Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.
Ülésnapok - 1980-2
89 Az Országgyűlés 2. ülése, 1980. szeptember 25-én, csütörtökön 90 éppen a fordítottja következzék be. így a kutató és a kutatás közelebb kerül a munkához —, ahogy mi szoktuk mondani: a kutatók egy részének üzemi szaga legyen. Biztos, hogy eredményesebb és jobb lesz ez a munka és rövidebben fognak megvalósulni az átfutási idők. Ebben a törekvésükben azt kérem a Minisztertanács elnökétől, hogy a vállalatokat is jobban kell segíteni, mert a feladatok — épp a kormányprogram vázolása során —, nem kicsik, és tudjuk, hogy a kutatásra való témák is szép számmal vannak előjegyezve, és azok megvalósítása, megoldása nem mindegy, hogy mikor történik meg. Engedjenek meg képviselőtársaim egy gondolatot. Gondolkoztam ezen, hogy szóljak-e er r ről vagy ne, így vagy másképp szóljak. Át is húztam magamnak a jegyzetemben, de aztán gondoltam, mégis megmondom. A szerződéses fegyelemről van szó. Én magam is tudom és kijelenthetem, hogy ennek a hibája, krónikus be nem tartása nagyon sok tervszerütlenséget, vállalaton belüli szervezetlenséget, kapkodást —és ami szintén ide tartozik és szorosan összefügg ezzel —, éppen a legszocialistább bérezésnek, a tiszta darabbérezésnek az elterjedését gátolja. Nem a munkások ellenállásáról van szó a darabbérnél, hanem a vezetőkről, akik nem mernek felelősséget vállalni, mert hol jön az anyag, hol nem jön, ha jön akkor 30 vagonnal jön, ha nem jön, akkor kitesszük a táblát, hogy hozott hulladékból acélgyártást vállalunk. Más vállalatok is vannak így. A kohászat — ha szabad így fogalmaznom — a gépipar háttér. De azt hiszem, ezen túl épp a termékszerkezet korszerűsítése és új technológiák alkalmazásával előállított termékek más iparágak háttériparává is teszik. Ma sokan mondják és hangoztatják, hogy jogi szabályozási eszközökkel, szigorításokkal e területen sokat lehetne javítani. Mégis az a tapasztalatom, hogy a kölcsönös partneri kapcsolat, egymás munkájának segíteni akarása, minden írott parancs nélkül a szocialista vállalatok jellegéből fakad. Magam is azt vallom, hogy ebben az országban a szocialista vállalatok a nép tulajdonában vannak, és senkinek sincs jogában, hogy bárkivel is a kiszolgáltatottság érzését éreztesse. Ezt a saját vállalatomnál is érvényesítem, még akkor is, ha 50-en haragszanak meg rám. Tudom, hogy az elmúlt évben néhány partnerünk észrevételezte az ütemes szállítás elmaradását vagy más ütemezést kért. Szabó Kálmán elvtárs beszélt a számítógépes vagonirányításról és arról, hogy Amerikában a készletek egy része — a vállalatok készletének egy része —, vagonon vagy valamilyen járművön fut. így voltunk Gorjánc elvtársékkal is a tavalyi esztendőben, hogy igen sokszor alig várták, hogy az ajtón begördüljön a kocsi, lekapták az anyagot és dolgozták fel. Nem akarom védeni a vállalatom mundérját és becsületét, nem is szükséges és nem is kell, de azért figyelembe kell vennünk a másik partner nehézségeit, mert, hogy ma ebben az országban ki-kinek a háttéripara, azt ugyanolyan nehéz megmondani, mintha azt kérdeznők tőlük, hogy valaminek mondják meg pontosan, tisztán, hogy mi az ára. (Derültség.) Ezt sem tudjuk megmondani, meg azt sem. A társadalmi munkamegosztás ilyen széles volumenében szükséges, az együttműködésre való tö-^ rekvés, amire ma már sok jó példa van, hogy ne csak a kutatásban dolgozzunk, hanem tervezzük meg az együttes feladatokat, s a cél az legyen a végtermék, hogyan és mennyiért kerül ki. Azért nagyon sokat tettünk. Szóval ez a tervszerű munka eredménye és ezt szeretném aláhúzni. A tervszerű munka eredményeképpen nem véletlen, hogy az Ikarus hamarabb teljesítette ötéves tervét. A tartalmi kapcsolat kialakításával tudtuk elérni, hogy húsznapos készlettel dolgozott az Ikarus. Azt hiszem, ilyen nagyvállalatnál egy ilyen készlet szükséges, már biztonsági okokból, meg egyebekből is. De mi is elmondhatnók, hogy milyen problémáink vannak. Hogy háromnapos mészkőkészletünk van, vagy egyéb okok folytán, az importból nem érkezik be az anyag. Nem tesszük ezt elvtársak, mert ezzel nem érünk célt, ha a labdát pattogtatjuk, és ezért is kérem Soltész elvtársat, mint kohó- és gépipari minisztert, hogy el lehet rendelni, hogy a kohászat 30 napos ütemezéssel szállítson terméket. Ezt el lehet rendelni, de a megvalósítás azt hiszem, a perek számát fogja szaporítani, és a pereskedésből ebben az országban csak azt tudjuk elérni, hogy Karcagi László még egyszer leírhatja, és írhat róla, hogy hol lyukas a zsebünk. Azt hiszem, a népgazdaságnak a pereskedésből semmi haszna nem származik. Aztán el szeretnék egy olyan példát is mondani, és erre tisztelettel felhívnám a figyelmet, hogy itt a nagyvállalatok és a nagyfogyasztók között a kapcsolat megvan, és alakul is, de van gond és probléma ott is. Nem ezekről van szó, hanem azokról a vállalatokról, akik meg merik azt tenni, és van erkölcsi bátorságuk, hogy a felkérésre, hogy mit és mikorra kívánnak rendelni, és milyen mennyiségben, az ezt tartalmazó levélre a következőket válaszolják, hogy ,,csak". Én azt mondtam, hogy amikor ez a vállalat majd azt mondja, hogy nem szállítottuk határidőre a dolgokat, meg nem fogadtuk el a rendelést, akkor ennek a levelüknek egy ilyen fotókópiáját készítsük el, tegyük rá a stemplit, és csak annyit írjanak rá, hogy „csak". Szóval nincs értelme, hogy ezekben a kérdésekben így vitatkozzunk. Én amellett vagyok ma is, és azt mondom, hogy a közös partneri kapcsolatot kell nekünk megfogalmaznunk. Azt vetik fel dolgozóink is, hogy mondjam meg, hogy a szocialista szerződéseket kötünk bizonyos objektumok, meg egyebek időbeni létrehozására. Mindenki azt vállalja, hogy el fogja végezni a munkát. Hát azért ne tessék haragudni, egyik munkatársam úgy fogalmazott, hogv ne próbáljuk a gazdasági tehetetlenséget a szocialista eszmékkel, meg dolgokkal, meg nem tudom mikkel alátámogatni. Nem jó, hogy utána meg pereskednek a vállalatok, hónapokig, félévekig, holott Juszt miniszterhelyettes elvtárs mondta az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának ülésén, hogy ha három kisiparos kimenne és megkaphatná a munkát, egy hét alatt végeznének, a pereskedés meg másfél és két hónapon át megy, és ezért, a kórházakat és a közintézményeket nem tudják átadni.
