Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-4

237 Az Országgyűlés 4. ülése, 1980. december 17-én, szerdán 238 ELNÖK: Orlovácz György képviselőtársunk felszólalása következik. ORLOVÁCZ GYÖRGY: Tisztelt Országgyűlés ! Amikor a csoportülésünkről hazatérve, otthon is bejelentettem hozzászólási szándékomat, 12 éves lányom megkérdezte, hogy milyen témában kívánok szólni, mondtam, a településfelesztésről. Azt mondja: Megint arról? Már egyszer szóltál. Azt fogják gondolni a képviselők, hogy te másról sem tudsz beszélni. Mondtam, nem hiszem, hogy probléma lesz, elég sok az új képviselő, meg aztán az új törvényjavaslatban is elég sok új dolog van. Most mégis igen nehéz helyzetben vagyok, hiszen közvetlenül az előttem szól képviselőtársam is, de már a vita kezdetén több képviselő foglalkozott ugyanezzel a témával, ismételni pedig nem akarok. Mégis otthon megnéztem a jelenlegi ötéves tervtörvény erre vonatkozó paragrafusát és igen meglepődtem akkor, amikor ez bizonyította, hogy az előttünk álló törvényjavaslat mennyivel többet fog ezen a téren nyújtani. Azt hiszem, hogy érdemes idézni ezt a mindössze egyetlen pontját az V. ötéves tervtörvénynek. ,,Az 53. § 3. pontja a lakosság alapellátását szolgáló vízellátási, kulturális és egészségügyi feltételek javításával, területileg kiegyenlítettebb ellátási szintet kell fokozatosan elérni." Én mindössze ennyit találtam a jelenleg érvényben levő V. ötéves tervben a területfejlesztés és a településfejlesztés címszó alatt az egyenlőtlen fejlődést kiküszöbölni hivatott szöveg között. Az előttünk álló törvényjavaslat 49. §-a abból az alapállásból indul ki, hogy vannak különbségek a területek fejlettsége, ellátási szintje között és a tervnek elő kell segíteni ennek a mérséklését. Az, hogy itt a mai vitában ez ilyen hangsúlyt kapott, gondolom, hogy több oka is van. A képviselők az idén többet találkoztak a választópolgárokkal, különösen azok, akik már az előző ciklusban is képviselők voltak, hiszen tavasszal mindenhol falugyűlések voltak, aztán a választási gyűlések, most ősszel pedig a népfrontválasztások alkalmával. Bizonyára ezek is felszínre hozták azokat a hiányosságokat, problémákat, amelyek a kistelepülések lakosságát foglalkoztatják. Azonkívül, ez a téma úgy érzem, hogy előtérbe is került napjainkban, nem utolsósorban a népfront következetes politikája következtében, azonkívül ismét megemlítve azt, hogy a most előttünk álló törvényjavaslat pozitív változást irányoz elő ezen a téren. Bizonyára ez más képviselőtársamnak a figyelmét is felkeltette. Egy-két szóban azért megpróbálok még olyan dolgokat elmondani, amit talán az előttem szólók nem fejtettek ki olyan mértékben. Én nagyon helyeslem azt, hogy törekszünk arra, hogy csökkenteni kell a városokba való áramlást és alkalmassá kell tenni a kiemelt alsó fokú vagy alsó fokú központokat arra, hogy a községből, kis településekből elvándorolni szándékozók ott telepedjenek le. Valahogy valóban sikk lett az, hogy nagyobb városokba költöznek a lakosok, azért mondom ezt így, mert olykor nemcsak ezeket a településeket kerülik meg, hanem gyakran még a megyeszékhelyet is, például Tolna megyéből előszeretettel költöznek Pécsre, meg Székesfehérvárra, mert ugye az valahogy nagyobb rangot ad. Ahhoz, hogy ezek a községek fogadni tudják az itt letelepedni szándékozókat, ezeket alkalmassá, vonzóvá kell tenni a letelepedők számára. Egyetértek azzal, hogy elsősorban az alapellátást kell javítani, hiszen a városokban ez manapság lényegesen jobb, tehát az is egyik oka, hogy odakívánkoznak az emberek. A másik az, hogy módot és lehetőséget kell adni arra, hogy ott építhessenek. Azt hiszem, egy előttem szóló sem említette, hogy a lakásépítési feltételek nem valami jók ezekben a kis településekben, ezt elsősorban a telekhiány nehezíti. A községi tanácsok pénzügyi helyzete elég gyenge, nem tudnak arra nagyobb összegeket évente fordítani, hogy telkeket létesítsenek, nemhogy kisajátítással, még közművesítéssel sem. Egy megyei tanácskozáson hallottam az osztályvezetőtől azt, hogy például Szekszárdon egy lakásra jutó helybiztosítási költség 160 ezer forint. Ebbe benne van persze a kisajátítások átlaga, valamint a közművesítés és egyéb járulékos beruházás. Az ő véleménye is az volt, hogyha ebből csak 50 ezret tudna adni a községeknek, akkor egészen másképpen állna az építés és a lakásépítés a községekben. Én azt hiszem, hogy ezen a téren máris van változás, nem kell a VI. ötéves tervre várni. A mi megyénkben is több millió forintot adtak a közelmúltban községeknek, főleg a város környéki településeknek azért, hogy közművesített telkeket tudjanak biztosítani az építkezőknek. Az is örvendetes, hogy az eddig csak városokra érvényes hitelfeltételeket és egyéb kedvezményeket megpróbáljuk a községekre is kiterjeszteni, ami szintén elő fogja segíteni azt, hogy ott több önerős lakás épüljön. Én egy kiegészítést is szándékozok javasolni a törvény 50. §ának (7) bekezdésének a harmadik mondatát szeretném kibővíteni, a következőkkel: „A települések fejlesztésére rendelkezésre álló anyagi eszközöknek a községek számára kedvezőbb elosztását kell szorgalmazni." Tehát ez a mondat kerüljön bele a törvényjavaslat azon részébe, amely arról rendelkezik, hogy milyen eszközökkel kívánja a törvény az ötéves terv során megvalósítani azokat az elveket, amelyeket a törvény e fejezetének korábbi részében olvashatunk. Tehát a központi eszközök mellett változtatni kell a jelenlegi elosztási arányokon is. Azt hiszem, nem mondok azzal újat, hogy a fejlesztésre rendelkezésre álló eszközöknek néhány százalékát kapták csak az ország kis települései, pedig ez körülbelül négy és fél millió embert érintett. Nem túl jó hangulatot szokott ez eredményezni a falugyűléseken, a lakosság jelentős részében elhagyatottság, kilátástalanság érzetét keltette. Én azon a véleményen vagyok, hogy, ha anyagilag nem is állunk olyan túl jól, de arra van pénzünk, amire akarjuk. Sokan erre fölkapják a fejüket, mert úgy értelmezik, hogy annyi, amennyit akarunk. Arra gondolok, hogy a meglevő pénzeszközöket igenis el lehet igazságosabban osztani, és arra, amire szánjuk. Én attól — megmondom őszintén — vi-