Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-13

779 Az országgyűlés 13. ülése, 1982. március 25-én, csütörtökön 780 azt a helyes módszert, amit legutóbb az államigazgatási eljárási törvénytervezet vitára bocsátásánál alkalmaztak. Miután a lehetséges megoldási változatokat is vitára bocsátották, így valóban állásfoglalásra késztették a véleményt mondókat. Helyes az a módszer is, hogy a társadalmi szakmai viták levezetésével olyan személyt bíznak meg, akik a törvény-előkészítésben részt vesznek, ennél fogva alapos ismeretekkel rendelkeznek. Ma már elmondhatjuk, hogy a törvények, a jelentősebb jogszabályok az ország nyilvánossága előtt készülnek, és úgy gondolom, hogy ez igen jelentős eredmény. A fejlődés ellenére azért nem mondhatjuk el, hogy e téren már mindent megtettünk, és további tennivalóink már nincsenek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a már eddig kialakított fórumok megfelelőek, alkalmasak a feladat jó elvégzésére. A lebonyolítás módszere, tartalma azonban még számos problémát vet fel. A helyes gyakorlat kialakítása érdekében néhányat megemlítek. Még mindig előfordul, hogy egyes tervezet vitára bocsátására nagyon rövid idő áll rendelkezésre. A szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a jövőben több időt kellene biztosítani egy-egy tervezet vitájára, amely elősegítené ezáltal az alapos felkészülést, és a jó szervezeti előkészítést. Ott kell elsősorban ezeket a véleményező vitákat megszervezni, ahol a szakismeret, a mindennapi gyakorlati tapasztalatok alapján valóban véleményt tudnak mondani. Egy-egy jogszabálytervezet szövegének önmagában való vitára bocsátása a megfelelő vélemények kifejtésére nem mindig alkalmas. Ügy érzem, célszerűbb lenne, ha a tervezetet indoklással együtt bocsátanak vitára, így az érdemi észrevételek színvonala is jelentősen emelkedne. A törvénytervezetek vitáiban részt vevők sok esetben szóvá tették, hogy az utóbbi időben egyre gyakoribbak az úgynevezett többlépcsős jogalkotások. Ilyenkor a törvény főképp az elvi jelentőségű rendelkezéseket tartalmazza, és a részletes szabályozást az alacsonyabb szintű jogszabályokra bízza. Ugyanakkor a minisztertanácsi rendeletek pedig további felhatalmazásokat tartalmaznak a még alacsonyabb szintű szabályozásra. Ez, megítélésünk szerint, nemcsak túlszabályozást eredményez, hanem az alsóbb szintű jogszabályok módosítása sok esetben ellentmondásba kerül a magasabb szintű jogszabályokkal. Ügy érezzük, hogy a több lépcsős jogalkotás megfelelő áttekintésére lenne szükség, amely azután csökkenthetné a túlszabályozást, az alsóbb szintű jogszabály túlzott részletességét, valamint a változtatások következtében előállott ellentmondásokat is ezzel mérsékelhetnénk. A társadalmi vitára csak a törvénytervezet kerül — és itt az elvi kérdésekkel általános az egyetértés. Az alacsonyabb szintű jogszabályokban rendezett részletes szabályozással vagy az értelmezési kérdésekkel már nem biztos, hogy ilyen egyértelmű lenne az egyetértés. Ezek megvitatására, véleményezésére viszont nincs mód, mert ezek nem kerülnek társadalmi vitára. Megfontolásra ajánlom egy olyan gyakorlat kialakítását, melyben az adott törvény lehetőleg tartalmazná a témákhoz tartozó részletszabályokat is, és ennek megfelelően szűkíteni lehetne az alacsonyabb jogszabályok körébe tartozó rendelkezéseket. A társadalmi vitákon pedig célszerű lenne lehetővé tenni az alacsonyabb szintű szabályozás megismerését és észrevételezését is. A miniszteri beszámolóban elhangzottakkal, valamint a jogi bizottság határozati javaslatával egyetértek, azt elfogadom, és elfogadásra ajánlom. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Klabuzai Miklós képviselőtársunk felszólalása következik. KLABUZAI MIKLÓS: Tisztelt Országgyűlés ! Engedjék meg, hogy a mezőgazdasági termelést irányító látószögéből elmondjak néhány gondolatot az igazságügyi miniszter elvtárs beszámolójához, illetve a jogalkotási tevékenységünkkel kapcsolatban. A mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalom gyors fejlődése, az üzemek korszerűsödő termelő tevékenysége, a szövetkezeti vezetésben bekövetkezett minőségi változások termelőszövetkezetekre jellemző vállalkozási kedv és természetesen még sok más tényező abban az irányban hatottak, hogy növekedett az üzemek jogérzékenysége. A valamikori, a jogot a bürokráciával és a papírmunkával azonosító vélemények kihalóban vannak, ehelyett a termelőszövetkezetek többségére, a jogszabályok megismerésére és betartására törekvő jogkövető magatartás lett a jellemző. Ez nemcsak az állami számonkérésnek és a hatósági munka következetességének az eredménye. A jelen időszakra már megfogalmazódott egy olyan üzemi igény is, amely a jogi rendezettséget, de legalább ennyire a jogi tisztánlátást a termelés szempontjából fontos tényezőnek tartja számon. Mivel ezt vezető társaim és jómagam nemcsak valljuk, hanem a mindenkori és a mindennap gyakorlatával eszerint is cselekszünk, bátorkodom a jogalkotásról kialakult tapasztalataimat közreadni, természetesen elsősorban a munkaterületemet érintő jogi szabályozással kapcsolatban. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetekre vonatkozó jogi szabályozás — értem ez alatt a termelőszövetkezetek gazdasági tevékenységére és az önigazgatásra vonatkozó szabályozást — jellemzően magán viseli mindazt az erényt és hibát, amit a mai és a közelmúlt jogalkotásáról elmondhatunk. Példaként mindjárt a termelőszövetkezeti törvényt és végrehajtási rendeleteit említeném. Véleményem az, hogy ez a jogszabály annak ellenére, hogy tervidőszakonként menetrendszerűen sor kerül felülvizsgálatára, több rendelkezésre figyelemmel, kicsit az események után kullog, és módosításkor, valamilyen oknál fogva azok a javaslatok sem kerülnek bele, amelyeket a korábbi gyakorlat igazol, és az üzemek igényelnének. Ilyen szabály a testületi szervek hatáskörének rendezése, az úgynevezett fórumrendszer megszüntetése. Mit jelent ez? Azt, hogy a magasabb fórum kivételes esetben dönthessen az ala-