kis hányadát lehet csak egy adott országban felfedezni, ezért a technikai átvétel egyre növekvő szerepet játszik minden ország gazdaságában. Ismeretes, hogy a nemzeti kutatásnak viszonylag magas szintet kell elérnie, hogy a külföldön feltalált technika a hazai viszonyoknak megfelelően legyen átvehető. Korlátozott műszaki-tudományos kapacitással csak ritkán és speciális területeken előzhetjük meg a nagy tudományos-technológiai bázissal bíró országokat, de a felismerésben, a lehetőségek felfedezésében és az alkalmazásban gyorsak lehetünk, azaz megfelelő gazdasági eredményeket érhetünk el. Végül a technikai fejlődés felgyorsítása lehetőséget ad a gyors termékváltásra is, ami viszont többletbevételeket jelent a népgazdaság és a vállalatok számára. A tudományos kutatással szorosan összekapcsolódó technikai fejlődés növekvő jelentkezése megköveteli a nemzeti gazdaságoktól, hogy megfelelő tudományos-technikai stratégiát alakítsanak ki. Az intenzív fejlődési típus más vonásai közül a racionalizálást említjük meg. A racionalizálás olyan módszerek és eljárásmódok felfedezését és cselekvési forma gyanánt történő kidolgozását jelenti, amelyek révén a ráfordításokat csökkenthetjük, vagy az elérhető gazdasági eredményt is növelhetjük. A legfontosabb racionalizálási cselekvési programok közül a következőket említjük meg: a meglevő tőkeállomány kedvezőbb hasznosítása, a ráfizetéses termelés, illetőleg termékek fokozatos kiküszöbölése, a munkaerő átcsoportosítása a több jövedelmet termelő ágazatokba, olyan közgazdasági módszerek, eljárások kidolgozása és bevezetése, amelyek révén a szükséges kapacitások és készletek a kereslet jobb kielégítésével együtt csökkenthetők, olyan gazdasági-technikai módszerek kidolgozása, amelyek révén az együttes anyag- és energiaigények csökkenthetők. 0. december 17-én, szerdán 188 Az intenzív fejlődési típusra jellemző növekedést előmozdító tényező a korszerű szervezés. A gazdaságtörténelem korábbi periódusaiban nálunk szinte napjainkig a szervezés jogi, normatív módszerei voltak túlsúlyban. A modern gazdasági szervezés azonban elsősorban folyamatszervezés, azaz különböző, egymást követő és feltételező folyamatok összekapcsolása elemzés útján egyetlen rendszerbe. Ezért szoktak rendszerelemzésről beszélni. A tapasztalatok ugyanis azt igazolják, hogy a ráfordításokat nagyobb mértékben növelik, a lehetséges gazdasági eredményeket csökkentik a különböző folyamatok nem szinkronizált öszszekapcsolásából eredő veszteségek. Nálunk a korszerű gazdasági szervezés ezen formái és módszerei eddig nem honosodhattak meg, hiszen a termelés el volt vágva attól a piactól, amely a szervezetek eredményes működésének legdöntőbb színtere, másrészt az ipar irányítása ágazati jellegű volt, ami annyit jelent, hogy a termelési folyamatok szeparálva voltak egymástól. Ezért kell nagy örömmel üdvözölnünk a gazdasági szervezés azon eredményeit, amelyek a termelés és a piac közötti közvetlen kapcsolatok megteremtésére, valamint az iparirányítás átszervezésére irányulnak, mint például az ipari minisztériumok összevonása. E két lényeges változás egyben növeli az ugyanazon folyamatban részt vevő vállalatok együttműködési és kooperációs képességeit és döntési lehetőségeit, ami a korszerű szervezésnek szintén alapvető követelménye. Javítani fogja a vállalatok informáltságát is, hiszen a vállalatok nemcsak azt tudhatják meg, hogy technikai vagy piaci értékesítési értelemben termékeik hol helyezkednek el a világpiacon, hanem azt is, hogy mi történik az előttük, illetve a mögöttük levő folyamatok világában. Végül a korszerű ráfordítás-csökkentő, illetve eredménynövelő gazdaságszervezési elvek közül szeretném még megemlíteni a rugalmasságot. Ismeretes, hogy a változásokhoz történő alkalmazkodás képessége a művelt, kulturált társadalom viselkedésének egyik fokmérője és bizonyítéka. Korábban nálunk a hatékonyság növelésének egyik döntő tényezőjét a méretekben vélték felfedezni. Ezért került nálunk gyakran sor a vállalatok és a termelőszövetkezetek összevonására. Teljes bizonyossággal mondhatjuk azonban, hogy egy olyan gyorsan és gyakran váratlan hatásokkal és következménnyel átalakuló világban és gazdaságban, mint a miénk, a rugalmasság kérdése ma fontosabb, mint a méreteké. Természetesen a rugalmasság nem feltétlenül a kis- és középvállalatok sajátossága, de nyilvánvaló, hogy a nagy méretek csak különböző természetű gazdasági tevékenységek összefogása vagy sok eltérő adottságú és helyzetű országban való egyidejű jelenléte esetén lehetnek igazán rugalmasak (multiracionális vállalatok). A magyar gazdaság méretei, képességei és struktúrája elsősorban a változó helyzetekhez történő rugalmas, leleményes alkalmazkodást kívánják meg, ezért a szervezetek, szervezeti formák és tevékenységek rugalmas változtatása jelentős eredményeket adhat.