Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-2

67 Az Országgyűlés 2. ülése, 1980 haladás. Részben, mert korlátlanul itt sem áll rendelkezésre anyagi fedezet, beruházás, és ezt meg kell érteni azoknak is, akik igényeket vetnek fel. Nem olyan szomorú és sanyarú a helyzet egyébként a Balaton környékén, mert az emberek döntő többsége jó érzéssel, kellemes körülmények között tölti el a szabadságát, felfrissülve jön haza. Javult a kereskedelmi ellátás, valamit tudtunk a férőhelyek, a szálláshelyek tekintetében is előrehaladni. A legjobban irritálja most a közvéleményt az engedély nélkül épített épületek ügye, amelynek nagyon sokféle megközelítése van. Lehet és kell itt is rendet csinálni, de meg kell nézni a jogszabályokat. Ma már olyan jogszabályhalmaz van és nem tételezem fel a mi népünkről, hogy mindenben rendesen, becsületesen, a törvények szerint igyekszik élni, pont az építési engedélyek ügyében, több tízezer ember — vállalva a büntetést, vállalva a kockázatot —, minden áron meg akarja szegni a törvényeket. Valami hiba van ebben a kérdésben. Ha kérhetem a kormánytól, akkor a területeken élő, a területet irányító szervek véleményét is figyelembe véve próbáljuk ezt a kérdést a következő öt évben rendezni, közmegelégedésre. Aki építeni akar, az is törvényes keretek között tudjon valahol valamit építeni, vagy ha nem építhet, akkor értse meg, hogy miért nem építhet, mert ezt bulldózerrel és több ezer épületnek a lerombolásával nem lehet megoldani, ez nem lehet a mi programunk sem most, sem a jövőben nem lehet ez a célunk, viszont a törvényes rendet fenn kell tartani. Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a figyelmet. A beszámolóval egyetértek és biztosíthatom a kormányt, hogy mindent meg is fogunk tenni ennek a valóra váltásáért. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Horváth Lajos képviselőtársunk. HORVÁTH LAJOS: Tisztelt Országgyűlés! A kormány munkaprogramjának testületi vitája, amint mindig, úgy jelenleg is jó és felhasználandó alkalom a kormány és a lakosság véleményének kicserélésére. E párbeszédhez a kormány most is valós, az eredményeket híven tükröző, a gondokat és a teendőket sem kendőző beszámolót, illetve munkaprogramot terjesztett elő. A mi dolgunk az, hogy a vitában igyekezzünk jól visszaadni a közösség erről szóló véleményét. Ügy gondolom, hogy a kormány munkájának minősítését a legfőbb kérdés megválaszolásával kell kezdeni. Azzal, hogy milyen a kormányzati munka társadalmi elismerése és társadalmi támogatása. Ennek a kormánynak eleddig főleg a dolgok neheze és a vállalás felelőssége jutott. Állandóan viaskodnia kellett a világgazdaság háborgó hatásaival, miközben belül is emelt mércéhez mértük munkáját; ahhoz a mércéhez, melyet a hetvenes éyek elején elért leggyorsabb és legkiegyensúlyozottabb gazdasági fejlődés, a legnagyobb fogyasztás- és életszínvonal, valamint a legjobb áruellátás jellemzett. Nos, mindezekhez viszonyítva is a kormány a megnehezült feltételek ellenére derekasan állta a próbát. Ezzel azt is hangsúlyozni szeretném, hogy a társadalom, melyben élünk és alkotunk, igen is elszeptember 25-én, csütörtökön 68 ismeri a kormány törekvéseit és támogatja azokat. Miért kerül a megfogalmazásba az igen is szócska? Azért, mert nálunk — egyetértve Pap elvtárssal —, újabban az indokoltnál több a panaszos hang és az eredmények fitymálása. Szerintem a valóság megszépítése nélkül is van mire és mivel büszkélkednünk és eredményeink méltatása sem szégyellnivaló dolog. Szóval én tisztelettel és elismeréssel adózom a kormány igyekvésének. Hasonló véleményt olvashattam ki a különböző információs jelentésekből is, igaz viszont, ezekből olyant is kiolvastam, hogy a kormányon belüli bizony, eléggé gyakori személyi változások indítékairól szívesen hallanának több és alaposabb tájékoztatást. Talán ennek hiányára vezethető vissza, hogy időközönként a legvadabb személyi elképzelések kapnak szárnyra, és néha bizony, szinte országos méretű pusmogás folyik ezekről. Gondolom, nem jelent erényrontást, ha itt is szóba hozzuk, hogy a kormányzati politika egyes részeit éri bírálat is. Elég, ha az Élet és Irodalom hetilapban folyó vitára utalok, amelyben a kormány szemére vetik azt, hogy „láthatóan és elsődlegesen gazdasági céljai vannak", hogy „kettős hatalom" van, vagyis a központi akarat és az egyéni akarat elszakad egymástól. Mások szerint a hatalomban van lent és fent egyfajta kettős-, ség. Miért említem én ezt a vitát, noha az idézett megállapításokkal nem értek egyet? Azért, mert szerintem, maga a szabad vita is nyílt politikánk és a kormány iránti bizalom megnyilatkozása, és a vitázok bíznak és bízhatnak abban, hogy az ügy érdekében elhangzó merész szóért legfeljebb bátor válasz jár, hozzáteszem, hogy azért ebben még nem jeleskedünk, és hogy a jobbításért elhangzó szó cselekvést kiváltó kormányzati és társadalmi visszhangra talál. Érdemes-e egyáltalán e véleményekre különösebben adni? Szerintem van ezek között olyan, amelynek valóságmagva figyelemre méltó. így az érdekek ütközését érdemes napi munkánkban jobban követni. Ebben viszont több józanság és megértés kívánatos az igények megfogalmazásakor, de több türelemre és kevesebb hivatalos merevségre, kisebb mérvű túlbiztosításra és kevesebb hatalmi erőre van szükség a központi akarat érvényesítésekor is. Ezzel a gondolattal voltaképpen az apparátusok megnövekedett túlsúlyára szeretném felhívni a figyelmet, ami néha késlelteti a döntéseket és gyengíti a képviseleti szervek szerepét is. A most folyó tanácsi középtávú tervkészítő munka arra utal, hogy a döntést hozó területi szerveknek és választott testületeknek majdan a terv elfogadásakor idő- és kompetenciahiánnyal kell küszködniük. A tanácsi tervezőmunkát nálunk mindenesetre ugyancsak visszafogja, hogy még nincs új országos településfejlesztési koncepció, hogy váratott magára a mecseki szénbányászat fejlesztésének eldöntése, hogy csak a munkát fogó megkéséssel ismerhetjük meg a bányászlakásépítés lehetőségeit. Gondolom, ezek csak átmeneti problémákat jeleznek, és eztán még inkább képesek leszünk az irányító szervekkel egyet akarva, a mai szabályozók heve mellett is együ-