Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-6

349 Az országgyűlés 6. ülése, 1981. április 16-án, csütörtökön 350 egyszerűsítve a demokrácia és az önkényuralom közötti különbséget, hogy a demokrácia sok embernek, az önkényuralom meg a keveseknek akarja a jót. A mi történelmünk e bölcs, igaz kritériumok szerint enyhén szólva nem mondható szerencsésnek. Hosszú évszázadokon keresztül az államhatalom elnyomó gépezete — néhány, sajnos rövid forradalmi korszak kivételével — a nép ellenségei, a néptől idegen kizsákmányoló társadalmi alakulatok nevében, azokat képviselve tiporta a népet. A községháza és a csendőrlaktanya egymás mellett egyszer volt szimbólum és fenyegető, véres valóság is. Még a felszabadulás után is volt olyan szélsőséges periódus, amelyben újraéledtek az államtól való félelem reflexei. Az államhatalom közel negyedszázada nemesedik szolgálattá, és a nép hatalmává. Természetesen e folyamatnak a felszabadulás óta is voltak és vannak stádiumai. Volt olyan fázis, amikor a jogi garanciák a tanulóvezetők tévedései ellen — és ezt nem pejoratív értelemben mondom —védték az ügyfelet. A következő szakaszban erősen fejlődött az anyagi jogi szabályozás. Most az a cél, ahogy szaknyelven mondják, hogy az önkéntes jog követés legyen a jellemző, vagyis a megelőzés csökkentse az eljárások számát, ahogy ezt a XII. kongresszus megszabja. Felmerül a kérdés, mi szükséges ehhez ? A válasz könnyű, a megvalósítás kevésbé. Szükséges hozzá szolgáló államigazgatás és együttműködési készséggel megáldott, törvénytisztelő állampolgár — ügyfél. Mindannyian tudjuk, érezzük, hogy nem sztereotípia, hanem a népnek számot adó, minden fórumon és gyülekezetben joggal hangoztatott igazság, hogy országunkban törvényes rend van, biztonság, és jó az állampolgárok közérzete. A szocializmus, amit építünk, tulajdonképpen úgy teljessége a demokráciának, hogy az egész nép munkájával, a nép egészének akarja, teszi, gyakorolja a jót. Tisztelt Országgyűlés! Az a feladatom, hogy számot adjak a Jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság törvényjavaslatot véleményező, gondozó munkájáról, minősítő észrevételeiről, javaslatairól. Bizottságunk e napirenddel két alkalommal is foglalkozott. Először Szolnok megyében, Törökszentmiklóson tájékozódott az államigazgatási munka úttörő korszerűsítéseiről, törekvéseiről, szembesítve a kísérlet szándékait a napi munka gyakorlatával. Az állampolgár ügyeinek gyors, pontos, humánus intézése, az eljárás demokratizmusa, a bürokráciát érzékenyen kikerülő gyakorlat — természetesen az ehhez szükséges emberi és tárgyi feltételekkel együtt — érdekelte elsősorban a bizottság tagjait. Alapos vita és vizsgálódás után a bizottság minden tagja elismerte, korszerűnek ítélte az ott tapasztalt munkát. A vitát sommázó, szinte klasszikusan szép, elismerő mondatok egyikét-másikát később még idézni fogom. A második alkalommal a törvényjavaslatot tárgyalta meg a bizottság, nagy felelősséggel, hozzáértéssel. Az 1957. évi IV. törvényről az volt a vélemény, hogy jó törvényt módosítunk, olyat, ami a szívünkhöz nőtt — fogalmazta Nezvál Ferenc — és több mint húsz esztendőn keresztül volt közéletünk ABC-je — hangoztatta Rőder Edit a bizottság ülésén. A bizottsági tagok megállapították a napirendi javaslatról, hogy jól kidolgozott, demokratikusan előkészített jogszabály. Erősítették elsősorban az ügyfelek, de az ügyintézőket is védő garanciákat, nagy figyelmet fordítottak a jogorvoslati eljárásokra, dicsérték a törvényjavaslat közérthetőségét. A bizottság ülésén Antallffy György, Nezvál Ferenc, Rőder Edit, Nagy József, Mátay Pál, Juhász Tibor, Barta László, Rendi Tiborné, Ladányi József, és Szűcs Gábor képviselők indítványoztak módosítást. E módosításokat a képviselőknek kiosztott jelentés tartalmazza, illetve a bizottság ma tartott ülésén úgy döntött, hogy a jelentésben foglalt 36 szakasz (4) bekezdését módosító indítványában az aláhúzott szövegrészben „ha a bírság kiszabását indokolatlannak tartja" — az indokolatlannak kifejezés helyett az elégtelennek kifejezést javasolja elfogadni, mert ez pontosabban fejezi ki a lényeget, illetve a jogalkotói szándékot. Az 1957. évi IV. törvény módosításának átfogó indokairól — a teljesség igénye nélkül — a következő a bizottság véleménye. A módosítást mindenekelőtt a társadalmi és a közigazgatási fejlődés változásai tették szükségessé. Azt ugyanis nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy népünk életében az eltelt több mint két évtized — történelmi mércével mérve is — évszázados léptékű fejlődést hozott és progresszív változásokat. Ezek közül csak néhányra és röviden utalok. Ha vitathatatlan tény, hogy a társadalmi fejlődésben vezető szerepet betöltő munkásosztály nemcsak az országban, de például minden megyében számszerűen is a legnagyobb, továbbá tény, hogy az ország későn iparosodó területein is a munkásság soraiban egyre jelentősebb szerepet visz a második generáció. Vagy ki vonhatja kétségbe, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezése után a modern nagyüzemekben dolgozó termelőszövetkezeti tag életvitelében, munkája jellegében, korszerű eszközeiben, gondolkodásában, céljaiban, az államigazgatáshoz fűződő kapcsolataiban más, mint az 1950-es években egyénileg gazdálkodó verejtékező, görnyedő paraszt? Azután ki ne értené meg, hogy a falun megjelent agrárértelmiség nemcsak a gazdálkodásban, de a község fejlesztésében is érezteti a szellem erejét? És ma már az is természetes, hogy a tudomány termelőerővé válását nemcsak elismerjük, de egyenesen elvárjuk, miközben hatásai nemcsak a gazdasági, de a társadalmi életben is számba vehetők. Ugyancsak a módosítást indokolja az, hogy az államigazgatási tevékenységi kör kiszélesedett. Nemcsak a hatáskör bővült, de nagyobb lett a társadalmi terep, erősödött a lakossági ellenőrzés és változott az állampolgárok igénye, meg igényessége. Csak egy jellemzőt ez utóbbira: húsz évvel ezelőtt nem sok gondjuk volt a tanácsoknak például a gépkocsik adóztatásával vagy a garázs építéssel. Közismert, hogy ma már más a helyzet. Az eljárási törvényjavaslatban figyelembe kellett venni a hatáskörök decentralizálását, mert ma már tapasztalatok igazolják, hogy a decentralizáció a demokrácia édes gyermeke, akkor közhasznú, jó az ügyfélnek, az ügyintézőnek, ha hatékony a köz-