Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-4

189 Az Országgyűlés 4. ülése, 1980. december 17-én, szerdán 190 Növekedés- és fejlődés-előmozdító tényező az intenzív fejlődés periódusában a külgazda­sági tevékenység. Korunkban ugyanis a kül­gazdasági tényező nemcsak a cserében ölt tes­tet, azaz a hiányzó javak beszerzésében és a fe­leslegek értékesítésében, hanem a hazai munka és termelés ésszerű megszervezésének egyik leg­fontosabb komponensét jelenti. Ráfordítás-csök­kentő hatása van, midőn előmozdítja egyes be­ruházások megtakarítását és ésszerű gazdasági struktúra kialakítását. Másfelől fejlődés-előmoz­dító szerepe van, midőn hozzájárul a hazai tech­nika fejlődéséhez, gyakran külföldi berendezé­sek és szaktudás importja révén, illetve már szűkében levő növekedési források, például a felhalmozás kiegészítéséhez. Ezt a funkcióját a külgazdasági tevékeny­ség azonban csak olyan nyitott gazdaságban képes betölteni, amely viszonylag kedvező nem­zetközi gazdasági körülmények között mű­ködhet. Tartok tőle, hogy az intenzív korszak nö­vekedési forrásainak kifejtése során talán a cél­szerűnél és a megengedhetőnél nagyobb mér­tékben mentem bele a részletekbe, nem volt azonban más módom annak konkrét bizonyítá­sára, hogy mennyire át kell alakulnia a gazda­sági tevékenységnek ebben az új fejlődési perió­dusban. Ez számunkra, törvényhozók számára is nagyon lényeges, hiszen gazdaságunk műkö­dését és eredményeit más módon kell szemlél­ni, elemezni, megítélni, mint eddig tettük. Idő­hiány következtében viszont csak egy-két mon­datban kívánok utalni arra, hogy milyen hatal­mas követelményeket támaszt a gazdasági fej­lődés ezen típusa tudományos kutatással, okta­tással és képzéssel, valamint a gazdasági veze­téssel és irányításával szemben. Félreértések elkerülése végett azonban hangsúlyozni szeret­ném, hogy a nagy és bonyolult követelmények elsősorban minőségi és nem mennyiségi jel­legűek. A továbbiakban a tervben szereplő gazda­sági fejlődés világgazdasági környezetéről sze­retnék néhány gondolatot elmondani. Kétségte­len, hogy a világgazdaság eddigi történetének legkritikusabb és legviharosabb periódusát éli át. A krízis az emberiség gazdasági fejlődésé­nek megváltozott feltételrendszeréből adódik. Jelentkeztek a megújuló és meg nem újuló ter­mészeti erőforrások korlátai, ami az energia­és nyersanyagféleségek megdrágulását vonta maga után. Kumulatív folyamatok eredője gya­nánt veszélyeztetetté vált az ember környezete, különösen a bioszféra. Ennek következtében a víz és a levegő megszűntek szabad javak lenni, és védelmezésükre nagy anyagi eszközöket kell fordítani. Megváltozik a világ politikai földrajza: 2000-ben 6 milliárd ember lesz, és ezek 81 szá­zaléka a fejlődő világban él majd, amely ma még nélkülözi a gyors fejlődéshez szükséges társadalmi és gazdasági feltételeket. 180 nemze­ti gazdaság jött létre, és azok saját érdekeiket követik, miközben a világ életében már megje­lentek a globális problémák. Gazdaságilag olyan kölcsönös függőségi vi­szonyok jöttek létre a nemzetek között, amelyek termékeny kooperatív együttműködést feltéte­leznek, ennek kialakulását nehezítik a feszült­ségekkel és kölcsönös bizalmatlansággal terhes nemzetközi politikai viszonyok. Erőteljes és költséges fegyverkezési ver­seny alakult ki, amely egyrészt egyre több esz­közt von el az egyensúlyhiányban szenvedő gazdaságtól, másrészt hadigazdálkodásszerű ele­meket visz bele a gazdasági életbe. Javulást eb­ben a vonatkozásban csak akkor és attól vár­hatunk, ha olyan fegyverkezés-korlátozási egyez­mények jöhetnek létre, amelyek azonos bizton­ságot nyújtanak alacsonyabb fegyverkezési szinten. Nem sokkal kedvezőbbek a kilátások a kö­zéptávú gazdasági jelenségek világában sem: egyensúlyhiányok, lassuló gazdasági növekedés és növekvő munkanélküliség jelentkezik a nem szocialista világban. Korlátozzák a lehetséges gazdasági fejlődést az egyensúlyhiányok a szo­cialista világban is. A legszegényebb fejlődő országokat az éhínség réme is fenyegeti. Milyen külgazdasági politikát kell tehát folytatnunk nekünk, magyaroknak, s a KGST­ben együttműködő szocialista országoknak an­nak érdekében, hogy fejlődésünk és létezésünk követelménye gyanánt az intenzív gazdasági fejlődésből adódó cselekvési rendszert mégis megvalósíthassuk? Képesek leszünk-e arra, hogy exportunkat lényegesen és évről évre nö­veljük egy olyan nem szocialista világba, amely a lassú fejlődés, lassú piaci növekedés és növek­vő munkanélküliség problémáival küszködik? Elég bátrak, határozottak és rugalmasak le­szünk-e a KGST-ben ahhoz, hogy a megválto­zott belső és külső körülmények között együtt­működési mechanizmusainkat és módszereinket tökéletesítsük? Ismeretes, hogy a nem szocialista export­nak évente 8—9 százalékkal kell nőnie ahhoz, hogy a szükséges import biztosítása mellett adósságszolgáltatási kötelezettségeinknek is ele­get tehessünk. Évi két-három százalékos gazda­sági növekedés esetén viszont a nyugati orszá­gok importja nem nőhet nagyobb mértékben, mint 4—5 százalékkal. Az átlagszámok dinamikái közötti összefüg­gések igen lényeges tendenciákat mutatnak, de egy ország cselekvési rendszerének racionalitá­sát közvetlenül alig befolyásolják, hiszen egy lassan növekvő világgazdaságban mindig van­nak gyorsabban növekvő régiók és országok, és az áruforgalomukban csökkenő, vagy éppen zsugorodó szakmák mellett mindig vannak nagy sebességgel fejlődő szakmák is. Kétségtelen, hogy mai nyugati exportunkban vannak válság­érzékeny szakmák és áruféleségek, amelyeket nem, vagy még nem építenek le a nyugati or­szágokban, de a fejlődő országok már termelik, és exportálják őket. A jövő tehát a mi gazdaságunk fejlődőké­pességétől függ, milyen struktúrában, milyen szolgáltatásokkal, milyen fogyasztási vagy beru­házási trendekbe beilleszkedve, milyen minő­ségű termékekkel és szolgáltatásokkal jelenünk meg a világpiacon, milyen szállítási határidőket tudunk biztosítani, milyen korszerű vállalkozási formáink lesznek jelen a piacon.

Next

/
Thumbnails
Contents