Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-28

1989 Az Országgyűlés 28. ülése, 1978. december 21-én, csütörtökön 1990 Radnóti, Kasó, Lombos és Fülöp képviselő elvtársak különböző összefüggésekben érintették az ipar és a külkereskedelem ügyét. Az, hogy ez a vitában ilyen súlyt kapott, azt hiszem teljesen jogos. Jogos azért, mert a mi teljesítményeink döntően a külkereskedelmen keresztül kapnak minősítést és ha úgy érzik azok a termelőik, mezőgazdasági termelők és ipari termelők —, hogy nincs elég információjuk a külkereskedelmi feltételrendszerre, hogy el vannak zárva kicsit a külpiaci hatásoktól, akkor ezt jogosnak kell tekinteni. Jogosnak kell tenkinteni abban, hogy szorosabbra vonjuk a külkereskedelem számára a termelők érdekeltségi rendszerét a külkereskedelmi vállalatokkal. E tekintetben a szabályozók módosítása hoz újabb elemeket. Ezt át kell gondolnunk, főleg azokon a területeken, ahol a termelés nem közvetlenül a kereskedelemre megy. Például a mezőgazdasági üzemek egy részében, hogy több információt kapjanak a termékeik reális áráról, költségeiről, az értékesítés körülményeiről és szakítani kell azzal a nézettel, hogy csak ott van szükség külkereskedelemhez értő szakemberre, ahol közvetlenül külkereskedelmi jog van. Ez egy nagy tévedés, mert a piacot ismerni, kutatni mindenkinek kell, annak is, aki közvetlenül nem tárgyal külföldi üzletfelekkel. Ezt nem szabad sajnálni se a telephelyéknél, se a mezőgazdasági üzemekben, hogy ilyen szakembert beállítsanak. Mint ahogy műszaki fejleszteni, konstrukciót, technológiát javítani nemcsak a trösztök vagy a nagyvállalatok központjában kell, hanem a telephelyeken is. És nem szabad a telephelyeket olyan állapotban hagyni, hogy semmi máson ne gondolkozzanak, csak azon, hogy azt a megadott szériaterméket hogy lehet összeállítani. Ebből ki kell lépni, ebben vannak tennivalóink és jogos a figyelmeztetés: ez az új követelmények egyike többek között. Indokolt a kisvállalatok helyzetéről szóló figyelmeztetés: viszonylag kevés a mi gazdaságunkban a kis vállalat és emiatt a termelési együttműködés sokszor akadozik, de azért attól mindenkit óvnék, hogy ihol a nagyvállalatokat vegyük elő, hol a kisvállalatokat. Ezt öszszefüggés-rendszerében kell nézni és valóban több figyelmet érdemelnek a kisvállalatok, ahol még nagyon nagy tartalék van a termelékenység emelése terén, az egészséges háttéripar kiépítésében. Ezt pénzügyi kedvezményekkel is ösztönöznünk kell. A külkereskedelmi kapcsolatrendszerben külön szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a közös vállalkozásokat 1979-től új pénzügyi szabályozók fogják segíteni. Nagyon-nagyon fontos volna, hogy ez a korszerűbb együttműködési forma kifejlődjön, mert itt a kisebb egységek is kikerülhetnek a piacra és értékesíthetnek. Szeretnék a felmerült vállalati példák közül egyet kiemelni, mint általános kérdést. Szeretném elöljáróban megmondani, hogy teljesen jogos Huszár elvtársnak az a figyelmeztetése, hogy nem indokolt semmiféle vállalatellenes hangulat — ez is szerepelt a felszólalásában. Igaza van, nem lehet a feladatokat kizárólag a vállalatok vállára tenni, nem lehet a gyengeségekért kizárólag a vállalatokat okolni. Ez közös dolog, így is kell hozzányúlnunk, még akkor is, ha a szabályozók szigorításának a nagyobb része a vállalati gondokat fogja szaporítani. Sok olyan irodalmi hivatkozás hangzott el, hadd mondjak én is egyet — értük van ez a szigorítás és nem ellenük, abban az értelemben, hogy meg tudjanak felelni az új követelményeknek és fejlődni tudjanak. A példa, amit szeretnék emlegetni: a dugattyúgyűrű. Ismerem az érintett vállalatokat, az érintett vállalatok vezetőit, erőfeszítéseiket és nagyra becsülöm őket. De ha valamelyik termék műszakilag nem felel meg a követelményeknek, akkor nem azt kell szorgalmazni, hogy azt beépítsék más vállalatok dotációval, exporttámogatással, mert ez nem visz bennünket előbbre, hanem, azt kell szorgalmazni, hogy az adott termék korszerű, jó, elfogadható és versenyképes legyen. És ne azok a vállalatok küzdjenek nehézségekkel, akik ezt beépítik, hanem az a vállalat küzdjön kicsit nehézségekkel, aki nem tudta még elérni a megfelelő műszaki színvonalat. Lehet, hogy a konkrét példa nem a legjobb, de a megközelítési módnak biztos ennek kell lenni a jövőben. Ezt azért is vagyok bátor hangoztatni és mondani, mert ez a termék például igen nagyon zavarja — már tudniillik, hogy nem éri el azt a megfelelő színvonalat — a szocialista országokkal folytatott együttműködésünket, mert emiatt, hogy ez a termék nem jó, kénytelenek vagyunk nagyobb kooperációtól elállni. Kérem, hogy ebben a kérdésben ezt a felfogást érvényesítsük. A bányászati ügyekről. — Jávorkai elvtárs, Forgony elvtárs szólt ezekről — Mányról szeretnék annyit mondani: a mányi bánya folytatásához a terv és a költségvetés, már az előkészítéshez 200 millió forintot tartalmaz. A fejlesztési célt jóváhagyta az Állami Tervbizottság, tehát lehet folytatni az előkészítést, végleges döntést a kormány az első félévben "noz. Az úgynevezett eocén-programról szóló döntés keretében egy dologban kérünk az elvtársaktól megértést. Azt, hogy a bánya és az erőmű nyitása szoros összhangban kell legyen. Ha tehát itt a kormány a határidőt így vagy úgy kicsit módosítja, az nem a bánya ellen van, nem a bányászkodás ellen van, hanem annak a szorításnak a hatása alatt történik, ahogy az erőmű — amely nagyon komplikált beruházás —, mikor készül el, s azt kell szorosan összefüggésbe hozni a bányanyitással. Rudabányáról csak azt szeretném elmondani, hogy a gazdaságosság érdekében tett erőfeszítéseket nagyon-nagyon támogatjuk, mert erre igen nagy szükség van. Mivel a kolóniák kétszer is felmerültek, hadd mondjam meg: jogos, hogy önök ennek rendbetételét napirenden tartják, csak egy kicsit közelebb kellenne kopogtatni. A költségvetés 1 milliárd 200 milliót folyósít erre a célra. A bányák, pénzforrásaival együtt az ötödik ötéves tervben 3 milliárd van erre a célra. Három év alatt 450 millió forintot használtak fel. Ügy gondolom, ez egy olyan ügy, amelyet ott kell eligazítani, ahol indokolt: a megyékben (kivitelező kapacitás, szer-