Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-14

867 Az országgyűlés 14. ülése, 1982. március 26-án, pénteken 868 ségizett fiatalokra, a tapasztalt termelőszövetke­zeti tagokra. A közművelődés új vagy régi, egyszerűsí­tett változatának alkalmazását országosan is jobban figyelembe kellene venni, és a jó tapasz­talatokat terjeszteni. A közművelődés irányítói­nak, szak embereinek, nekünk közösen, elmélyül­tebben kellene foglalkoznunk azzal, hogy a köz­ponti településeik értelmiségi dolgozóit hogyan lehetne az eddigieknél jobban bevonni a közmű­velődésbe. A kistelepülések művelődéséhez ugyanis ne­künk azokban is partnert kell keresni és találni, akiket csupán az olvasás szeretete, a közös ének­lés öröme, a hagyomány őrzése képesít erre. Véleményem szerint fel kell számolnunk azt a felfogást és gyakorlatot, amely mereven asze­rint osztja két táborra az embereket, hogy van­nak, akik „közműveinek" és mások, akik csak művelődnék. Ügy érzem, hogy az aprófalvas és a tanyasi települések helyzetére a közművelődési törvény végrehajtása és értékelése során több figyelmet kell és illik fordítanunk. A feladatok sokkal na­gyobb irányítási, tágabb cselekvési egységet té­teleznek fel akár a helyi pártszervezetéktől és tanácsoktól, akár a tárcaszintű vagy a tárcák kö­zötti feladatikijelölésekről van szó. E településeink is véleményem szerint em­berközpontúak. Lakói sem gazdasági, sem mű­velődési értelemben nem érezhetik azt, hogy csak határaikon túl tágult a világ. Helyük, szerepük és jövőjük fejlődő világunkban nékik is van. Meggyőződésem, hogy ebben a kérdésben vala­hol az utolsó 24 órában járunk. Tisztelt Országgyűlés! Választókörzetem a Balaton-parton van, ezért hadd mondjak pár gondolatot a közművelődés néhány eredményé­ről és problémájáról. Meggyőződésem, hogy a Balaton-parti közművelődési munkának magas igényűnek és magas szintűnek kell lennie, olyan­nak, amely nemcsak a hazai fürdővendégeknek, hanem a külföldieknek is felhívja a figyelmét kulturális értékeinkre. A Balaton partján hosszú ideig a kulturális szolgáltatás hiányáról beszéltünk. Még meg is .ideologizáltuk" ezt a tényt és hangoztattuk, hogy az emberek tíz- és százezrei pihenni, kikapcso­lódni, pénzt költeni jönnék a Balatonra, ne za­varjuk hát őket a kultúra áldásaival. Az elmúlt 5 évben, ha nem is gyökeresen, de változott ez a kép. Nyári színházi sorozatok, tárlatok, kon­certek, folklór-prograimok teszik vonzóbbá, ér­dekesebbé és értékesebbé a nyári üdülést. A Ba­latoni Intéző Bizottság kulturális szakbizottságá­nak segítségével sokkal összefogottaibb, koordi­náltabb lett a programellátás. Gyarapodtak a művelődési alkalmak, vonzóbbak, színesebbek, sokrétűbbek lettek a művészeti események. De szó sincs arról, hogy minden próbálkozást mi te­litalálatnak tekintünk. De ma már senkinek sincs oka lekicsinyelni a boglárlellei nyári szín­házat és kápolnatárlatot, a kőröshegyi koncerte­ket, a balatonföldvári folklórtalálkozókat, vagy a siófoki művelődési központ sokrétű tevékeny­ségét. Szerencsére ma már egyre kevésbé érez­zük úgy, hogy a gond országos, a megoldásuk pedis csak helyi feladat. Sok segítséget és támogatást kaptunk a kul­turális tárcától és — még egyszer ismétlem — a Balatoni Intéző Bizottságtól. Mégis úgy látom, hogy azok az új rendelkezések, amelyek talán okkal, talán ok nélkül a rendezvények radiká­lis csökkentését írják elő, ezek feszültséget te­remtenek és a jó irányú kibontakozást fékezik. Mit jelentenek ezek az intézkedések? Min­denekelőtt azt, hogy kevesebb anyagi eszköz fordítható a balatoni program ellátására. Ha e feladat csupán megyei érdekű lenne, az erőteljes csökkentést, talán még természetesnek is tar­tanám. De szeretném kérni és a figyelmet is rá­irányítani: jó lenne, ha nemcsak megyei, hanem országos szinten is következetesebb, orientá­lóbb, integráló tevékenység kísérné a balatoni feladat meghatározást. El kell dönteni — a tények alapján —, hogy a kényszerű és jogos csökkentés mellett melyek azok a területek — az ésszerű takarékosságot természetesen fi­gyelembe véve —, amelyeken érdemes és tar­tani kell a már elért szintet. A szintentartást ter­mészetesen úgy értem, hogy ez nemcsak megyei érdeket szolgál — és úgy is értem, hogy ez ter­mészetszerűleg nem mehet a megye belső telepü­léseinek a rovására. Ez nem jelentheti azt, hogy mi megyeiek nem kutatjuk a kulturális program­szervezés belső tartalékait, a bevétel növelésének lehetőségeit. De azt hiszem, csak erre hagyatkoz­ni nem lehet célravezető. Még egyszer szeretném kihangsúlyozni : nem­csak a növekvő állandó lakossági közművelődés­ről, hanem több százezer üdülővendég közműve­lődéseiről is szó van. Kérem, hogy a művelődési tárca figyeljen erre az észrevételre és hatható­sabban segítse az együttgondolkodást és a cse­lekvést. Befejezésül: vallom, hogy a közművelődési törvény végrehajtásának áttekintése, a következ­tetések további lendületet adhatnak a közösen végzendő munkánkhoz. A miniszteri beszámolót elfogadom. Köszö­nöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik dr. Káli Fe­renc képviselőtársunk. DR. KÁLI FERENC: Tisztelt Országgyűlés! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ma­gam is részt vehettem a közniűvelődésről szóló törvény előkészítésében és megszavazásában. Még emlékszem arra a nagy érdeklődést kiváltó társadalmi vitára, amelyet Dunaújvárosban tar­tottunk a tervezetről, és emlékszem a kulturális bizottság üléseire, ahol már a parlament elé ke­rülő törvényjavaslatról mondhattunk véle­ményt. Nagyon örülök annak, hogy sok más képvi­selőtársammal együtt néhány észrevétellei és ja­vaslattal magam is hozzájárulhattam e fontos törvény végleges szövegének kidolgozásához. Ez a mostani parlamenti vita ad majd választ arra, hogy elég alapos volt-e az előkészítő munka, ió törvényt szavazott-e meg az Országgyűlés 1976 októberében, érvényesülnek-e a törvényben megfogalmazott elvek, jól szolgálják-e a célt az egyes paragrafusok. Mikor én e felszólalásra készültem, sok je­lentést áttanulmányoztam, személyes tapasztala­tokat gyűjtöttem. Ezek alapján azt állapíthattam

Next

/
Thumbnails
Contents