Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-3

123 Az Országgyűlés 3. ülése, 198( — a mi viszonyaink között több irányú — feladatait. Fundamentális támaszai a nép hatalmának, és segítik az anyagi javak létrehozását. Másfelől védik, képviselik tagságuk mindennapi érdekeit. Ez nem üres szó, hanem valódi igény és szükséglet. Irányítási rendszerünk a gazdasági életben — de nemcsak ott — decentralizált, nagy önállóságot biztosít az egyes gazdasági szerveknek, üzemeknek és vállalatoknak. Ez nemcsak az állami, gazdasági vezetők önállóságát és felelősségét fokozza, hanem az ott dolgozó pártszervezetekét, szakszervezetekét, KISZ-szervezete'két is. Hiszen egy jóravaló igazgató mellett, aki elsősorban a termelékenység fokozását, a vállalat nyereségét tartja szem előtt, kellenek olyan intézmények, amelyek révén ellenőrizhető a politika helyessége, és lehetővé válik a dolgozók elemi, napi érdekeinek védelme és képviselete. Így működik politikai rendszerünk, és ugyanezen az úton akarunk tovább haladni. Vannak-e hibák politikai intézményeink működésében? Ügy gondolom, vannak, ezt a pártkongresszus is megállapította. Ez alól a párt, a szakszervezet, az ifjúsági szövetség sem kivétel. Miféle hibák ezek? A gyakorlat hibái, a határozatok végrehajtásának gyengeségei, de akadnak másfajta hibák is. A pártszervezetek, a tömegszervezetek és a tömegmozgalmak munkájában a konszolidált helyzetből fakadó betegségeket is fölfedezhetünk. Elfeledkeztünk bizonyos tanulságokról, és egy kicsit túlszerveztük saját magunkat és társadalmunkat is. Egy ülésre -— legyen az párt-, szakszervezeti vagy KISZ-ülés — szinte már csak tudományos felkészüléssel lehet elmenni. Annyi papírt és statisztikai adatot kell elolvasni, hogy szédül tőle az ember. (Derültség.) Mindig eszembe jut, hogy milyen nehéz helyzetben lehet egy fiatal magyar állampolgár, például egy leány, aki párttag, szakszervezeti tag, KISZ-tag, s talán még a népfrontban is aktíva. Vajon hányszor magyarázzák meg neki és sajnos ugyanazokkal a szavakkal, hogy mi a helyzet és mi a tennivaló? Nehezítő tényező a helyenként növekvő bürokrácia is. Ez, úgy látszik, nemcsak a kapitalista rendszer sajátossága, hanem sajnos valamelyest kitermelődik a szocialista rendszerben is. Olyan ez, mint amikor az eleven vízfolyás nyomán lerakódások, vízkövek képződnek. Tehát tartsuk mindig kéznél a drótkefét, és távolítsuk el ezeket a lerakódásokat. Külön szeretnék szólni a nemzeti egységről, a Hazafias Népfront néhány kérdéséről. Mi azt valljuk, hogy megszületett, növekszik és erősödik népünk szocialista nemzeti egysége. Ez osztályok szövetsége, hiszen társadalmunkban vannak még — bár nem ellentétes érdekű — osztályok, rétegek. Vannak párttagok és pártonkívüliek, különböző világnézetű, nemzetiségű emberek, akiknek összefogása a népfrontmozgalom keretében a nemzeti egység fontos eleme. És ez jó dolog. A nemzeti egységről szólva gyakran említjük a szocialista jelzőt. Ez helyes, mert ezzel . szeptember 26-án, pénteken 124 meghatározzuk a nemzeti egység célját, történelmileg új vonásait. Mert milyen tartós nemzeti egység lehetett, mondjuk, egy kizsákmányoló tőkés és a kizsákmányolt proletár, a nagybirtokos és a jobbágy, a püspök és ministránsgyerek között? Történelmünkben — bár a magyarok arról voltak híresek, hogy ha hárman vannak, akkor négy párton állnak (derültség) — nagyon kritikus időkben az emberek azért összefogtak, volt valamilyen nemzeti egység. Most a nemzeti összefogásnak új és szilárd alapjai vannak, az új, szocialista rendszerben mindnyájan közelebb kerültünk egymáshoz. Mi ezt a folyamatot, a szocialista nemzeti összefogást, a szocialista demokráciát erősíteni, fejleszteni akarjuk. A szocialista rendszer nem egy véglegesen befejezett épület, nem egy kifaragott kőszobor, amely így marad az idők végezetéig. A szocialista társadalmi rendszer élő társadalom, amelynek szünet nélkül fejlődnie kell. Belpolitikai fejlődésünk fő iránya a szocialista demokrácia további kibontakoztatása, másképp kifejezve, szövetségi politikánk folytatása. Ez a számunkra oly fontos szocialista nemzeti egység, a párt és a tömegek összeforrottsága nem egy pillanat alatt született meg, ezért óvnunk, erősítenünk kell. Ahogyan Bíró plébános úr is említette, a minap emlékeztünk meg az állam és a katolikus egyház viszonyát 30 éve rendező nagy jelentőségű megállapodásról. Ez idő alatt kialakult az állam és az egyház rendezett viszonya, amely rendszerünk nagy történelmi vívmánya. Az, hogy az egyház az új társadalom viszonyai között is megtalálja a maga helyét, egyrészt népünk érdeke, államérdek, de érdeke az egyháznak is. Emellett külön is érdeke a hivő embernek. Nincs és nem is lehetséges olyan statisztika, amelyik kimutatná, hogy hány hivő és nem hivő van nálunk, ez magánügy. De tény, hogy jelentős számban vannak hivők Magyarországon. Rómában járva elmentem a Vatikánba is, aminek megvolt az értelme. Nálunk egyetlen hivő magyar állampolgárnak sem kell önmagával meghasonlania. Abban az értelemben mondom, hogy állampolgári jogaival szabadon élhet, és hite, egyházhoz való tartozása mellett felelősen részt vehet társadalmunk építésében. A korábbi feszültség feloldódott. Mindenki maga dönti el, miben hisz. A lelkiismereti szabadság teljes. Engem különösképpen nem zavar, hogy valaki vasárnap az öregfiúk csapatában futballozik, vagy misére megy. Sokkal fontosabb, hogy eljutottunk odáig: a vallásos emberek meggyőződéssel szolgálhatják a haladás, a szocializmus ügyét, miközben hitükhöz is hűek maradnak. Nem kell, hogy emiatt lelkiismereti válságba kerüljenek. Ezt az eredményt nagyra értékeljük, és ha lehet, tovább erősítjük. Vallása, hite miatt senkit sem érhet semmiféle társadalmi hátrány. Hazánkban teljes a lelkiismereti szabadság, mindenki maga dönti el világnézeti hovatartozását. Nálunk teljes mértékben érvényesül az állampolgári egyenlőség, pártállásra, világnézetre, nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül,