Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.
Ülésnapok - 1975-24
1669 Az Országgyűlés 24. ülése, gyorsabban történjenek intézkedések az építőipari kapacitás és az igények összhangjának megteremtésére. Szükségesnek tartjuk az ÉVM-mel közösen kidolgozni a kapacitásgazdálkodás hatékony módszereit. Ezzel párhuzamosan természetesen meg kell tenni mindent a beruházások jó, megfelelő előkészítése érdekében. Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésünk, hogy a kormány a beszámolási időszakban jó munkát végzett a kitűzött feladatok eredményes végrehajtására, az ország szocialista fejlődése érdekében. Tudjuk, hogy az előttünk álló nagy feladatok megoldása mindenekelőtt rajtunk, a vezetőkön és a végrehajtókon múlik. Ezért még az eddigieknél is következetesebben, jobban kell dolgoznunk, többet kell tennünk a párt és a kormány programjában, a tervekben foglalt feladatok maradéktalan végrehajtásáért. Budapesten a politikai légkör jó, az emberek bizalommal vannak a párt és a kormány politikája iránt, és készek, mint eddig, a jövőben is maradéktalanul eleget tenni kötelezettségeiknek, részt vállalni az előttünk álló nagy feladatok megoldásában. A kormány beszámolóját a budapesti képviselőcsoport és a magam nevében elfogadom és elfogadásra ajánlom. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik dr. Bodnár Ferenc képviselőtársunk. DR. BODNÁR FERENC: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Azért kértem szót, hogy felszólalásommal erősítsem a kormány elnökének a beszámolóját, s Borsod megyei tapasztalataim, és választókörzetem tapasztalatai alapján a népgazdaságunkat érintő egy-két pozitív és negatív jelenségre felhívjam a figyelmet. Az ország lakossága a mindennapi életben a kormány munkáját döntésein, intézkedésein keresztül érzékeli, és ítéli meg. Nekem is az a tapasztalatom, hogy a párt politikai döntéseit időben követik a kormány intézkedései, amelyeket — még ha azok egy része nem is hozza a várt eredményt — körültekintés és felelősség jellemez. Ezt jól mutatja a tájékoztató is, amely a Minisztertanács fontosabb döntéseit összegezi, és Lázár elvtárs előadói beszéde. Ezekből is látható, hogy a kormány mindent elkövet a XI. kongresszus határozatainak megvalósításáért. Visszatekintve a vizsgált időszakra, úgy ítélem meg, hogy az állami irányító munka határozottabb, tervszerűbb lett. Pártunk Központi Bizottságának áprilisi ülése népgazdaságunk fejlődését is vizsgálva méltán állapíthatta meg, hogy a népgazdaság minden ágában elértük vagy megközelítettük az V. ötéves terv első két évére kitűzött fő célokat. Tovább nőtt gazdaságunk ereje, emelkedett népünk életszínvonala, javult az áruellátás, lakásépítési terveinket megvalósítjuk. A dolgozók döntő többsége értékeli, elismeri eredményeinket. Az általános fejlődést elismerő közhangulat mellett azonban azt is látnunk kell, hogy ott van a helyzetünket nem ismerő, túl optimista, 1978. július 7-én, pénteken 1670 valamint a nehézségeinket eltúlzó, a gyorsabb kibontakozást erősen sürgető pesszimista hangvétel. Mindezekért — az a véleményem — a vezetés és a propaganda is felelős, de mindanynyian felelősek vagyunk. A helyzetünk ellentmondásos megítélését előidéző okok többek között abban is keresendők, hogy nem bontakoztak ki ez idáig azok a folyamatok, amelyek lehetővé tették volna a külkereskedelmi cserearányok tervezett szintentartását, a vállalati beruházások befolyásolása pedig még nem a kívánatosnak megfelelő. Az a véleményem, hogy többet beszélünk, többet ostorozzuk a hibákat, mint amennyit konkrétan a megszüntetésükért teszünk. Ezért a kormány döntéseinek végrehajtásában, a végrehajtásért felelősök ellenőrzésében határozottabb előrelépésre van szükség. Másként fogalmazva: az intézkedések jelentős részére lassan reagálnak az érdekeltek, vagy újabb jogszabállyal reagálnak. Ezt a társadalmi jelenséget a jogászok „jogszabály-inflálódás" címszó alatt szokták összefoglalni. A végrehajtás elhúzódása és alacsony hatékonysága egyes területeken a kormányzati szerveket újabb döntésekre készteti, aminek eredményeként sokasodnak a határozatok, sokasodnak a jogszabályok. így válik agyonszabályozottá társadalmi, gazdasági szervezeteink és rendszerünk egy része. Ez gyengíti a minisztériumok, az országos irányító szervek munkájának hatékonyságát is. Amellett, hogy az ágazatok irányító munkája javult — és ezt mindannyian elismerjük —, a társadalmi folyamatokra gyakorolt hatásuk azonban az indokoltnál és a lehetségesnél gyengébb. Azt tapasztaljuk, hogy határozott fejlődés van a tervező munkában. Ebben jelentős része van az Országos Tervhivatalnak. Eredményes tevékenysége kihat a különböző tárcák tervezési munkájára, annak minőségi- javulására. Ez jól kimutatható abban, hogy az utóbbi években — egy-két kivételtől eltekintve — a tervezést időben kezdik, és megalapozottabb tervek készülnek. Ugyanakkor a kormányzati munka hatékonyságát rontja, hogy az illetékesek gyakran nem úgy értelmezik a döntéseket, ahogyan kell. Ezt több példával is tudnám Borsod megyében igazolni, de az idő rövidsége miatt csak egyet említek. A miskolci Húskombinátban a beruházási hibák kijavítására a Minisztertanács határozatot hozott, megjelölte a felelősöket is. A végrehajtás azonban vontatottan indult, és nem az előírt utasítások szerint történt. A vállalati felelősök energiájuk nagy részét vétlenségük bizonyítására, nem pedig a végrehajtásra fordították. Az ilyen jelenségek ártanak a kormány tekintélyének is. Ebben gyökeres változásra van szükség, ezért kell mindenekelőtt a minisztériumok irányító és ellenőrző tevékenységét tovább javítani, korszerűsíteni, határozottabbá és egyértelműbbé tenni. Tisztelt Országgyűlés! Szocialista gazdaságunk erejét, népünk cselekvőképességét bizonyítja, hogy a nehezebbé vált belső és külső gazdasági feltételek ellenére időarányos feladatainkat megoldottuk, és nem kell módosítani azokon a célkitűzéseken, amelyeket a XI. kong-