Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-22

1537 Az Országgyűlés 22. ülése 1978. március 24-én, pénteken 1538 dásában és a fegyverkezési hajsza megfékezésében. Ez a sarkigazság kifejezésre jut abban az erőteljes tömegmozgalomban is, amely a neutronfegyver gyártására és nyugat-európai telepítésére vonatkozó amerikai tervek ellen az Atlanti-óceánon innen és túl kibontakozott. Ennek a közvéleménynek a szava egyre nagyobb súllyal esik a latba. Biztató példa erre Hollandia, ahol a tiltakozó mozgalom az ország parlamentjét is arra ösztönözte, hogy nemet mondjon a neutronfegyverre. Az elmúlt napokban ugyancsak a hollandiai Amszterdam adott otthont annak a nemzetközi konferenciának, amelyen 30 ország jeles politikusai, tudósai, egyházi méltóságai emeltek szót az amerikai neutronfegyver-tervek ellen. Ez is megerősíti azt az utóbbi években mind kézzelfoghatóbban tapasztalható irányzatot, hogy a politikai és ideológiai különbségek ellenére egyre újabb rétegek és csoportok találják lehetségesnek és érzik szükségesnek a közös fellépést a legfontosabbért, a békéért, a leszerelésért, ami fölötte áll mindennek, ami elválasztja őket. Közülük nem kevesen eljutottak ahhoz a felismeréshez is, hogy csak a Szovjetunióval, a szocialista országokkal együtt lehet eredményesen küzdeni az új háború ellen, míg a szocialista országokkal szembeni hangulatkeltés, a szovjetellenesség árt a békéért vívott küzdelemnek is. E sok tekintetben történelemformáló tömegmozgalomban igen tevékenyen részt vesznek a nők is. Ez érzelmileg természetes, hiszen a háborúnak, fegyveres összeütközéseknek a nők a legnagyobb vesztesei, az elárvult édesanyák, az örökre magukra maradt asszonyok. De az érzelmek mellett mind nagyobb szerephez jut a tudatosság is. A nők nemzetközi évtizedében járunk. Ennek az Egyesült Nemzetek Szervezete által meghirdetett évtizednek a jelszava: Egyenlőség, fejlődés, béke. A különböző politikai, szakmai, vallási alapon álló nőszervezetek közötti együttműködés gyakorlata tanúsítja, terjed a felismerés, hogy béke nélkül nincs fejlődés, amiként fejlődés nélkül nem teremthetők meg a női egyenjogúság alapvető feltételei sem. Az élethez, az emberhez méltó élethez való jog legalapvetőbb, ami mindenkit megillet. Magától értetődik, bogy a szülők, anyák és apák nem akarják megengedni, hogy ettől az élet egyszeri és megismételhetetlen csodajátó] bárki megfossza gyermekeinket. Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1959-ben deklarációban foglalta össze a gyermek jogait. S a világszervezet az 1979-es esztendőt a gyermekek nemzetközi évének nyilvánította. Az akcióév magyar nemzeti bizottsága a napokban közreadott felhívásában hangsúlyozza: „Valljuk, hogy a béke és a gyermekek boldogsága, öröme elválaszthatatlan. A Magyar Népköztársaság összhangban az egész társadalom akaratával, a testvéri szocialista országok, a haladó világ törekvéseivel mindent megtesz, hogy kedvező feltételeket teremtsen a szocialista építés számára, és hozzájáruljon a béke fennmaradásához." Tisztelt Országgyűlés! Kedves képviselőtársaim! Púja Frigyes miniszter elvtárs beszámolója híven tükrözi a Magyar Népköztársaság külpolitikájának elvi alapjait, s azzal összhangban folytatott nemzetközi tevékenységünket. A beszámolót az Országgyűlés külügyi bizottsága megvitatta. A külügyi bizottság megbízásából a külügyminiszteri előterjesztést elfogadásra ajánlom a tisztelt Országgyűlésnek. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés. Engedjék meg, hogy köszöntsem ülésszakunkon Willy Brandt urat, a Német Szociáldemokrata Párt elnökét, örömünkre szolgál, hogy a magyar törvényhozás házában üdvözölhetjük Brandt urat és kíséretét, országunk vendégeit. (Taps.) Kívánjuk, hogy érezzék jól magukat hazánkban. Arra kérjük Elnök urat, hazatérve vigye el Országgyűlésünk szívélyes üdvözletét a Német Szövetségi Köztársaság Szövetségi Gyűlésének. (Taps.) Szólásra következik Darvasi István képviselőtársunk. DARVASI ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Egyetértek a külügyminiszteri expozénak a nemzetközi helyzetről adott részletes és árnyalt értékelésével, beleértve azt a nézetet, hogy — bár az enyhülés változatlanul uralkodó irányzat a nemzetközi kapcsolatokban — nagy, le nem becsülhető erők sorakoznak fel ellene és ez újabb erőfeszítéseket kíván a béke híveitől. Mindjárt hozzáteszem azonban, hogy a jelenlegi helyzet minőségileg más, mint akár a tíz év előtti is, mert amíg akkor alapvető nemzetközi kérdések, az európai status quo, a Német Demokratikus Köztársaság elismerése, az európai biztonság és együttműködés, a szovjet— amerikai viszony, a Vietnam elleni imperialista agresszió vártak rendezésre, most nagyrészt mindezekne* utána vagyunk és az enyhülésnek az a megtorpanása, amelyet hiba volna nem látni, ebben a teljesen eltérő nemzetközi helyzetben következett be. Ám az sem lenne okos dolog, ha nem vennénk észre, hogy bizonyos események, tettek, megnyilatkozások és magatartások azt sugallják, hogy vannak, akik zordabb idők eljövetelét várják, sőt kívánják az államok, mindenekelőtt a különböző társadalmi rendszerű államok közötti kapcsolatokban. Éppen azért azonban, mert a nemzetközi helyzet minőségileg megváltozott, más megvilágításban kell látnunk a háborús erőknek az enyhülést fenyegető mai kísérleteit is. Alig néhány hét telt el a helsinki záróokmányt aláíró államok nagyköveteinek belgrádi értekezlete óta. A tanácskozás végén kiadott kommünikéről, pontosabban a tanácskozás eredményességéről erősen megoszlanak a vélemények. Ennek az az oka, hogy egyes aláírók megkísérelték a záróokmány tartalmának megmásítását és leszűkítését. Ha arra gondolunk, hogy ez a kísérlet nem sikerült, márpedig nem sikerült és nem is sikerülhetett, akkor azt kell mondanunk, hogy Belgrád eredményes volt, mert azok, akik meg akarták változtatni a helsinki záróokmányt és be akartak avatkozni más országok belügyeibe, hogy ezzel fékezzék a nemzetközi kapcsolatok «2* \