Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-27

1905 Az Országgyűlés 27. ülése, 1978. december 20-án, szerdán 1906 lődési típusnak kell kialakulnia, amelyben a szükségletek, a kereslet és kínálat közötti konfliktusokat nem feltétlenül a termelés emelésével, hanem gyakran a felhasználás és fogyasztás racionalizálásával oldják meg. A felhasználás racionalizálását nemcsak a fenyegető energia- vagy nyersanyaghiány kényszeríti ki, hanem azok a magas árak, az árak forradalma — ahogy azt egyik kitűnő közgazdászunk nevezi —, amelyek a régi megoldásokat elviselhetetlenül drágává teszik. Olcsó energia és nyersanyag mellett a világgazdasági verseny inkább a különböző berendezéseik teljesítőképességében, minőségében és több oldalúságában bontakozott ki, most éles verseny tárgyává lesz a felhasznált energia vagy nyersanyag mennyisége, hiszen a költségeket elhatározóan befolyásolja. Ebből következik, hogy a gazdasági és technikai fejlődés az energiatermelés, átalakítás, szállítás és felhasználás, illetve a különböző berendezések méreteinek csökkentése területén rendkívül felgyorsul. A külgazdaság és a világgazdasági problémák hátteréről azért szóltam ilyen részletesen, hogy az általunk követendő gazdaságpolitikai irány különleges jellegét érzékeltessem. Nem egyszerűen az egyensúly helyreállításáról, nemcsak a növekedési ütem racionális visszafogásáról van szó, hanem elsősorban arról, hogy a világgazdasághoz való kapcsolódási rendszerünket kell átalakítani és rendszabályaink meghozatala és az egyensúlyhiányból történő kibon^ takozás során egy olyan új növekedési típust kell kialakítani, amely az itt röviden felsorolt következményekkel összhangban áll. Alapvető félreértés tehát, ha valaki ebben a terv- és költségvetésben kizárólag, vagy elsősorban a fékező és a korlátozó tendenciákat észleli. Az alapvető problémát ugyanis annak* meghatározása jelenti, hogy mit kívánunk korlátozni és mit kívánunk az eddiginél erőteljesebben, ha tetszik gyorsabban fejleszteni. Korlátozni kívánjuk a gazdaságtalan termelést, a nem piacképes áruk előállítását, a gazdaságtalan és ráfizetéses produkciót. Eddigi tapasztalataink azonban azt bizonyítják, hogy jelenlegi termelésünk nem jelentéktelen hányada ilyen áruféleségekből tevődik össze, és nem lehet azt remélni, hogy ez a helyzet egyik évről a másikra gyökeresen megváltozik. Ezért a gazdaságtalan, nem piacképes és elavult termékek előállításának fékezése egyelőre az össztermelés lassulását jelenti. Ennek tudatában sem szabad azonban az összkeresletet annyira felpumpálni, hogy a gazdaságtalan és nem piacképes áruk termelését újra előmozdítsuk. A gazdasági fejlődés minden más összetevője, a kialakult struktúra megváltoztatása, a technikai fejlődés meggyorsítása, gazdaságos és piacképes termékek előállítása, a

z áruk minőségének javítása, az árukhoz tartozó szolgáltatások tökéletesítése, az értékesítési kultúra emelése, külföldi piacok biztosítása, új kooperációk kialakítása, a tudományos kutatás erőteljesebb összekapcsolása a termeléssel, és hasonló követelmények és teljesítmények a legnagyobb dinamikával is fejleszthetők, sőt fejlesztendők. Leegyszerűsített, sőt primitív gondolkodási mód lenne a nemzeti termelés menynyiségi mutatóiból kiindulva azt föltételezni, hogy akkor járunk helyes úton, ha a termelést a gazdaságtalan és nem piacképes áruk előállítása révén felduzzasztjuk, és a gazdasági fejlődés olyan összetevőit, mint a technikai fejlődés, korszerűség, piacképesség, a szükségletek magas színvonalon történő kielégítése, másodlagos tényezőkké fokozzuk le. Ellenkezőleg: ma ezek a tényezők válták a gazdasági fejlődés legfőbb hajtóerőivé, jellemzőivé, s ezekben rejlik az előrehaladás igazi dinamikája. Az a körülmény, hogy a gazdaságtalant és piacra képtelent — aminek az aránya még nem jelentéktelen a termelésben — fékezni, sőt elhalatni kell, a kedvező tendenciákat, illetve az azokat hordozó gazdasági egységeket viszont ösztönözni és bátorítani, gazdasági mechanizmusunk és intézményi rendszerünk erőteljes továbbfejlesztését követeli meg. Ismeretes, hogy a gazdasági mechanizmus bevezetése utáni években, úgy 1971—72 körül, már erőteljesen demonstrálod ott egyes gazdasági vállalkozások korszerűtlensége, és alacsony képessége a gazdaságos termelés megvalósítására. Ebben az időszakban voltak, akik úgy vélték, hogy rossz vagy igazságtalan az a gazdasági szabályozó rendszer, amely rávilágít ezen vállalkozások gyengeségeire, ezért olyan mechanizmus bevezetését kezdték sürgetni, amely ezen vállalatok testére szabott, mintha a gazdasági feltételrendszernek kellene alkalmazkodni a vállalatokhoz és nem a vállalatoknak a feltételrendszerhez, amelynek legfőbb összetevői mégis objektív követelmények eredői. Kezdetét vette a vállalatok úgynevezett védelme, előbb a mechanizmussal, majd később a világgazdasági korszakváltással kapcsolatban. Ha a gazdaságban a termelés vagy egyes vállalkozások védelméről beszélünk, úgy azt a kérdést kell felvetni — ha nem átmeneti jelenségről van szó —, hogy milyen eredetű eszközök segítségével és milyen célok érdekében történik a védelem. A védelemre felhasznált eszközöket ugyanis csak a fejlődéstől és a fogyasztástól vonhatjuk el, vagy egyensúlyhiányt csinálunk. A védelemmel pedig gyakran azt tesszük lehetővé, hogy a szóban forgó vállalkozás a következő esztendőben technikája vagy struktúrája megújítása helyett még nagyobb veszteséget termeljen. így érkeztünk el az 1975—76-os esztendőhöz, amelyben a magyar népgazdaság a cserearányok romlása és egyéb tényezők eredője gyanánt súlyos veszteségeiket szenvedett és lényeges egyensúlyhiánnyal küzdött, míg a vállalatok a mechanizmus bevezetése óta legsikeresebb évüket ünnepelhették, hiszen hatalmas nyereséget értek el. Természetesen a mechanizmus tökéletesítését nem elég ott és úgy folytatni, ahogy az 1972-ben megtorpant. Azóta ugyanis igen lényeges változások mentek végbe mind a világgazdaságban, mind a magyar népgazdaságnak a világgazdasághoz való viszonyában. Az 1974 óta bégbement átalakulásuk és szinte fordulatszerű fejleményeik meggyőzően igazolják, hogy egyetlen nemzetgazdaság sem vonhatja ki magát e