Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-27

1903 Az Országgyűlés 27. ülése, 1978. december 20-án, szerdán 1904 legdöntőbb problémát, és az exportra, vagy a gazdaságosságra csak annyi figyelmet fordítottak, amennyi az import ellentételezéséhez szükséges volt. Ez a gazdasági kényszerhelyzet a dolog természeténél fogva nálunik is kifejlesztett olyan felfogásokat, amelyeik a szocialista országoknak a külső világgal kialakuló kapcsolatait indokolatlanul aláértékelték, és a nézetrendszer egyes elemei a módosult gazdasági gyakorlatban is megmaradtak. Pedig közben megszületett az enyhülés, ha visszaesésekkel és ingadozásokkal megszakítva és tarkítva is, és a világgazdaságban kialakult a kölcsönös függőségek rendszere, és a külgazdasági tényező egyértelműen fejlődés-előmozdító tényezővé vált a magyar gazdaságban és a többi szocialista gazdaságban is. Nyilvánvaló, hogy olyan gazdaság, amely elsősorban az import-oldalról kapcsolódik a nemzetközi gazdasághoz, a nemzetközi gazdaság hullámzásait és trendváltozásait elsősorban az import útján érzékeli. Miután az importszükségletek a gazdaság belső dinamikájából adódnak, azok növekedését, néha robbanásszerű emelkedését, amelynek tanúi voltunk, a helytelen felfogások nem képesek feltartóztatni, hiszen ellenkező esetben a termelésnek le kellene állni. Az exportkapacitások fejlődése azonban nemcsak helyes gazdasági döntéseket, hanem megfeszített munkát, erőteljes kockázatvállalást, gyors technikai fejlődést, és a világpiachoz történő állandó kapcsolódást jelent, ezen erőfeszítéseket a vállalatok és egyének — tetszőlegesen hangzó érvek hatása alatt — szívesen megtakarítják maguknak. A külgazdasági beilleszkedés új alapokra történő helyezésének szükségességét a magyai népgazdaságban már évek óta érzékeltük, midőn az exportorientáció szükségességét hangoztattuk. Az exportorientáció koncepciójának elfogadása és felkarolása különböző központi dokumentumokban is kifejezésre jutott, de erőteljes gazdaságpolitikai arculatot csak a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1977. októberi határozatában öltött. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen, a külgazdasági koncepció kérdésében átfogó határozat hatását csak hosszabb idő múltán lehet érezni. E határozat a magyar népgazdaság egyik alapkérdésévé teszi a külgazdasági tényezőnek az export oldaláról történő kapcsolódását a világgazdasághoz, a kölcsönös előnyök és a kölcsönös függőségek jegyében. A kölcsönös függőség gondolata azt juttatja kifejezésre, hogy a mai világgazdaságban minden nemzeti gazdaság függ a többi nemzeti gazdaságtól, és befolyásolja a többi nemzeti gazdaság fejlődését. A kölcsönös függőségek rendszerét nem lehet feltartóztatni, hiszen az az objektív gazdasági viszonyokban rejlik és minden új kapcsolattal, beszerzési forrással vagy piaccal erősítjük ezt a rendszert, azaz befolyásolunk és befolyásoltatunk. A kölcsönösség hangsúlyozása ebben a vonatkozásban annyit jelent, hogy az egyoldalú függőséget, mint az egyenlőtlen kapcsolatok egyik formáját továbbra is elutasítjuk és gazdasági, valamint a szükséghez képest politikai eszközökkel fel kell lépnünk annak minden megnyilvánulási formája ellen. A külgazdasági kapcsolatok új módon történő felfogása a dolog természeténél fogva a KGST-t is érinti, mind a tagállamok gazdaságain, mind a tagállamok közötti együttműködés racionális formálásán keresztül. Az egymás közötti kereskedelem igazi dinamikáját eddig egyrészt a nyersanyagszállítások és azok ellentételezése, másrészt bizonyos külső importot megtakarító koncepciók jelentették. Ismeretes azonban, hogy a jövőben a nyersanyagszállítások nem maradhatnak a dinamika hordozói, az importmegtakarító koncepcióknak pedig számottevő korlátai vannak, hiszen az egyes gazdaságok exportszállításainak tőkés importtartalma egyre magasabb. Ezért erősíteni kell az együttműködés azon formáit és módszereit, amelyek keretében a taggazdaságok elősegítik egymás exportját a harmadik piacokra. Az illyen jellegű, tudniillik exportra orientált együttműködés lehetőségei igen nagyok, széles területekre terjeszthetők ki és összhangban állnak a kölcsönös segítség elvével, hiszen a tagállamok legkritikusabb gazdasági problémáik megoldásában segítik egymást. Az együttműködés ilyen elgondolások alapján történő fejlődése természetesen a KGST-országok közötti kereskedelem és kooperáció mechanizmusainak lényeges korszerűsítését követeli meg. Az export útján történő bekapcsolódás a világgazdaságba, természetesen sok problémát vet fel a nemzeti gazdaságokon és a KGST-n belül egyaránt. Gazdasági haszna és elkerülhetetlensége azonban nyilvánvaló, hiszen a koncepció szükségessége nemcsak a szocialista gazdaságokon belül érett meg, hanem az új világgazdasági viszonyok és kapcsolatok rendszerében is. A külgazdasági egyensúlyhiány hátterét — eddig inkább jellegéről szóltunk — viszont a világgazdasági korszakváltás jelenségei, illetve azok következményrendszere jelentik. Nem véletlen, hogy a mai világgazdaságban a legtöbb ország egyensúlyhiánnyal és növekedési nehézségeikkel küzd. A világgazdaságban ugyanis nemcsak a cserearányok változtak meg, nemcsak a gazdaságok egymáshoz viszonyított erővonalai alakultak át, nemcsak új szűkösségek vannak és új krízisek fenyegetnek, hanem a gazdasági növekedés eddig követett típusa is elavult. A növekedésnek ez a típusa az olcsó energiára és nyersanyagokra, a mennyiségi öszszetevőknek a célokhoz és racionalitáshoz viszonyított túlhaj szólására, a természeti tényezőkkel folytatott felelőtlen gazdálkodásra, pazarlásra és az alkalmazásra kerülő gazdasági megoldások következményrendszerének elhanyagolására épült föl. Különösen a gazdasági döntésekkel összefüggő, úgynevezett járulékos és mellékhatásokra gondolunk, amelyek többnyire egészen más területeken jelentkeznek, mint ahol a cselekvést elhatározták. Világviszonylatban tehát ez a gyakorlat nem folytatható, amit természetesen minden nemzeti gazdaságnak tudomásul kell vennie, saját érdekében és az összefüggések miatt is. Nyilvánvaló, hogy a jövőben olyan fej-