Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.
Ülésnapok - 1975-27
1931 Az Országgyűlés 27. ülése, J emelkedjék, akik jó munkajukkái ikiemelkedően járuknak hozzá népgazdasági gondjaink megoldásához. Míg azoké, akik keveset tesznek a közös asztalra, kismértékben nőjön vagy egyáltalán ne emelkedjen. A bérszabályozásnál bevezetett szigorítások ezt az elvet szolgálják. Ezzel egyetért a közvélemény is. Magyarázkodások, kivételezések helyett fel kell számolnunk a szocialista társadalom alapelvével, a munka szerinti elosztás elvével ellentétes egyenlősdit, bárkiről legyen is szó. Tisztelt Országgyűlés! Ami a felhalmozást illeti, ezen belül Ls a beruházásokat, ezek nagysága alig lesz nagyobb az 1978. évinél. A készletállomány nem növekedhet olyan mértékben, mint az ország nemzeti jövedelme. Az 1978-as nagy készletnövekedés megismétlődése komoly gazdasági károkat okozna, viszont a meglevő készleteket is figyelembe véve a tervezett készletnövekedés elegendő a termelés tervezett bővítéséhez. Sőt — ezt is megkockáztatom —, gondos gazdálkodás, a vállalatközi együttműködés érdemi javítása esetén a tervezett mértékű növelésre sem lenne szükség. A túlzott készletezés felszámolását gazdaságirányításunknak határozott intézkedésekkel kell elősegítenie, ez remélem megtörténik. A beruházásokikai kapcsolatban újra rá kell mutatnom, mint tavaly is tettem, hogy nem vagyunk persze elvi ellenzői a fejlesztés bővülésének. De mindenkor számolnunk kell a népgazdaság teherbíró-képességével. Nem lehet költekezni mérték nélkül. Mert amennyivel tülköltünk a beruházásra, annyival kevesebb jut az életszínvonal emelésere. Tudomásul kell vennünk végre, hogy valószínűleg még igen sokáig nem lesz lehetőségünk minden, önmagában esetleg indokolt, valódi igényeket kielégítő beruházás megvalósítására sem. Még a nagyon szükségesek között is szelektálnunk kell. Az ettől eltérő gyakorlat útjában áll az életszínvonal növelésével kapcsolatos célok elérésének. Rá kell mutatnom a pazarlás egy speciális' formájára. Sokan azt hiszik, hogy a leghatékonyabb fejlesztés az, ha az áraiktól függetlenül, a kihasználás, a gazdaságos működtetés lehetőségétől is eltekintve, a legfejlettebb technikát vezetjük be. Egyáltalán, ballábas az a felfogás, ha egyetlen receptjét ismerjük a gazdálkodás lényeges javításának, a fejlesztést. A tehetséges, okos és ügyes vezetés inkább gondol a jobb szervezésre, a meglevő kapacitások ésszerű átállítására, a célszerűbb kooperációra. 1979-ben tekintettel a sok befejezetlen beruházásra, ezek befejezésére összpontosítunk. Nem indítunk újabb állami nagyberuházást. A vállalati beruházásoknál szintén a befejezésekre, főleg az exportképes árukat előállító kapacitások üzembe helyezésére kell a hangsúlyt helyezni. A vállalati beruházások nagysága folyó áron az időihez képest nem nagyon növekszik. Ennek megfelel ően folyamatosan csökkennek a vállalatok fejleszted lehetőségei. Ezt is reálisan kell mk. Az úgynevezett célcsoportos beruházásokra fordított összeg — a kórházfejlesztés, a vasúti hálózatfejlesztés, a járműbeszerzés kivételével — az eredetileg kalkuláltnál valamivel mó'-sékeltebben nőhet. 78. december 20-án, szerdán 1932 Nem értek egyet azzal a felfogással sem, hogy a beruházások növekedésének ilyen szabás lyozása gátolja a műszaki fejlődést, termelőberendezéseink korszerűsítését. Tények bizonyítják, hogy ez a függés nagyon is távoli, és mindenkor kismértékű volt. Azt kell elérnünk, hogy a termelőágazatokban a beruházásokra a rendelkezésre álló összes forrást hatékonyabban használjuk fel, és valóban állítsuk a gazdaságos műszaki haladás szolgálatába. Ebben van a korszerűsítés igazi tartaléka. Tisztelt Országgyűlés! A gazdaságirányítás különösen fontos feladata lesz az 1979. évi fejlődés állandó beavatkozásra kész figyelése. A kormány eltökélt szándéka, hogy amennyiben a tervezett úttól lényeges eltéréséket tapasztal, újabb azonnali intézkedésekkel tereli az itt elhatározott irányba a folyamatokat, hogy elérjük legfontosabb gazdaságpolitikai céljainkat. 1979. a VI. ötéves terv előkészítése szempontjából is nagy jelentőségű, érzékeny év. 1979ben kell kidolgoznunk az új terv koncepcióját, ezzel összehangoltan az ár- és szabályozórendszerben szükséges változtatásokat. A tervezhető elgondolások kialakítása már ebben az évben elkezdődött. Hozzáláttunk a különböző műszakigazdasági és gazdaságpolitikai részletek kidolgozásához. Az eddigi mérlegelések egyértelműen mutatják, hogy az 1979-es fejlődést, valamint a VI. ötéves tervidőszak tervezhető fejlődését gazdaságpolitikailag azonosnak kell tekinteni. Az egyensúlyi helyzetért még sokáig kell dolgoznunk és addig csak mérsékeltebb lehet a gazdasági növekedés, a termelésfejlesztés, az életszínvonal-emelkedés. Előrehaladásunk lehetőségei attól függnek, hogy gazdálkodásunk milyen gyorsan tud hatékonysággal bizonyítani a világgazdaiság mai körülményei között is, milyen gyorsan' korszerűsítjük a termelés szerkezetét, hogyan hasznosítjuk a KGST által nyújtott integrációs lehetőségeket. A minimum most az, hogy az 1979-es népgazdasági tervünket teljesítsük "maradéktalanul. Ez a terv reális és teljesíthető. A korábbinál magasabb színvonalú, aktívan kezdeményező okos munkára, a határozatok következetesebb végrehajtására, a szavak és tettek teljesebb egységére van szükség a gazdaságban. Tisztelt Elvtársak ! Az Országgyűlésnek most az a feladata, hogy tiszta beszédű, jó törvényt hozzon, annak érdekében, hogy 1979 újabb megfelelő állomás legyen céljainkhoz vezető úton. Akkor, amikor a Magyar Népköztársaság legfőbb államhatalmi fórumán ezen szorgoskodunk, emlékeztetnünk 'kell önmagunkat, egész népünket arra a régi igazságra, ha sokan és következetesen akarunk valamit, azt elérhetjük. A hosszú utat. amelv előttünk áll. vagyis a jövőnket miagunknak kell biztosabbá és' járhatóbbá építeni. Ma sem tudunk és nem is akarunk többet mondani népünknek, önmagunknak: életünk értelme a szocialista építés szolgálata, együtt, egv érzéssel, egy célért küzdve a testvéri szocialista országok közösségében, magunk mellett érezve legjobb barátunkat, a Szovjetuniót. Ennél értelmesebb életet, lelkesítőbb emberi célt nem lehet korunkban elképzelni. Az út tehát világos és szép jövő felé vezet.