Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-2

63 Az Országgyűlés 2. ülése, 1980. utána tovább semmi tennivaló nincs. A kérdés, hogy hogyan felelünk meg a világpiaci követelményeknek, hogyan, tudjuk elérni, szinten tartani a világszínvonalhoz való igazodásunkat, az a piacon dől el nap mint nap, újabb és újabb harc és tenniakarás kérdése, és eredményes tenniakarás kérdése. Gondolom, helyes sorrendet követnek üzemeink, együtt az irányító főhatósággal, a Nehézipari Minisztériummal, amikor első és legfontosabb kérdésként a megfelelő ismeretek megszerzését tűzték ki célul, megismerni, hogy a világon legjobban dolgozó üzemek milyen módszerekkel, milyen eszközökkel, milyen szervezéssel érték el a termelékenységnek és a termékek minőségének azt a magas színvonalát, amellyel nekünk versenybe kell lépni. És amikor ezt megismertük, utána számba tudtuk venni a saját lehetőségeinket, hogy mit lehet ma, a mai körülmények között nálunk megtenni, és ehhez milyen lehetőségek állnak rendelkezésre beruházások oldaláról, és mit kell tenni a szellemi tőkénk fejlesztése térén. Gondolom, nem az egyetlen járható út ezen a téren, hogy drága pénzért külföldi technikákat, új gyárakát, kulcsrakész üzemeket vegyünk meg, és azokat üzembe helyezzük. Nem biztos, hogy ez minden esetben megoldja a kérdést, noha ez esetenként természetesen elkerülhetetlen, de ehhez megfelelően fel is kell készülni. Sokan megmosolyogtak bennünket, amikor mégjelent a hír a lapokban, hogy a dunántúli megyék a termelékenység fejlesztésére létrehoztak egy társaságot, amely figyelemmel kíséri a világban elért eredményeket, tapasztalatait kicseréli, és közös összefogással viszi előre az egész térségben, tárcáktól függetlenül is, most már a termelékenység fejlesztésének ügyét. Pedig akkor, amikor mi ezt létrehoztuk, már Tapolcán készen volt, és a végrehajtás stádiumába került a Bauxitbánya Vállalat tízéves termelékenységfejlesztési programja, és az eddig elért öt év eredményei, azt hiszem magukért beszélnek, öt év alatt háromezer főből 600 fővel csökkentettük a létszámot, az egy főre eső termelést 600 tonnáról 800 tonnára növeltük, és ez biztosítékát adja annak, hogy a következő időben a tervezett határidő előtt az egy főre eső ezer tonnás termelést el tudjuk érni, a létszám egyharmados csökkentésével, és ezzel elérjük az európai legjobb színvonalon dolgozó bauxitbányák színvonalát. De ez nem azt jelenti, hogy ezen a szinten megállhatunk. Ez a gondolkodásmód most már minden üzemünknél többé-kevésbé a munka és az irányítás szerves részét képezi. Még annyit hozzá kell tenni ehhez, hogy nemcsak új eljárásokról, nemcsak új szervezési ismeretekről és gépekről van szó, hanem az egész kollektívának a szellemi felkészüléséről, arról, hogy mindenki értse, hogy miről van szó. és egyetértsen vele. Ezt ennél a vállalatnál és néhány más vállalatunknál is sikerült megvalósítanunk, nagy gondot fordítottak a munkások, alkalmazottak, technikusok és mérnökök továbbképzésére, mert a következő években már csak magasabb képzéssel, magasabb szinten tudunk helytállni. Például másik kérdés, a termékszerkezet át- ' szeptember 25-én, csütörtökön 64 alakítása. Van ennek természetesen országos programja, és ezt végre kell hajtanunk, meg kell ismerni a legjobb tudásunk szerint, dolgozni kell ennek a megvalósításán. De sokat tehet mindenki a maga helyén, és úgy gondolom, meg is kell tenni helyben mindazt, ami megoldható. Ehhez persze, nagyon széles körű ismeretekre van szükség, ismerni kell a szakmát és szeretni, kell a szakmát, és ezt úgy kell művelni és továbbfejleszteni, hogy az tényleg új, magasabb szintű termékeket hozzon ki, és ismerni kell a piacot naprakészen, ismerni kell, hogy mire van szükség, mi az a termék, ahol az újdonság erejével is megjelenve a piacon, esetleg többet el lehet érni az árversenyben, mint amennyi a szokványos ára az adott terméknek. És talán még annyit, hogy ez sem egyszerű feladat, és ez sem valami vadonatúj dolog. Vannak üzemeink, amelyek a termékszerkezet-váltást és fejlesztést hosszú-hosszú évtizedek óta — már van olyan, amelyik száz év óta — csinálja. Herendi Porcelángyár, Ajkai Üveggyár, Pápai Húskombinát, és lehetne még néhányat említeni. Sajnos, van olyan tapasztalatunk, hogy még mindig nehézkesek vagyunk a piacon, és nehe-r zen döntünk egy-egy kérdésben. Én egyetértek nagyon azzal, amit Lázár elvtárs mondott, hogy a kormányzati munkának ezt a jelenlegi megváltoztatását, illetve javítását —. mert nem változtatni kell, hanem javítani —, ezt a jellegű javítását várjuk. Gyorsabb döntések, pontosabb döntések, de felelős döntések. Nem arra akarjuk ösztönözni a kormány vezetőit, hogy hűbelebalázs módjára döntsünk abban, amit nem ismerünk, hogy belemenjünk olyan kísérletekbe, amelyeknek nem látjuk a végét. Ehhez nagyon jó kapcsolat kell az irányítás és a végrehajtás rendszerében, és itt is tudunk jó példáról beszámolni, mert amit elértünk a dollárexportunk fejlesztésében, abban nagyon jelentős része van annak, hogy az esetenként sokat szidott és nem is nagyon ismert külkereskedelmi tevékenységgel megismerkedtek a vállalatok vezetői, rendes, normális, jó elvtársi kapcsolatban a közösség érdekében folytatott munkában, nagyon sikeres eredményeket értünk el, és csak az elismerés hangján tudok szólni olyan vállalatokról; mint a TERIMPEX, A CHEMOLIMPEX, amelyeknek jó munkája, a jó piackutató és üzletkötő munkája nélkül nem tüdtük volna azt az eredményt elérni, amit elértünk, mert maga a vállalat nem tud kimenni a világpiacra, és nem tudja a külkereskedelmi vállalatok munkáját elvégezni, legalábbis a mi vállalataink nem ilyen nagyságrendűek. Persze, olyan tapasztalatunk is van, hogy a kezdeményezők, az újat keresők kedvét itt-ott igyekeznek elvenni, és vitatkozunk sokáig egyegy kérdésen, újra és újra méricskéljük, és később megállapítjuk, hogy jó lett volna dönteni, de akkor már olyan helyzet adódik, hogy már azt nem tudjuk megvalósítani, mert közben megváltozott sok minden. Teljes egyetértéssel támogatom a kormány elgondolását, hogy a vállalati szervezeteket felül kell vizsgálnunk. Én sem arra gondolok, és senki az országban nem gondol arra, hogy valamiféle átszervezési kampányt indítsunk el, mert