Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-2

69 Az Országgyűlés 2. ülése, 1980. szeptember 25-én, csütörtökön 70 vé ötvözni a központi akaratot és a tanácsi önállóságot. örömmel olvastam ki a programból, hogy a kormány, mint legfőbb végrehajtó hatalom, és mint az állami adminisztráció vezető szerve, fontos feladatának tekinti az irányító tevékenység összehangolását, további javítását és a szocialista demokrácia gazdagítását. Közös dolgunk mindezt elősegíteni. Tisztelt Országgyűlés! Számtalan belső és külső tapasztalatunk bizonyítja azt, hogy a lakosság közérzetét az ellátás alapvetően befolyásolja. Azt is észrevehettük, hogy az utóbbi időben, kiváltképpen, mióta gazdasági nehézségeink növekedtek, az emberek kritikusabban ítélik meg környezetük dolgait. Egy népi ellenőrzési jelentésben olvastam, hogy az elmúlt években a lakossági bejelentések és panaszok legalább egynegyede az áruellátás és a szolgáltatás hiányosságaival foglalkozott. Az életszínvonal növekedésének várható mérséklődése bizonyára még csak fokozni fogja a lakosság ellátással szembeni érzékenységét, és erre fel kell készülnünk. A lakosság mostanában jövedelmének növekvő részét, száz forint pénz jövedelemből több mint 90 forintot áruvásárlásra és fogyasztói szolgáltatásokra fordít. Erősen érdekelt tehát abban, hogy kiegyensúlyozott és kultúrált ellátásban legyen része. Az elmúlt évi költségvetés végrehajtásáról szóló jelentés jól summázza az ellátás ismérveit, ezért az ismétlést kerülendő, inkább azt említeném, hogy hol látok teendőket. Előtte azért egy megjegyzést hadd tegyek: Aki nyitott szemmel járja a világot, aki akar és tud eligazodni a külvilági híreken, annak el kell ismernie, hogy nálunk alapvetően jó a lakosság ellátása, hogy itt nagy dolog az eddig elért életkörülmények és ellátási színvonal megszilárdítására való törekvés. Egy kicsit habókos francia újságíró azt írta rólunk, hogy mi vagyunk a szocialista tábor legcsinosabb és legvidámabb barakkja, ahol a magyarok nagy része szebbnél szebb víkendházakban tölti a hétvégét és az éttermekben, oldott légkörben feledkezik a kommunista rendszer bizonyos korlátairól. így szépeleg ő rólunk, miközben mi természetesen a jobbításról gondolkodunk. És most szólnék a közös teendőkről. A lakosság árufogyasztásának nagy részét még ma is az élelmiszerek teszik ki. Az él soká, aki jól él — tartja nálunk a közmondás, és aki ismeri a magyar ember elég hosszú ideig megmaradt szokásait, az tudja, hogy a közmondás aligha túloz. Jut-e a fogyasztó asztalára elégséges menynyiségű és választékú élelmiszer? Igen, noha néhány idénycikkben időnként indokolatlan ellátási vesződségek keletkeznek. Ezeket néha szervezési botlások okozzák. Előfordulhat az is, mint a hal esetében is, hogy kiviteli kötelezettségeink okoznak átmeneti nehézségeket, de tartós feszültségeket mégis inkább a termelők és a felvásárló kereskedelem közötti őskori kapcsolati, visszásságok váltanak ki. Régóta kísért az a gond, hogy túl nagy a zöldség és gyümölcs felvásárlói és fogyasztói ára közötti rés, meg túl hosszú az áru útja is. Mindez aligha serkenti a termelőt és közben restségre készteti a kereskedőt is. Márcsak a kistermelés, no meg az ellátás jövőbeni biztonsága miatt változtatni kell ezen. Szembe kell nézni azzal is, hogy az ellátás folyamatossága érdekében nemcsak a helyi kezdeményezésekre, felelősségre, hanem a megyei akarat talán rámenősebb érvényesítésére is szükség van. Az iparcikkellátás időnkénti fogyatékosságai sem véletlenül keletkeznek, az okokat itt sem kell találgatni, hiszen az ipar és a kereskedelem kapcsolatainak nehézkessége sem új keletű. Három évvel ezelőtt a kormány már foglalkozott a szerződéses fegyelemmel. Az akkori elmarasztaló megállapítások a vállalatközi kapcsolatokról sajnos, jószerivel időtállóak maradtak. Mindenképpen hatásosabban kell intézkedni ezekben a dolgokban, kiváltképpen akkor, amikor a nyereség és a kiváltság torkos étvágya néhol a lakosság által keresett áruféleségek termelését, avagy forgalmazását is visszafogja, avagy netán a pult alá dugja. Azt hiszem, általános igény, hogy a fogyasztók érdekeit nagyobb eréllyel kell védelmeznünk. A kormányprogram kiemeli, hogy a kormány az áruellátás és a szolgáltatás színvonalát tartani, sőt javítani akarja. Ez dicséretes törekvés, mégis alighanem érdemes lenne még jobban hangsúlyozni, hogy az első helyre tesszük a gondjainkat enyhítő kivitel növelését, de ugyanakkor ezzel egyenrangú célnak tartjuk a lakosság kiegyensúlyozott ellátását is. A lakosság pénzének körülbelül egyötödét költi fogyasztói szolgáltatásokra. Sajnos, a szolgáltatások megítélése fejlődésük ellenére eléggé kedvezőtlen. Úgy vélem, gyorsabban kell itt továbblépnünk, rugalmasabb szervezeti formákat kell kialakítanunk, jobb érdekeltséget teremtenünk elsősorban azoknál, akik valóban a szolgáltatással foglalkoznak, és elő kell segítenünk a szolgáltató szervezetek hatásosabb együttműködését is. Jóleső érzéssel olvastam azt a kormányhatározatot, amely ezeket kívánja elérni. Hiszem, hogy később még bátrabbak leszünk, a nagyarányú illegális szolgáltató tevékenység visszaszorításában, illetve tervszerű hasznosításában. Végezetül hadd mondjam el, hiszen nem árt erről is szólni, hogy az összes lakossági jövedelem 30 százaléka ingyenes társadalmi juttatás. Ennek közvetítésében egyre több feladat hárul a fennállásuk 30. évfordulójára készülő tanácsokra és intézményekre. A tanácsi gyermek- és oktatási intézményeket évente több mint 2 millió gyermek látogatja. Az ország egy-egy lakosa 9—10 esetben tekinti meg a közművelődési előadásokat, rendezvényeket és 8—9 esetben veszi igénybe a tanácsi egészségügyi intézmények gyógykezelését. A tanácsi munka három évtizedes változásának fő iránya éppen abban mérhető le, hogy mind nagyobb szerepet kap ebben a lakosság ellátásának és szolgálatának szervezése, és hátrébb szorul a régi értelemben vett ügyek intézése. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a tanácsok egyre nagyobb részt kapnak és vállalnak az állami feladatok megvalósításában. Ügy ment el tehát 30 esztendejük, hogy olykor több siker-