Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-15

891 Az országgyűlés 15. ülése, 1 lődésünk problémáit magunknak kell megoldanunk. Eredményeink azonban végül is erőteljesen függnek a nemzetközi feltételek alakulásától, az enyhülési politika érvényesülésétől. Napjainkban különösen megnő a jelentősége a világbéke megőrzését és a világgazdaság stabilitását, a világkereskedelmet elősegítő minden társadalmi-politikai tettnek. A Varsói Szerződés szövetségi rendszerében kifejtett tevékenységünk, a KGST tanácsának legutóbb Budapesten megtartott XXXVI. ülésszaka, kétoldalú gazdasági-politikai kapcsolataink fejlesztése, az ezt szolgáló magas szintű tárgyalások rendszeressé tétele egyaránt szolgálja belső céljainkat és a nemzetközi helyzet javítását. Bízunk abban, és a magunk eszközeivel teszünk is azért, hogy a világpolitikában erősödjön az enyhülés, és így a külső feltételek ne gátolják meg, hogy idehaza sikerrel vigyük véghez azt, ami társadalmi fejlődésünkhöz, gazdasági gyarapodásunkhoz kell, és amit megtenni eltökélt szándékunk. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében ajánlom a tisztelt országgyűlésnek, hogy az 1981. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot vitassa meg, és fogadja el. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Horváth Lajos képviselőtársunkat, a terv- és költségvetési bizottság előadóját illeti a szó. HORVÁTH LAJOS: Tisztelt Országgyűlés! Előttünk az 1981. évi állami költségvetés zárószámadása, melyet az országgyűlés bizottságai élénk és gazdag vitában tárgyaltak meg. Ennek során 68 képviselőtársunk szólalt fel. A gazdasági kérdések iránt nem lanyhuló figyelmet jelzi, hogy csak az egészségügyi és szociális bizottság ülésén 70 kérdés, illetve észrevétel hangzott el. A kormány által benyújtott zárszámadó jelentés arról tanúskodik, hogy az immár hosszabb ideje kísértő kettős egyensúlyhiány megszüntetésére tett intézkedések nem voltak hatástalanok, mégis ez az egyensúly — a külgazdasági és a belső egyaránt — változatlanul törékeny maradt. A vitákban hangzott el olyan megjegyzés is, hogy a mai világban soha ne legyen rosszabb évünk a tavalyinál. Ez a minősítés az elismerés mellett felér egy előrejelzéssel is. És most hadd szóljak mindarról, ami a zárszámadásból kiolvasható. Az 1981. évi költségvetésről szóló törvény és a most benyújtott jelentés egybevetése szerint összességében csak a kiadások alakultak úgy, amint azt terveztük, míg a bevételek elmaradtak a kívánttól. A bevételi kiesésben — amint hallottuk is — a nemzetközi pénzpiac megmerevedése mellett — amire azért hosszasabban is számítani lehet — az is közrejátszott, hogy tavaly sem voltunk képesek a kivitel és a behozatal növekedési lépteiben a számunkra legkedvezőbb arányokat kialakítani. Ezek miatt maradt továbbra is ingatag a külgazdasági egyensúly. És mitől lett törékeny a belső, közte a költségvetési egyensúly ? Mindenekelőtt attól, hogy a külső egyensúly ingatag elemei itt is éreztetik hatásukat, aztán attól, hogy miközben a vállalatok nyeresége megugrott, a jövedelmeken való osztozkodásban a központi pénzalapok mégis és ismét háttérbe szo2. június 17-én, csütörtökön 892 rultak, vagyis a lehetségesnél kevesebbhez jutottak, s attól, hogy a költségvetés az államháztartási kiadásokat mindezek ellenére a vállalatak szerint teljesítette. Mivel ismerjük azt a nagy igazságot, amely szerint az állam csak annyit tud az ország javára költeni, amennyire kasszáit feltölteni képes, ezért a terv- és költségvetési bizottság támogatja a kormány azon határozott törekvéseit és újabb intézkedéseit, amelyekkel-e törékeny külső és belső egyensúly megszilárdítását s a növekedés új pályákon való haladását szorgalmazza. Egy dolgot kértek az ipari és a kereskedelmi bizottság részéről: azt, hogy a születő korlátozó kényszerintézkedések legyenek szelektívek, s a legszükségesebb importra, közte a legindokoltabb fogyasztási cikkek behozatalára azért legyen lehetőség. Űgy véljük, hogy a közvéleményt is jobban rá kell hangolni mai helyzetünkre, és több figyelmet kell fordítani a most születő, avagy már megszületett intézkedések megértésére. A sérülékeny belső egyensúly egyik kifejezője az állami költségvetés növekvő hiánya. Ott, ahol az állami költségvetés megannyi kötelezettséget vállal fel az életszínvonal megőrzéséből és az életkörülmények javításából; ott, ahol ezzel együtt a bevételek alakulását annyi korlátozó tényező befolyásolja, s ott, ahol a költségek növekedésével nem — vagy még nem eléggé — tart lépést a megfontolt, takarékos gazdálkodás, ott aligha lehet teljes költségvetési egyensúlyra törekedni, ott számolni kell a költségvetési hiány növekedésével is. így van ez nálunk is. Mégse gondoljuk azt, hogy ez valamiféle új magyar betegség, hiszen a költségvetési hiány mai méretei kezdenek világ jelenséggé válni. Mindezek felismerése és elismerése mellett a terv- és költségvetési bizottság azt javasolja a kormánynak, hogy a deficit okainak mélyebb elemzése, és növekedésének korlátozása mellett szóljunk erről a dologról nyíltabban és közérthetőbben. A kérdés most emígyen feszül nekünk: a vállalati nyereség növekedése alapján lehet-e azt mondani, hogy fordulat következett be a vállalati gazdálkodás hatékonyságában? Nos, fordulatról még semmmiképpen sem beszélhetünk, de arról igen, hogy kezd kibontakozni az elképzelt és kívánatos differenciálódás. Tegyük rögtön hozzá, hogy a kibontakozás kezdetén tartunk csak. Azt is mondhatnók, hogy előbbre jutottunk a gondjainkhoz igazított feladatok megvalósításában, de ebben léptünk még nem eléggé sietős, és még ma is a kevésbé igényes vállalati magatartás irányítja dolgainkat. Hadd bizonyítsa ezt néhány példa: a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatósága megvizsgált jónéhány ipari vállalatot és szövetkezetet, azt keresendő, hogy közülük a gyorsabb növekedési ütem, a környezeti hatásokat kivédő fejlődés és a kiegyensúlyozott pénzügyi helyzet alapján melyeket lehet dinamikus vállalatnak minősíteni. Nos, a vizsgálat — amelyet érdemes lenne más ágazatokban, de a? intézményi gazdálkodóknál is elvégezni — azt mutatja, hogy az ipari gazdálkodóknak csak igen kis hányada, 6—7 százaléka ítélhető dinamikusnak, és ezek túlnyomó többsége sem az állami, hanem a szövetkezeti szektorba tartozik. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek közül minden tizedik ért el kiváló címet, összességében tehát az élenjáró gazdálkodók súlya még nem meg-