Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.
Ülésnapok - 1980-16
1982. június 18-án, pénteken 990 989 Az országgyűlés 16. ülése, sokan szóltak hozzá, 21-en. Nagyon sok témát érintettek, sok észrevételt tettek. Sok kritikai észrevételt is. Ezeket is köszönöm, és a minisztérium munkájában ezeket hasznosítani fogjuk. Kérek arra felhatalmazást, hogy minden fölvetett javaslatra, problémára itt ne térjek ki, mert akkor nagyon hosszú lennék. Ezeket úgy, ahogy itt a parlamentben szokás, a kormány figyelemmel fogja kísérni és valamennyi képviselő elvtársnak megadjuk a konkrét érdemi választ, illetve a munkánkban foglalkozunk azokkal a kérdésekkel, amelyek általános jellegűek. Ezért én csak a továbbiakban négy kérdéscsoportról akarok utalásszerűén röviden szólni. Az egyik ilyen kérdéscsoport: mi várható az áruellátást illetően, az áruellátás holnapját illetően idén, illetve az elkövetkező években. Én azt szeretném aláhúzni, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy megőrizzük az áruellátás színvonalát. Hozzá kell azonban ehhez tennem, hogy ehhez sokkal jobb teljesítményre van szükség, nagyobb munkára, nagyobb erőfeszítésekre a nehezebb gazdasági körülmények között. Azt a politikát kívánjuk folytatni, ami bevált, hogy az embereknek a megkeresett pénzükért legyen mit vásárolni, továbbra is el tudják költeni megkeresett jövedelmüket. És ha gondunk van e tekintetben, akkor inkább a vásárlóerő-oldalt szabályozzuk, alakítsuk tervszerűen és ne a kínálatot, ne az áruellátást rontsuk. Ezt a politikát akarjuk a jövőt illetően is folytatni. Többen az áruellátást illetően szóvá tették a kistelepülések, a kisüzletek ügyét. Én is szóltam erről a beszámolóban. Szerintünk a kisüzletekre falvakban, községekben, városokban egyaránt szükség van. Ezért többet kell tenni a jövőben. Űgy tartom helyesnek, ha elsősorban azt húzom alá, hogy helyileg kell tenni, ott, ahol ezek működnek, a helyi szövetkezeteknek, helyi vállalatoknak, tanácsoknak, beleértve természetesen a megyei tanácsokat is, amelyek területük felelős gazdái e tekintetben is. De tennünk kell — és ez itt most kicsendült a véleményekből — központilag is, néhány probléma megoldását segítenünk kell. Én egyetértek azzal az igénnyel, ami megfogalmazódott, hogy az élelmiszerkereskedelem haszonkulcsa ma alacsony, nem teszi lehetővé a kulturált forgalmazást. S ezért nekünk ehhez hozzá kell nyúlnunk, s ezen változtatnunk kell. Akkor is, ha a fogyasztói árak bizonyos emelésével jár, mert a költségvetés terhére ezt a lépést úgy gondolom, nem lenne helyes meglépni. Mert ha ezt tesszük, akkor választ adunk sok olyan problémára, ami fölmerült a kistelepülések tekintetében, vagy fölmerült úgy, hogy nincs vállalkozó a szerződéses formában éppen az élelmiszerkereskedelem boltjaiban és vegyesboltjaiban, mert nincs kellő érdekeltség. Nem tudnak annyit keresni, hogy a többletmunkának megfelelő jövedelemhez jussanak. Érinteném csak egy mondattal: szóltak a minőségi gondokról, alkatrészproblémákról és más ügyekről. Ezzel összefüggésben azt szeretném mondani, hogy a minőség elsősorban a termelésben dől el. Olyan a fogyasztási cikkek minősége, amilyen a termelés színvonala, szervezettsége. Ez elsősorban tehát a termelők számára figyelmeztetés, ami itt elhangzott. De érteni kell belőle nekünk is, akik a