Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-6

353 Az országgyűlés 6. ülése, 1981. április 16-án, csütörtökön 354 És talán még valamit megérlelt számunkra a fejlődés, mégpedig azt, hogy az emberközpontú államigazgatásban az értő, munkáját hivatásként végző, elkötelezett ügyintéző kapjon bizalmat, lehetőséget a mérlegelésre, éppen azért, hogy igazságosan, gyorsan és pontosan dönthessen. Tisztelt Országgyűlés! Ha már a bürokrácia elleni küzdelem harctereit bejárjuk, talán nem felesleges egy-egy intézkedésről, eredményről, törekvésről jelzést adni a bizottsági vita, meg a gyakorlati tapasztalatok alapján. Például az ügyfélszolgálati irodáról, eredményes munkájáról Törökszentmiklóson Szokola Károlyné, Rőder Edit, Juhász Tibor képviselőtársaim úgy nyilatkoztak, hogy amit láttunk, az a korszerű közigazgatás jövője lehet, hogy a korszerűség emberközpontúvá teszi az államigazgatást, hogy az ügyfél egy megjelenéssel, egy aktussal eléri, amit akar, és ez a cél. Miután ez a gyakorlati szakemberek véleménye — akik ott próbára is tették az apparátust —, és miután ez az ügyfélnek testreszabott szervezeti forma, ma sok városunkban, nagyközségünkben működik és terjed, nagy jelentőségű változást hozott a lakosság és a tanácsi ügyintéző kapcsolatában. Tapasztalat ma már, hogy az irodában dolgozó magától értetődően még olyan kérdésre is ad felvilágosítást, ami nem ott intézhető el, mert nem a tanácsokra tartozik. A fejlődés a lényegében, a szemléletében olyan, amire érdemes felfigyelni. Hiszen a teoretikusok és a kísérletezők kezdetben úgy fogalmaztak, hogy az irodában, amelyet általában a bejárat közelében alakítanak ki, mint a hálóban, fennakad az ügyfél: a gyakorlati munka ezt jellemzően és humánusan úgy módosította, hogy elébe megyünk a kedves ügyfélnek. A vitában megfogalmazták a bizottság tagjai a stabilitás védelmének fontosságát. Közismert, hogy politikánkra több mint két évtizede a stabilitás, a folyamatosság, a töretlenség a jellemző. így van ez az államigazgatási eljárásban is, bár ez sem a politika egészében, sem ezen a részterületen nem jelent állóvizet. A folyamatosságban is vannak változások, a fejlődés változásai. Az elmúlt időszakban egész fejlődésünkbe illeszkedve megnőtt és nyilván erősödni fog a városok környékét ellátó, területre kisugárzó szerepe. Aztán létrejöttek nagyközségeink, melyek már nem községek, még nem városok, de városhoz hasonló szerepet játszanak, és ugyanilyen fejlesztési igényeket támasztanak kicsiben. A járási tanácsok hivatalokká váltak, s nem annyira a maguk, mint inkább a segített, irányított községek érdekében kérik a nyugalmat a munkához, vagy ha indokolt, világos választ a közeljövőre, esetleg a perspektívára. Nem jó egyetlen munkahelynek sem, mert kontraszelekciót okoz, és zavart, idegességet kelt, ha állandóan a „lenni vagy nem lenni" gondolata foglalkoztatja, és nem képes maradéktalanul a munkával törődni. A továbbra is prognosztizálható gondok közül — kerülve az ünneprontás szándékát — egyet kell itt megemlíteni, jellemzően a községek gondja ez, és úgy fogalmazható meg, hogy a közigazgatás e szintjén még nem tudtuk megteremteni a hatáskörök és az eredményes végrehajtás között szükséges összhangot. Ez azt jelenti egyrészt, hogy a decentralizálás szándékai szerint, viszonylag rövid idő alatt rengeteg hatáskört zúdítottunk községeinkre. Másrészt az itt dolgozó apparátust — bár nagy erőfeszítéseket tettünk — nem voltunk képesek eléggé — legalábbis a feladatokhoz mérten — megerősíteni. Ennek egyik döntő oka — és kizárólag a községekben — az anyagi megbecsülésben tapasztalható meglehetősen nagy szélsőség. Egy tanácsi ügyintéző fizetése a községben egy hasonló képességű (felelősségű) tsz-ben, ktsz-ben, ÁFÉSZ-ben dolgozóhoz képest 1000—2000 forinttal kevesebb, s ez a különbség — bármennyire szereti a szakmáját valaki — csábító lehet. Igaz természetesen, hogy ha valaki a szövetkezetbe megy dolgozni, azért nem megy ki az országból, és új munkahelyén is fontos, hasznos munkát végez. De egy biztos, mégpedig az, hogy hiányozni fog az államigazgatásból, és főleg az biztos, hogy ennek a fluktuációnak a mértékét mindig a szomszédos nagyüzemek feltöltöttsége, vagy munkaerőigénye szabja meg. Az a véleményünk, hogy központi támogatással és az erők belső átcsoportosításával fokozatosan csökkenteni kell az említett különbségéket községeinkben a stabilitás érdekében. Tisztelt Országgyűlés! A latinoknál volt egy közmondás, magyarra fordítva eléggé ismert, és így hangzik: „a szavak elrepülnek, az írás megmarad". Bár ők nem a szocializmust építették, de ezt a figyelmeztető óvatosságot jól megtanultuk tőlük. Azt hiszem, sokan vagyunk, akik hivatalból, a napi munka keserveivel küszködve, nem győzzük hangoztatni, hogy legyen végre hitele a kimondott szónak, nehéz megérteni ugyanis, hogy miért kell dokumentum olyan ügyben, amit egy telefonnal el lehet intézni, és azt is, hogy honnan az a tömény bizalmatlanság, amiből ez a dokumentum-tömeg táplálkozik, miközben a szerződéseinket meg nem érvényesítjük törvényes eszközökkel. Űgy vélem, ez is jó ugródeszka a bürokrácia számára. Tisztelt Képviselőtársak! Miután nálunk minden döntés a néppel együtt, a nép érdekében születik, úgy vélem, ki kellene mondani és eredményesen tenni azért a napi gyakorlatban, hogy minden magyar állampolgárnak legyen joga megérteni jogszabályainkat. Valamikor jogásznemzetnek hirdettük magunkat — ebben a nemzetben persze nem volt benne a jobbágy —, és alkottunk szégyenletes törvényeket. Most az egész nemzetnek alkotunk jogszabályokat, kötelességünk tehát millióknak könnyen, áttekinthetően, világosan, nem jogász számára is érthetően fogalmazni, méghozzá tiszta, szép magyar szóval. Tisztel Országgyűlés! A törvényjavaslatot az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény módosításáról és egységes szövegéről a jelentésben is foglaltak, a kiegészítés és a beterjesztett módosítások szerint is a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság nevében elfogadom, és javaslom, hogy képviselőtársaim is fogadják el. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény módosításáról és egységes szövegéről szóló törvényjavaslathoz kilenc képviselőtársunk jelentkezett szólásra. Bóka Mihályné képviselőtársunk felszólalása következik. BÓKA MIHÁLYNÉ: Tisztelt Országgyűlés, kedves Elvtársnők, Elvtársak ! Közel negyedszázada lesz annak, hogy az országgyűlés megalkotta az ál-