Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-28

1987 Az Országgyűlés 28. ülése, 1978. december 21-én, csütörtökön 1988 ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési törvényjavaslathoz felszólalásra több jelentkező nincs. Ezért a vitát bezárom. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter elvtárs kíván szólni. FALUVÉGI LAJOS: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Elvtársak! A jövő évi terv és költségvetés kulcsévet jelent az ötödik ötéves terv időszakában, de nemcsak ezért érdemel és ikapott itt ma nagyobb figyelmet, hanem azért, mert a gazdaságpolitikában és a gazdasági gyakorlatban, a társadalom fejlődésében olyan időszakba kerültünk, olyan időszakba értünk, amikor megnövekedtek a feladataink, meg kell sokszorozni az erőfeszítéseket, hogy a szocialista építésben előbbre jussunk. Ez kitűnt a mai vitából és ha szabad a vitához valami általános megjegyzést tenni, akkor azt szeretném elmondani, hogy a kormánynak a költségvetési és terwiták mindig sök gondot szoktak okozni, elsősorban azért, mert nagyon sok olyan helyi gyakorlati ügy merül fel, amelynek a megoldása mindig bővíti a terv és költségvetés kereteit, és igen nehéz vele megbirkózni. Ebben a vitában ma sokkal több volt a népgazdasági összefüggés, a gazdaságpolitika új vonásainak és a gyakorlati munka lényegének a megértése és joggal mondhatta több felszólaló, hogy nem újabb anyagi eszközök érdekében emel szót, hanem azért, hogy a közös munkánk eredményesebb legyen. Ezt külön köszönjük, és ez azért nem könnyíti meg a kormány dolgát, ellenkezőleg, megnöveli a felelősségünket, hogy mindazt, ami ebben a tervben és költségvetésben benne van, eredményesen hajtsuk végre a magunk területén. Az előadói beszéd és a hozzászólók valamennyien támogatták a javaslatot, köszönöm. Arról szeretnék még néhány szót mondani, mielőtt a hozzászólások egy részére visszatérnék. hogy a vita megmutatta, hogy amikor a gazdasági munkában egy újabb szakasz elé érkezünk, akkor a feladatok, az erők kijelölésénél, az erők összefogásánál mindenekelőtt arra kell támaszkodni, amit eddig elértünk. Erről elsősorban Gáspár elvtárs beszélt, azt hiszem, azt a kifejezést használta, hogy ne adjuk olcsón az eredményeinket. Én úgy gondolom, hogy azokat tényleg nem szabad olcsón adni, abban nagyon sok munka van, nagyon sok erőfeszítés, veríték és gyötrelem. Azt hiszem, hogy a szocialista építésben elért nagy eredményeinket semmiért nem adhatjuk, és leginkább arra kell ügyelnünk, hogy olyan követelményeket támasszunk, amelyek előbbre visznek bennünket fokozatosan. Valóban jogos az a figyelmeztetés, hogy ne kérjünk számon valami olyasmit, ami röviden és belátható időn belül nem érhető el, de azt hiszem, számon kell kérnünk magunktól mindent, amit közös munkával elérhetünk, és ami bennünket előbbre visz, és amit ma számon kérünk, az több, mint amit az elmúlt esztendőben számon kértünk magunktól. A vita másik pólusa, ha szabad ezt mondanom, a horizont másik pólusa, az a kérdéscsoport, amelyről Huszár elvtárs beszélt, tudniillik arról, hogy ez az esztendő és minden közbe eső év valami nagyobb gazdaságfejlesztési távlatban most a hatodik ötéves tervbe illeszkedik bele és ez nem egyszerűen valami formális kifejezése annak, hogy előbbrenézünk, hanem nagyon mély átgondolás. Tudniillik, az az átgondolás, hogy azok a nagyobb követelmények, amelyekről most szó van, azok nem egy-két esztendő követelményei, hanem gyakorlatilag átvisznék a VI. ötéves terv időszakára. Ezekkel a nagyobb követelményekkel, nagyobb erőfeszítésekkel tudjuk csak megalapozni a VI. ötéves tervet. Ezt a szélesebb horizontot érintette az előadói beszéd, amikor arról szólt hosszan és részletesen, hogy az országunk gazdasági jellege és a világgazdaság mai állása, föltételei azt követelik, hogy a mi gazdasági fejlesztési politikánkat beillesszük egy nagyobb nemzetközi együttműködési horizontba, hogy előbbre vigyük a KGST-országokkal folytatott együttműködés progresszív elemeit, de ezen túl olyan gazdasági fejlesztési politikát, gyakorlatot valósítsunk meg, amely lehetővé teszi, hogy a külkereskedelmen keresztül még inkább nyissuk meg a gazdasági előrehaladás és társadalmi előrehaladás forrásait, elsősorban minőségileg nagyobbra értékelhető teljesítmények révén. Azt hiszem, hogy a vitának ez a megközelítése reális, és figyelmeztet arra, hogy a napi feladatok mellett mindig tekintetbe vegyük a nagyobb összefüggéseket is. Az előadói beszéddel kapcsolatban egy kritika hangzott el, kötelességem visszatérni rá. Az tudniillik, hogy az előadói beszéd kritikai vagy talán még inkább önkritikái hangja nem volt kielégítő. Mivel ennél többet nem hallottam a fölszólalásban — tudnillik, hogy miben nem volt kielégítő —, ezért hadd vegyem jóindulatú biztatásnak a jövőt illetően. Úgy gondolom, hogy ami a pénzügyi szabályozás, irányítás munkáját illeti, volt három nagyon fontos tézis ebben a beszédben. Az egyik az, hogy a szabályozókban megtett intézkedéseink nem voltak átütő erejűek; a másik, hogy a jövedelmek elszakadtak a teljesítményektől; a harmadik, hogy a támogatások révén túlzottan biztosítottuk a helyi stabilitást és nem ösztönöztünk eléggé nagyobb teljesítményekre. Úgy gondolom, hogy mindebben, elsősorban a pénzügyi szabályozás részes, s mindazok, akik a pénzügyi szabályozókat kidolgozzák, gyakorlatát ügyelik, vezetik, irányítják. Azért emlegettem ezt újra, mert úgy gondolom, hogy ha ezen a téren változtatunk a gyakorlaton, akkor ez néhány tekintetben gondokat jelent; vállalati gondokat, esetleg fejlesztési gondokat és egyebeket, vagy a gazdaságtalan tevékenység viszszafejlesztését. Ha majd ezeknek a gondoknak a gyakorlati problémáival találkozunk, akkor számítanunk kell a biztatásra, hogy legyünk határozottabbak és kritikusabbak mindazzal, ami kritikára érdemes. A kővetkező kérdésekre szeretnék visszatérni: az ipar és a kereskedelem kapcsolata, néhány bányászati ügy, a tanácsi gazdálkodás, a tudomány és társadalom — amiről kevés szó esett — és végül a végrehajtás. Igyekszem rövid lenni.