Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-11

81. december 17-én, csütörtökön 674 673 Az országgyűlés 11. ülése, 19, valósul, akkor ezt nagy eredménynek könyvelhetjük el. Jól veszi számításba az előterjesztett 1982-es költségvetés az objektív lehetőségeket, azok elemzése alapján a lehetséges célok közül úgy tűnik, a legoptimálisabbat választotta ki. Bár a reálbérek, a reáljövedelmek emelésére nincs vagy csak minimálisak a lehetőségek, azért nem lebecsülendő az a tény, hogy az ötnapos munkahét általános bevezetésével népünk életszínvonala tovább emelkedik. Mint ahogyan jeleztem, az előterjesztéssel egyetértek. Ebből adódóan néhány olyan dolgot szeretnék szóvá tenni, ami kapcsolódik a témához és a jövőbeni tennivalókhoz is. Az előterjesztés megállapítja, hogy a mezőgazdasági termelés értéke a múlt évivel azonos szintű 1981-ben is. Ez az ismert okok miatt valójában így van. Most már több mint egy évtizedes tapasztalat alapján azt mondhatjuk, hogy a szocialista mezőgazdaság átlagosan évente 3 százalék körüli gazdasági teljesítménynövekedésre képes volt, és reméljük, hogy a jövőben is képes lesz. Azt is tapasztaltuk viszont — és ezzel még hosszú távon számolni kell —, hogy hazánk szélsőséges időjárása következtében ez az átlag, ha egyre csökkenő mértékben is, de ingadozásokon keresztül valósul meg, van, amikor szinten marad a mezőgazdasági termelés, az is előfordul, hogy csökken, és olyan is, hogy évente 6—7 százalékkal növekedett. Mi adódik mindebből? Természetesen az, hogy ezzel számolni kell a gazdaságpolitikában, a kivédése csak tartalékolással lehetséges. Ezt egyébként mindenki tudja, nem is azért teszem szóvá ezt a dolgot, hanem azért, mert a kommunikációban ma ez a tény gyakran úgy nyer közlést, ami félreérthető, úgy is értelmezhető, mintha a mezőgazdaságban dolgozók, amikor a fejlődés dinamikája nem kielégítő, rosszabbul dolgoztak volna. Ez tapasztalatom alapján a mezőgazdaságban dolgozók számára sértő, mert az igazság éppen ellenkező, hogy tudniillik, amikor mostohább hozzánk a természet, akkor még megfeszítettebb munkát követel a mezőgazdaságban dolgozóktól. Tisztelt Képviselő Elvtársak! Nemrég Apró elvtárs vezetésével parlamenti delegációval jártam Jugoszláviában. Sok helyen megfordultunk, párt, állami szerveknél és ipari üzemekben. Mindenütt tapasztaltuk többek között, hogy jugoszláv barátaink a magyar mezőgazdaságnak nagy tisztelői, megbecsüléssel érdeklődtek mezőgazdasági eredményeink és politikánk iránt, ezen belül felfokozott érdeklődés kísérte a háztáji gazdálkodással kapcsolatos kérdéseket. Be kell vallanom, hogy az érdeklődés mindnyájunknak jólesett, engem kicsit annak ellenére, hogy tisztában vagyok mezőgazdaságunk gyengéivel is, nemzeti büszkeség töltött el. Miért kívántam ezt most elmondani? Két okból. Az egyik, hogy becsüljük meg és ragaszkodjunk ahhoz a helyes agrárpolitikához, amelyet a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésével megvalósítottunk, mert ez bevált politika, alapvetően meghatározó tényezője elért eredményeinknek. Tisztelt képviselőtársaim előtt is ismert, hogy támadás érte többször is például a háztáji gazdálkodással kapcsolatos elvi állásfoglalásunkat és gyakorlatunkat. Jó, hogy a párt és a kormány következetes maradt. Meg az is ismert, hogy többször támadás érte a mezőgazdasági üzemek melléküzemágakkal kapcsolatos tevékenységét, eladdig, hogy egyesek már azt mondogatták, hogy egyik-másik ipari nagyüzemünkben azért vannak problémák, mert vannak a mezőgazdaságban melléküzemági tevékenységek. Jó, hogy ennek a nyomásnak sem engedtek az illetékes párt- és állami vezetők. Én egyébként azon a véleményen vagyok, hogy az az ipari nagyüzem, amelynek létét egy hozzá képest csak — idézőjelben mondom — kóceráj fenyegeti, meg is érdemli a sorsát. A magam részéről üdvözlöm a kormánynak azt a döntését, hogy az iparban is lehetőséget ad az úgynevezett kisvállalatok létrehozására. Ez részben a hazai háztáji gazdálkodás kedvező tapasztalatain, és úgy gondolom, részben a japán tapasztalatokon is alapulhat. Bizonyos vagyok benne, hogy e döntésnek kedvező eredményei lesznek. A másik ok, hogy minden termelési ág a bővített újratermelésre tartósan csak a termelési alapok bővítése útján képes. Ez objektív összefüggés. Lehetséges, hogy rövidebb időszakban csökkenő beruházások, fejlesztések mellett is dinamikus a fejlődés a belső tartalékok feltárása következtében. Az elmúlt pár évben ilyen helyzet alakult ki véleményem szerint a mezőgazdaságban is. A belső tartalékok pedig döntően két területre koncentrálódtak. Nevezetesen a háztáji gazdálkodás kiszélesítésére és a termelési rendszerek elterjedésére. Közismert, hogy a háztáji gazdálkodásnak egyik sajátossága, hogy meglevő termelési alapokat von be a termelésbe, illetve a beruházásokra döntően magánpénzeszközöket mobilizál. A termelési rendszerek pedig köztudottan a leghatékonyabb technika termelésbe állítását jelentették. Nem mondok újat azzal, hogy ezek a tartalékok kimerültek, vagy kimerülőben vannak. Ha ez igaz, és ha az is igaz, amit sokszor hangsúlyozunk, hogy a mezőgazdasági termékek általában jól eladhatók, hogy a mezőgazdasági termékek stratégiai cikkek, hogy a mezőgazdasági termékek külpiaci értékesítése pozitív egyenleget hoz, akkor ez jó az egész országnak, fejlesztése tehát nemcsak a mezőgazdaságnak, hanem az egész országnak érdeke, és ha az is igaz, amit több párt- és állami dokumentum tartalmaz, hogy jelen feszes gazdasági körülményeink között nem általában a beruházások teljes és egyenlő mértékű visszafogása a követendő, hanem a hatékony beruházásokat szorgalmazni, támogatni kell, akkor én ezzel kapcsolatban az elmondottak alapján némi ellentmondást látok a gazdasági politikában a célok és eszközök felhasználása területén, hosszabb távon mindenféleképpen. Megemlítem például, hogy Bács megyében csaknem ezer hektár halastó létesítését tervezték az üzemek a VI. ötéves tervben. A beruhá"* zásnál a termelők tudomásul vették, hogy a halászati létesítmények dotációt nem kapnak, de hitel hiányában a tervek elfekszenek, pedig is-