Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-22

/ 1535 Az Országgyűlés 22. ülése 1978. március 24-én, pénteken 1536 tudjuk a felszabadulást követő évtizedeket, társadalmi-gazdasági építőmunkák eredményeit. Érdemes hozzátenni, ez volt az a három évtized, amikor hazánk minden korábbinál nagyobbat lépett a fejlődés útján. Ezek voltak azok az évtizedek, amikor a magyar nép többet tett és kapott emberségből, társadalmi, anyagi és szellemi felemelkedésből, mint bármikor azelőtt. Tisztelt képviselőtársaim! A magyar kormány nemzetközi tevékenységének van megbízható háttere. Az, amit a szocialista Magyarország, népünk szorgalmas, kemény munkájával és pártunk politikája nyomán a felszabadulás óta elért, erősíti politikai, erkölcsi tekintélyünket a világban. Szavunknak azonban nem csupán, ha szabad így mondanom, önsúlya van. Mi nem egyedül politizálunk, hanem összehangoltan, együtt szövetségeseinkkel, a Szovjetunióval, a többi testvéri szocialista országgal. A magyar diplomácia mindig velük együtt és azért dolgozik, hogy közös külpolitikai törekvéseinké^ mozdítsa elő. E törekvések középpontjában ma az áll, hogy a 70-es években a szovjet békeprogram kezdeményezései nyomán kibontakozott enyhülési irányzatot megőrizzük és tovább lépjünk azon az úton, amely a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése, kölcsönösen előnyös kapcsolatai és a népeik javát szolgáló együttműködés felé visz. Az elmúlt évek nemzetközi politikájában az is megmutatkozott, hogy a továbbhaladás folyamata nem egyenletes. A fejlődést megtorpanások is kísérik. Az enyhülésért ma épp úgy, vagy talán még jobban meg, kell küzdeni, mint tegnap. Erre figyelmeztet a belgrádi találkozó menete, erre intenek a legújabb amerikai fegyverkezési döntések, erre világít rá a közel-keleti tűzfészek libanoni fellobbanása. Ne feledjük azonban, mindannak, ami kedvezően változott az utóbbi évtized világpolitikájában, az erőviszonyok számunkra előnyös alakulása, eltolódása volt az aranyfedezete. Mert ez a realitás. A béke, a nemzeti felszabadító mozgalmak, a haladás és a létező szocializmus történelemformáló erőinek előretörése változatlanul ható, meghatározó fontos tényezői a nemzetközi életnek. Hatalmas politikai, erkölcsi, gazdasági és katonai erő kellett ahhoz, hogy a tőkés világban mind több reálisan gondolkodó politikusban megérjen a felismerés, korunkban a békés egymás mellett élés az egyetlen, ésszerű lehetőség a nukleáris összecsapás önpusztító alternatívájával szemben. Ez a felismerés hozta magával az áttörést a szovjet—amerikai és az európai kapcsolatrendszerbe és azokat az egyezményeket, szerződéseket, amelyek szinte kodifikálták az enyhülés politikáját. Ma bizonyos értelemben a nemzetközi helyzet új szakaszába léptünk, mint ahogyan erről Púja elvtárs is szólott. A történelmi fordulat már bekövetkezett a hidegháborútól a feszültség enyhülése irányába. Most a korábbi jelentős eredmények megszilárdítása és továbbfejlesztése van napirenden. Ez aligha követel kevesebb türelmet, aligha igényel kevésbé szívós munkát, mint amaz, jóllehet, a dolog természeténél fogva az eredmény nem ígérkezik olyan látványosnak, mint az első nagy kézfogások idején. E történelmi pillanatban, amikor az enyhülés már jelen van, de még nem visszafordíthatatlanul, erősebb ellengőzt adnak azok a befolyásos nyugati körök, elsősorban a nagy hatalmú katonai, ipari komplexumok képviselői, akik nem az enyhülési folyamat kiteljesedésében, hanem megállításában vagy éppen megfordításában érdekeltek. Ezek a visszahúzó erők,úgy látják, hogy holnap talán már késő lesz, de ma még megpróbálhatják a maguk javára billenteni a katonai erőviszonyokat. Ezek a próbálkozások már ma is mérgezik a nemzetközi légkört, visszavetik az enyhülés szempontjából különleges jelentőségű szovjet—amerikai viszonyt, végső következményükben pedig a fegyverkezési ihajsza politikailag is káros és veszélyes újabb fordulójához vezethetnek. A Szovjetunió és a szocialista országok ezt nem kívánják. Felfogásunk szerint a békés kommunista és szocialista építőmunka felvonulási területein sokkal jobb helye van a pénznek, mint az életveszélyes fegyvertárakban. De történelmi tény az is, a Szovjetunió a szocialista világ, a mainál összehasonlíthatatlanul nehezebb helyzetben is megteremtette a szükséges erkölcsi és anyagi bázist, amikor a másik oldal a védelmi készültség magasabb anyagi, technikai szintjét kényszerítette rá. Tisztelt képviselőtársaim! A jelen világhelyzetben rendkívüli módon megnőtt a kormányok felelőssége abban, hogy végül is milyen útra tér civilizációnk: a békés együttműködés, vagy a háborús szembenállás útjára. A mi diplomáciánk, a szocialista országok összehangolt diplomáciája az előbbi út mellett száll síkra. Igen. Halljuk a NATO-országok némelyikének hidegháborús kardcsörtetését. De mi mégsem a hangerőt fokozzuk, hanem a békekezdeményezések számát gyarapítjuk, az olyan indítványokét, amelyek jóvoltából csökkenne a háborús veszély és javulnának a leszerelési intézkedések folyamatosságának kilátásai. Az ilyen építőszellemű és valóban ésszerű tárgyalási javaslatoknak korántsem egyedüli, ám legfrissebb példája az a konvenciótervezet, amelyet a Szovjetunióval, és több más testvéri szocialista országgal együttesen terjesztettünk a közelmúltban a genfi leszerelési bizottság elé a neutronfegyver gyártásának, felhalmozásának, rendszeresítésének és alkalmazásának betiltása tárgyában. A tervezetet benyújtó szocialista országok abból indultak és indulnak ki, hogy a neutronfegyver bevezetésével fokozódnék a nukleáris összecsapás veszélye és újabb területre terjedne át a fegyverkezési verseny. Ezt pedig lehetőség szerint el kell kerülni. Nem azért, mintha a szocialista világ gyenge volna, és adott esetben ne tudná megtenni a szükséges válaszlépéseket, hanem azért, mert a kétszer kettő igazsága, hogy nincs nép, amelyik ebben az öngyilkos versenyfutásban inkább volna érdekelt, mint a béke fennmara'