Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-24

1683 Az Országgyűlés 24. ülése, Az máris látható, hogy az ellenőrzési tevékenység összehangoltabbá és tervszerűbbé fog válni, és reméljük, hogy már nem az fogja az erőket lekötni, hogy ki a „legfőbb ellenőr az ellenőrök között", hanem inkább a munka koordinálása és javítása. Lázár elvtárs számvetése azt is jelzi, hogy a gazdasági feszültségek miatt a kormány néhány olyan intézkedésre is kényszerül, amelyek hatását a vállalatok és a lakosság is érezni fogja. Szembe kell nézni azzal is, hogy a társadalom közös fogyasztására fordított költségvetési kiadások növekedése mérsékeltebb lesz. Természetesnek tartom ezt, mégis megfontolt t újravizsgálatra ajánlom a kormánynak a mérséklés ütemét, és talán a teherviselés megosztását is. Mire gondolok? Az elmúlt esztendőben a vállalatok, az ipari és mezőgazdasági szövetkezetek közel 6,5 milliárd forintot fordítottak jóléti és kulturális célokra. Amint olvassuk, a vállalatok és szövetkezetek ilyenfajta kiadásai évente 12—14 százalékkal növekszenek, míg a költségvetési szerveké messze elmaradnak ettől az ütemtől. A tanácsok közel 17 ezer intézményt tartanak fenn az előbb említett összeg alig több mint négyszereséből. Talán ezért is növekszik szembetűnően a különbség a jól felszerelt üzemi és a szűkösködő tanácsi intézmények között. Egyre sürgetőbbé válik az ilyen — egy célt szolgáló, de más-más zsebekben levő — pénzek összehangoltabb felhasználása. És talán az sem ártana, ha erre a felsőbb irányítás nemcsak orientálna, de jobban szorítana is. Tisztelt Országgyűlés! A kormány beszámolója átfogta az országos politika legfontosabb kérdéseit. E politika megvalósításában nemcsak központi, hanem területi — megyei és helyi — szervek is részt vesznek. Az országos politika földrajzilag ugyan oszthatatlan, de megvalósítása feltételezi a célok és a cselekvés olyan önálló területi rendszerét is, amely a központi, az országos célok megvalósítását tartja természetesen elsődlegesnek, felelősen szervezi is ezek megvalósítását, de azért figyelemmel követi a helyben élő lakosság sajátos igényeit is, törődik ezekkel is. Ezt a tudatos — higgyék el, nem is könnyű —, a központi és a területi célokat ötvöző, és megvalósításukat szervező tevékenységet nevezem én — bizonyára önkényesen, és talán vitathatóan is — megyei politikának. Engedjenek meg néhány tapasztalást elmondani erről a megyei politikáról is. Aki járja az országot, láthatja, hogy mindenfelé milyen szépen gyarapodunk. Aki közelebbről ismeri a dolgokat, az tudja azt is, hogy a megyék vezetése — provincializmusa ellenére — milyen erőfeszítéseket tett és tesz a központi célok megvalósításáért. Javult a központi és a helyi irányítás összehangoltsága is. Amikor egy-egy megye számvetése elkészül, akkor mostanában — szerencsére — jórészt az eredményes munka minősítésére kerül sor. Azt viszont sokan nem értik, hogy végül mitől és miért halványulnak el ezek az eredmények a központi számvetésben. Ügy tűnik, hogy az ország közvéleménye nem ismeri eléggé — legalábbis nem eléggé közérthetően --az eredményeket hosszabb ide1978. július 7-én, pénteken 1684 je rontó tényezőket, és néha olyan vélemények is elhangzanak, hogy netán mégiscsak túlzott illúziók alapján ítéljük meg a világgazdaság várható változásait. Gondolom, érdemes lenne a felvetések megválaszolására több figyelmet fordítani. A megyék, a települések mai örvendetes nekilendülése szembetűnőbbé tesz bizonyos aránytalanságokat is. A fejlesztési szükségletek és megvalósításuk területi feltételei közt — a kormány tiszteletet érdemlő erőfeszítései ellenére — néhol nőnek az eltérések. Valóban leginkább Budapest, és hozzátenném: Miskolc és Pécs térsége érzi az építési teljesítőképesség elégtelenségéből eredő feszültségeket. A város és falu közti ellátásbeli különbségek növekedése is, amire a költségvetési zárszámadás is utal, kormányszintű figyelmet igényel, különösen az elkövetkező középtávú terv készítésekor. Külön kívánok szólni az egyre növekvő szerepet játszó intézményrendszer helyzetéről. Mióta az ország gazdaságának szekere — külső és belső hatások miatt — döccenőkkel halad előre, az intézményrendszer működési feltételeinek javítására sem jut annyi erő, mint azt előre számítottuk. Ez teljesen érthető, bár nem örvendetes dolog. Arra azonban már érdemes jobban felfigyelni, hogy ilyenkor felerősödik egy olyan szemlélet, amely csak szervezési intézkedésekkel kíván jobb helyzetet teremteni. Lehet és kell szervezési intézkedések által is javítani a szolgáltató-ellátó tevékenységet, de az is igaz, hogy semminemű szervezés sem pótolhatja azokat az elengedhetetlen pénzügyi eszközöket, amelyek nélkül nem lehet intézményt fenntartani, bővíteni és ami a fő dolog, a lakosság számára színvonalas ellátást nyújtani. A helyzet értékeléséhez hozzátenném még azt, hogy a különböző intézmények irányításában olyan kuszaságok tapasztalhatók, amelyek indokolttá tennék egy intézményi törvény megalkotását. És végezetül, jó néhány megyében — köztük Baranyában is — a nemzetiségi lakossággal való törődés megkülönböztetett figyelmet kap. Nemzetiségi lakosságunk aktív részese társadalomépítő munkánknak, a többségi nemzet lakosaival azonos jogokat élvez, a javakból azonos módon részesül, mindezek miatt közérzete is jó. Ügy látjuk, hogy nemzetiségi politikánk megvalósításában most már a minőségi elemeket kell előtérbe helyeznünk. Nagy előrehaladás, hogy a nemzetiségiekkel kapcsolatos munkánk egyre szélesedő alapra helyeződik, és ma már valós az az igény, hogy össztársadalmi ügygyé érlelődjék. Napjainkban a nemzetiségi lakosság is — együtt a többiekkel — ősi lakóhelyéről egyre inkább a nagyobb településekre, jórészt a városokba húzódik, ezért a mi munkánknak — követve e népességmozgást — idomulnia kell a változó igényekhez. Meg kell teremteni a befogadó településeken, főként a városokban azokat az intézményeket, amelyek nélkülözhetetlenek a nemzetiségi kultúra ápolásában, sőt a magasabb szintű nemzetiségi kultúra m egterem tésében. Ügy ítéljük, hogy az egyre erősödő testvér-