Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-15

893 Az országgyűlés 15. ülése, 1 határozó a jövedelmek alakulásában. Tegyük hozzá, hogy itt a több semmiképpen sem jelenti a rosszat, de jelenti azt, hogy a sokra, a mennyiségre is szükség van, vagyis a mennyiség növelésének sok helyütt, főként az ellátásban megmaradt a jelentősége. Ezt említették fel a mezőgazdasági bizottságban is. Az ellenőrzések azt tanúsítják, hogy a vállalati nyereség alakításában az előbbrelépés ellenére sok helyütt nincs elégséges érdeklődés a költséggazdálkodás iránt. Persze, vannak olyan ismerten szorongatott, vagy csak éppen érzékeny vállalatok — ez utóbbiak közé sorolja a kereskedelmi bizottság az élelmiszer-kiskereskedelmet is —, ahol a külső körülmények jelentősen rontják a vállalati kondíciókat. Ezek külön figyelmet érdemelnek. Es a másik póluson milyen a helyzet ? A veszteséges gazdálkodók száma és súlya sem jelentős. Tavaly 22 vállalat és 133 mezőgazdasági szövetkezet zárt veszteséggel. Nem lenne érdemes erről szót ejteni, ha nem tapasztalnók azt, hogy mi — ok nélkül — szégyenlősen hallgatunk róluk, miközben ők maguk — kiváltképpen azok, akik saját hibájukból jutottak ide — talán alig pironkodnak. Amint hallgatunk azokról a gazdálkodókról is, amelyek önmaguktól nem, vagy csak megkésve teljesítik az állami költségvetéssel szembeni befizetési kötelezettségeiket. A nyereségképződés és az exportálóérdek ütközése, a műszaki fejlesztési alapokkal való gazdálkodás, aztán az export-árualapok növelésére kért támogatásnál az adott szó hitelének néholi ingatagsága is arra utal, hogy van még mit alaposabban megvizsgálni. Mindezeket azért hozzuk szóba, mert nálunk az indokoltnál is több figyelmet kap általában az ösztönzés, mint a differenciált serkentés, és még ennél is kisebb szerephez jut az elszámoltatás. Úgy véljük, hogy az irányításnak a szükséges ösztönzés, dicséret és elismerés mellett most már következetesebben és keményebben kell fellépnie azokkal szemben, akik próbára teszik az állam türelmét. Úgy ítéljük meg, hogy ez mindenképpen jó hatást keltene. És mit ajánlatos szóvá tenni a költségvetés kiadásairól? A kulturális, valamint az egészségügyi és szociális bizottság vitájában legtöbben a közkiadásokkal foglalkoztak. A társadalmi közkiadások alakulását érdemes egy kissé körüljárni, azért is, mert ezek sok szállal kötődnek az életkörülményekhez, az életszínvonalhoz, a társadalmi közérzethez. Az egészségügyi és szociális bizottság összegezett véleménye szerint sok ország büszke lehetne azokra az eredményekre, amelyeket a társadalmi gondoskodásban elértünk. így igaz. Költségvetési politikánk egyébként eléggé egyértelműen előre jelezte, hogy 1981-ben csak mérsékeltebb léptékű támogatással tudja segíteni a közösségi kiadásokat. Ezért azt kérte az irányítóktól, köztük a tanácsoktól és az intézményi gazdálkodóktól is, hogy egyrészt rendezzék át, s a valós szükségletekhez jobban igazodva rangsorolják a fejlesztéseket és a működési kiadásokat, másrészt valósítsanak meg mindenütt takarékosabb gazdálkodást. A zárszámadásban az is olvasható, hogy a költségvetési szervek képesek voltak saját bevételeik emelésével az állami támogatás nélkül egy százalék ponttal gyarapítani kiadásaikat, és ezzel nem cse]

82. június 17-én, csütörtökön 894 kély összegű többletellátást biztosítottak a lakosságnak. Biztató eredmények ezek még akkor is, ha ez csak kezdete egy folyamatnak, hiszen ezekben az intézményekben jószerével csak a könnyebben feltárható tartalékokat mozgósították és a belső működési rendszer tökéletesítésére kevés helyen intézkedtek. Az is igaz, hogy az intézmények egy részében konzerválódtak a korábbi pénzügyi viszonyok és ez sem serkenti a vállalkozást, a kezdeményezést. A KNEB kormány elé terjesztett jelentése jelzi, hogy a költségvetési intézményekben lassan nyer teret a gazdaságossági szemlélet, pedig itt a régi már fékezi a munkát és itt ma már nemcsak a túlköltés, hanem néhol az indokolatlan visszafogás veszélye is kísért. Szembetűnő az is, hogy itt sokkal nagyobb szellemi erő összpontosul, mint amennyi részt vesz gondjaink enyhítésében, hozzátesszük, hogy a biztonságos gazdálkodásra való törekvés túlzásai is egy-két helyütt már-már megmerevítik és érdektelenné teszik az intézményi gazdálkodást, de az irányítást is. És ha már az intézményi irányítást szóbahoztam, hadd mondjam: meg kell erősíteni az itt dolgozó szakembereket — a tanácsadókat is — abban, hogy mindig szükség lesz itt a szakmai felkészültségre, amint arra is, hogy a szakemberek tanuljanak meg gazdálkodni is, mert a pazarlás néhány helyütt kezd szembetűnővé válni. A bizottságok vitájában nem véletlenül esett szó a gyógyszerek közt a drágán és valutáért beszerzett külföldi gyógyszerek pazarlásáról, a felhagyott iskolai osztály, tantermek elsatnyulásáról, a ma nehezen elnézhető kiadások növekedéséről, a közpénzek kevésbé megfontolt elköltéséről. Tudomásul kell venni, hogy a közvélemény igen kritikusan követi és ítéli meg ezt. Gondolom, hogy csak örülni lehet ennek. A közkiadások csaknem háromnegyedével a tanácsok gazdálkodnak. A jelentés és a bizottságok vitája is arra utal, hogy elfogadható módon sáfárkodtak azzal a 108 milliárd forinttal, amely rendelkezésükre állott, és eredményesen kezdtek hozzá a közpénzekkel való takarékosabb gazdálkodáshoz is. Ebben a további indokolt szorító intézkedések miatt is jócskán maradtak még teendők. Az utóbbi időben éppen hatásának növekedése miatt megnőtt az érdeklődés a társadalmi közkiadások iránt. A közelmúltban hozzákezdtünk ezek eléggé rugalmatlan szerkezetének átalakításához. A terv- és költségvetési bizottság, de bizonyos részletekben a jogi igazgatási és igazságügyi bizottság is úgy véli, hogy tovább kellene lépnünk itt, hiszen e kiadások szerkezetének alaposabb változtatása, a prioritások nélkül, alig képzelhető el, hogy szinten maradó, de lényegében kevesebb ráfordítással ugyanannyi vagy több szolgáltatást lehessen nyújtani a lakosságnak. A tanácsi gazdálkodásról a jelentésen és az expozén túl sok újat mondani nem lehet, mindamellett szólni érdemes néhány dologról. Nemrég olvastam egy cikket arról, hogy mit ér a vállalat: nak tanácsa, nyilván annyit, amennyit teljesíteni 1 képesek. A vállalatoknak van egy szűk köre, amelyről azért érdemes külön és itt is szót ejteni, hiszen a közüzemi vagy kommunális vállalatok, köztük a temetkezésiek különösen is, igen mostoha helyzet-