Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-3

157 Az Országgyűlés 3. ülése, 1980. szeptember 26-án, pénteken 158 szóló törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben a benyújtott eredeti szöveg szerint egyhangúlag elfogadta. Tisztelt Országgyűlés Napirendünk szerint áttérünk az interpellációkra. Dr. Sándor Dezső képviselőtársunk interpellál a munkaügyi miniszterhez a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény hatálybalépése előtt alacsony öszszeggel nyugdíjba vonult régi bányászok, valamint az alapító termelőszövetkezeti tagok nyugdíjrendezése tárgyában. Dr. Sándor Dezső képviselőtársunkat illeti a szó. DR. SÁNDOR DEZSŐ: Kedves Képviselő elvtársak, tisztelt Államtitkár elvtárs! Választókerületemben megtartott jelölő gyűléseken és rétegtalálkozásokon a nyílt, őszinte párbeszédek során elhangzott hozzászólások és az érintett választópolgárok felhatalmazása alapján tisztelettel kérdezem államtitkár elvtársat, hogy a hatodik ötéves terv időszakában tervezik-e a régi bányász nyugdíjasok és az egykori alapító termelőszövetkezeti tagok nyugdíjának — megtoldom egy szűk mondattal —, öregségi-járadékosok járadékának rendezését? Népgazdaságunk helyzetét ismerem. A Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusának határozata is így fogalmaz: a párt változatlanul fontos feladatának tekinti a nyugdíjasok, s általában az idősek helyzetének javítását. Lázár György elvtárs, a kormány elnöke által készített írásos előterjesztésben is megfogalmazást nyert: gondoskodás történt arról, hogy az alacsony nyugdíjak reálértéke ne csökkenjen. Kérdezem: értelmezhetjük-e úgy e megfogalmazásokat, hogy társadalmunk alapvető osztályaihoz tartozó két fontos társadalmi réteg alacsony nyugdíja rendezésre kerül, illetve az ő alacsony nyugdíjuk reálértékben való megtartása érdekében történik-e intézkedés? Amenynyiben rájuk vonatkozóan méltányosság címén intézkedés tervezve ma még nincs, kérem és javaslom, hogy a Minisztertanács a hatodik ötéves terv végleges összeállítása során gondoljon rájuk. E kérésemet akkor is bátran és őszintén fogalmazom meg, ha szerények lesznek várható lehetőségeink, és hogy alapvető feladatunk a meglevő életszínvonal stabilizálása, a népgazdasági egyensúly javítása útján. Sajnos, nem sokan vannak már az első széncsata hősei közül, akiknek keze munkája nyomán sok nehézség és embertelen körülmények között indult meg a felszabadulás után hazánkban a vérkeringés, az újjáépítés, majd folytatták hősies munkájukat szocialista társadalmunk felépítéséért. Az 1975. évi Il-es törvény megjelenése előtt nyugdíjba vonult bányász elvtársak társadalmi igazságtalanságnak tartják 1600—2400 forint között ingadozó alapnyugdíjukat a ma nyugdíjba vonuló bányászok 6000—8000 forintos átlagával szemben. Sajnos, én sem tudom e problémát velük megértetni, és abban az időben keresetük után mindössze 3 százalékos nyugdíjjárulékot fizettek a ma fizetett nyugdíjjárulékkal szemben. Velük együtt én sem a jelenleg nyugdíjba vonuló elvtársak nyugdíjösszegét tartom soknak — bár ide is kívánkozna bizonyos differenciálási lehetőség az üzemek politikai, gazdasági vezetői által, ugyanis egyenlősdiség tapasztalható. Minden nyugdíjba vonuló bányász elvtárs az üzemi átlagkereset után kapja a nyugdíjat: az is, aki több éven keresztül kiváló bányász volt, az is, akinek több száz hiánya van éveken át beírva; •— hanem a régi bányászokét tartom én magam is alacsonynak. Hasonló gondot és feszültséget okoz a régi alapító termelőszövetkezeti tagok nyugdíjának, járadékának alacsony volta. Köztudott, hogy 1600—1800 forint, akik annak idején 8 vagy 14 forintos munkaegységértékkel szerzett nyugdíjévekkel mentek nyugdíjba, a ma nyugdíjba vonulók napi 150, esetenként 200 forint keresetértékével szemben. A később belépőktől eltérően ezek nemcsak a termelési eszközüket, kérges tenyerüket, szívüket és agyukat vitték be a termelőszövetkezetbe, hanem harcos politikai kiállásukkal is megtették az első lépéseket nagy történelmi vívmányunk, a szocializmus alapjainak lerakása érdekében. Az ő általuk bevitt szerény termelési eszközökkel, alacsony bérezésért is becsületesen végzett munkájukkal teremtették meg a kollektív nagyüzemi mezőgazdaság alapjait, a ma és a jövő szövetkezeti tagság boldogulásának lehetőségét. Meggyőződéssel vallom magam is, hogy mind a régi bányászok, mind az alapító szövetkezeti tagok joggal várják el kormányunk, társadalmunk fokozott gondoskodását különösképpen akkor — teszem hozzá, s ezt ők is értik —, ha annak feltételeit becsületes munkával a hatodik ötéves tervben megteremtjük. Erejükhöz mérten, az aktív dolgozókkal együtt ők is sokat tesznek még ma is a népgazdaság asztalára, s ebből kívánnak parányi részesedést azok. akik társadalmi fejlődésünk, az új történelemalapító, alkotó munkásai voltak. Kérem államtitkár elvtárs válaszát, illetve rajta keresztül a Minisztertanács érdemi intézkedését e több éves társadalmi feszültség enyhítése érdekében. Köszönöm a lehetőséget. (Taps.) ELNÖK: Dr. Rácz Albert munkaügyi minisztériumi államtitkár válaszol az interpellációra. DR. RÁCZ ALBERT: Tisztelt Országgyűlés! Dr. Sándor Dezső képviselő elvtárs interpellációja — bár a régen nyugdíjba vonult bánvászokra és alapító termelőszövetkezeti tagokra vonatkozott — ráirányította a figyelmet az alacsony nyugdíjjal rendelkezők nehéz anyagi helyzetére. A kormány e társadalmi réteg anyagi biztonságát, életszínvonalának alakulását megkülönböztetett figyelemmel kíséri és életszínvonal-politikai intézkedéseiben kiemelten kezeli. Megnyilvánult ez a most záródó ötödik ötéves terv során is, például amikor az alacsony összegű nyugdíjak évenkénti rendszeres emelését 70 forintban határozta meg. vagy amikor 1979-ben a régen nyugdíjba vonult és alacsony összegű nyugdíjjal rendelkezők nyugdíját 100—400 forint közötti összeggel differenciáltan emelte. Ez a megkülönböztetett figyelem lesz jellemző a VI. ötéves terv időszaka alatt is. A terv fő vonásaiban, ahogyan arról tegnap a miniszterelnök elvtárs expozéjában is szó volt, a következő időszakra is minimálisan azt tűzte ki célul, hogy