kereskedelemben dolgozunk, sokkal jobb minőségi átvételre van szükség, határozottabbaknak kell lennünk, határozottabban föl kell lépni a fogyasztó érdekében, ha kell, szankcionálni is kell, időlegesen nem átvéve, olyan fogyasztási cikkeket, amelyeknek a minőségét széles körben éri jogosan kritika. Ebben a körben utolsó megjegyzés, amit mondanék; többen szóltak a határmenti árucseréről, választékcseréről, az állami-, szövetkezeti kereskedelemben. Hadd húznám itt alá, hogy ezek a megjegyzések indokoltak és jogosak, sokkal több lehetőség van ezekben mint amit kiaknáztunk, ezért sokat tesznek és még többet tehetnek adott területen a vállalatok, szövetkezetek, sokat, nagyban segíthetik ezt a tanácsok is. Itt felmerült a jugoszláv határmenti árucsere ügye konkrétan. Itt is el kell azt mondanom, én, aki a belkerben dolgozom, tanúsíthatom, hogy nem a magyar külkereskedelem engedélyezési eljárásaiban van probléma. Mert zöld e tekintetben a lámpa. Sokkal többet lehetne csinálnunk a mi oldalunkról. Egy sor korlátozó intézkedést a közelmúltban külső partnereink tettek. Ez ugyanakkor nem kisebbíti azt, hogy egy-két vonatkozásban mi is megnézzük, hogy hogyan lehet ezt a tevékenységet fejleszteni. Erről Veress Péter elvtársai is szót váltottunk. A második ilyen kérdéscsoport amit röviden érintenék, a vásárlási körülmények ügye. Nagyon egyetértek azokkal a képviselői felszólalásokkal, amelyek ezek javítását szorgalmazták. Ebbe benne van a nyitvatartás, hogy kulturált legyen a kiszolgálás, kevesebb etikai probléma legyen, ne csapják be a vevőt, a fogyasztói érdekvédelmet jobban képviseljük. Ezeket a munkánkban messzemenően figyelembe fogjuk venni. Egy dologra szeretnék konkrétan utalni. Több képviselő elvtárs szóvá tette, hogy a hálózat nem eléggé fejlett, szükség lenne új áruházakra, új üzletekre, itt-ott szállodára, sok egyébre. Én azt szeretném mondani, mert ezzel tartozunk mi az igazságnak, hogy most állami pénzt ezekhez az egyébként jogos igényekhez nem tudok ígérni. Most a feladat az, hogy meglevő hálózatból hozzunk ki többet, mert abban nagyon sok még a tartalék. A vállalatoknak, szövetkezeteknek a saját fejlesztési forrásaikat kell jobban felhasználni, társulniok kell, más célra használt helyiségeket kell jobban kereskedelmi célra igénybe venni, időlegesen vagy tartósan. Ez a második dolog, amit e témakörben érinteni szerettem volna. A ' rmadik ilyen téma. Én örülök annak, hogy itt szinte valamennyi képviselői hozzászólásban elismerőleg szóltak azokról az új törekvésekről, amiket a belkereskedelemben is alkalmazunk, benne olyasmikről, hogy megpróbáljuk a gazdasági versenyt erősíteni, növeljük a vállalatok önállóságát, helyeseljük hogyha az ipar közelebb kerül a lakossági piachoz, maga is nyit üzleteket, helyeseljük a közvetlen kapcsolatokat a kiskereskedelem és az ipar között. Egy dologra szeretnék ebben a körben csak konkrétan kitérni két-három mondattal. Itt általában elismerőleg szóltak az új üzemelési formákról, a szerződéses és bérleti rendszerről. Nekünk is kedvezőek a tapasztalataink. Ezt tervszerűen folytatni is fogjuk. Egy dologról nem szabad elfelejtkezni, hogy ezek jelentik a kereskedelemben a második gazdaságot. Mert a legfontosabbak a kereskedelemben az állami-, szövetkezeti kereskedelem nagy egységei, az áruházak, a szaküzleteink, nagy önki-